Antiszemita és rasszista maradt a Jobbik a zsidó civil szervezet szerint

2017. december 5., 09:40

Szerző:

Vidéken és alapszervezeti szinten továbbra is erőteljesen jelen van a Jobbik kommunikációjában az antiszemitizmus és a rasszizmus, amit épp ez a párt hozott be erőteljesen a hazai közbeszédbe – hangsúlyozta az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában a Tett és Védelem Alapítvány titkára.

Szalai Kálmán szerint a Jobbik néppártosodásának meghirdetése óta a helyzet vajmi keveset változott, és nem látni, hogy a párt próbálná helyrehozni a kirekesztéssel „elkövetett bűnöket”.

Szalai Kálmán
Fotó: zsido.com

Azt mondta, a hasonló nyugat-európai pártok egyikének sem sikerült eddig ilyen váltást végrehajtania. 

Szalai Kálmán úgy látja, „zsákutcás elképzelés” hosszú távon ilyen kijelentésekkel szavazatot maximalizálni. Az alapítványi titkár az oktatás fontosságát hangsúlyozta az antiszemitizmus, a rasszizmus visszaszorításában, jelezve, hogy ebben tevékenyen részt kell vennie a zsidó közösségnek is.

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.