Visszakapják a téves Apple Pay-tranzakciók összegét a károsultak

A tévesen levont összegek visszatérítését az Apple már meg is kezdte.

2024. június 28., 13:21

Szerző:

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közleménye is megerősítette, hogy az Apple minden érintettnek visszautalja azokat az összegeket, amelyeket szerda óta tévesen vont le az ügyfelek bankkártyáiról – adta hírül a HVG.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, június 26-án délután kezdődött az az incidens, amely számos Apple-felhasználót érintett, akik hozzárendeltek az Apple ID-jukhoz bankkártya-adatokat is. Sokaknak feltűnt, hogy a számlájuk néhány száz, esetenként több ezer, sőt egyeseknél több százezer forinttal lett megterhelve az Apple által.

Bár kezdetben az Apple Pay hibájának tűnt a jelenség, de valójában az Apple ID volt a közös elem minden esetnél, illetve az, hogy azoknál fordult elő a jelenség, akik korábban előfizettek valamilyen szolgáltatásra.

Az is aggodalomra adott okot, hogy egyeseknél olyan bankkártyákkal is elvégezték a tranzakciókat, amelyeket a tulajdonosok már régen töröltek az Apple Pay rendszeréből, akiknek pedig hatszámjegyű összeg tűnt el a számlájukról, első körben természetesen a számlavezető bankjuknál tettek panaszt.

A téves levonások érintették az OTP, a Raiffeisen, az Erste, az Unicredit és az MBH ügyfeleit is, sőt még a Revolut-kártyákat is.

Az Apple elkezdte visszatéríteni a tévesen levont összegeket

A hazai bankok közleményei szerint a lehető leghamarabb felvették a kapcsolatot az Apple-lel. A techóriás arról tájékoztatott, hogy nem utal semmilyen jel arra, hogy visszaélések történtek volna, technikai hibáról van szó, amelynek a kijavítását azonnal megkezdték.

Úgy tűnik, hogy a levonások korábbi, valós tranzakciók ismétlései, amelyek többnyire valamilyen előfizetéshez köthetőek. A bolti, bankkártyás vásárlásokat, valamint a készpénz-felvételeket nem érinti a probléma.

A Magyar Nemzeti Bank is közleményt adott ki az ügyben, amelyben leszögezték, hogy felvették a kapcsolatot a hazai pénzintézetekkel, és felszólították őket, hogy vizsgálják ki az eseteket. Továbbra is nyomon követik az ügyet, de igyekeztek megnyugtatni az ügyfeleket, hogy a tévesen levont összegek visszautalásra kerülnek a bankszámlákra.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a hasonló esetek elkerülése végett állítsanak be limitet a vásárlásaikhoz, ehhez pedig érdemes olyan alacsonyabb összeget választani, ami csak a napi költésekre elegendő. Ha esetenként nagyobb összegekre van szükség, alkalmanként módosítható a maximálisan felhasználható keret, de a limit segít abban, hogy nagy értékű tranzakciókat ne hajthassanak végre az ügyfél jóváhagyása nélkül a bankkártyákkal.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pexels / Pixabay)