Már apad a Dráva, de az árvízveszély még maradt

Bár már a teljes magyarországi szakaszon apad a Dráva, továbbra is rengeteg munkát ad a vízügyi szakembereknek a levonuló árhullám.

2023. augusztus 13., 10:14

Szerző:

A baranyai szakaszon a nap 24 órájában felügyelik a gátakat, hogy a víz ne mossa alá és ne gyengítse meg azokat. Az apadás ugyanis várhatóan lassú lesz, egy hétig is eltarthat, mire a Dráva mindenhol visszatér a szokásos medrébe.

Homokzsákokat pakolnak és vízállást mérnek a vízügy munkatársai a Dráva baranyai szakaszán, a szaporcai holtágban. Egy hete, éjt napallá téve megállás nélkül azon dolgoznak, hogy a víz ne törjön még jobban utat magának. A Dráva ugyan péntek délután már tetőzött, de a veszély még korántsem hárult el.

„A talaj gyakorlatilag mintha egy gumiszőnyeg lenne, olyan szinten felpuhult, ezt kellett a szakembereknek az éjszaka folyamán lesúlyozással meggátolniuk, hogy még jobban felpúposodjon a víz” – közölte a hirado.hu.

Kicsivel arrébb pedig több körben is homokkal megpakolt jutazsákokat kellett lerakni. Buzgárok jelentek meg ugyanis, ami azt jelenti, hogy a föld alól szivárog a víz, finom homokot hozva magával. Ha nem állítják meg, akkor a töltés alapját is kimoshatja, így meggyengülne a gát.

A szakemberek ezért folyamatosan járőröznek és figyelik a töltéseket. Ahová pedig piros karókat helyeznek ki, ott azonnali beavatkozás szükséges.

„Itt ezen a helyen éjjel-nappali vészőrszolgálatot látunk el, akinek a kötelessége az, hogy figyelje, hogy változik-e ez a jelenség. Jelen pillanatban úgy látom, hogy megállítottuk a veszélyes képződéseket, de bármikor tovább fokozódhat, és ezt figyelni kell” – nyilatkozta a közmédiának Lőrincz Gábor, a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szakaszmérnöke.

(Kiemelt kép: az áradó Dráva Őrtilosnál 2023. augusztus 8-án. MTI/Katona Tibor)