Állami banktól kap hitelt Garancsi a Kopaszi-gát megvételéhez
A értesülése szerint cégbíróságon fellelhető adatok alapján a Garancsi István (a Videoton fociklub elnöke, Orbán-közeli építési vállalkozó) érdekeltségébe tartozó Market-csoport egyik cége, a Property Market Kft. két és félszer nagyobb kölcsönt – 52 millió eurót, mintegy 16,5 milliárd forintot – kapott a Külgazdasági és Külügyminisztérium felügyelete alá tartozó állami tulajdonú Magyar Export-Import Banktól (Eximbank) a Kopaszi-gát megvételéhez, mint amekkorát nemrég Andy Vajna cége kapott a TV2 megvásárlásához.
A kormány új lakáspiaci programjának keretében a három gyereket vállaló családok 10+10 milliós állami támogatást kapnak, ha legalább 90 négyzetméteres új lakást vesznek. Arról viszont egyelőre csak 2016 első negyedévében közöl részleteket a cég, hogy pontosan milyen lakásokat építenek majd, de ha megfelelnek majd az állami program feltételeinek, akkor Garancsi cége gyakorlatilag nem bukhat ezen az üzleten.
Az Eximbank eredetileg csak magyar exportőröket segíthetett hitelekkel, de egy törvénymódosításnak köszönhetően 2014. január 1-től belföldi székhelyű gazdálkodó szervezetek nemzetközi versenyképességet javító beruházásaihoz, forgóeszközigényeihez is forrást biztosíthat.