Alkotmánybíróságon a törvénymódosítás, megalakult az Integritás Hatóság

A parlament 151 igen, 12 nem szavazattal és 19 tartózkodás mellett fogadta el az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő egyes, a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokat, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, valamint az Európai Csalásellenes Hivatal ellenőrzéseit érintő törvények módosítását.

2022. október 4., 17:43

Szerző:

Tegnap a Parlament elfogadta a büntetőeljárási törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot – amelyet azért nyújtott be a kormány, hogy megegyezzen az Európai Bizottsággal a kondicionalitási eljárásban – a fideszes többség megszavazta, hogy azt egyből Alkotmánybíróságra küldjék. Az Országgyűlés a normakontrollal kapcsolatos határozatot 133 igen, 12 nem és 34 tartózkodó szavazattal elfogadta – írja a 24.hu.

Életbe lép a „vádkikényszerítés” aktusa

Erre azért volt szükség, mert így egyezett meg a kormány az Európai Bizottsággal: Brüsszelben ragaszkodtak hozzá, hogy nyújtsák be és fogadják el a törvényt a „vádkikényszerítésről”, de azt is elfogadták, hogy a kormánynak vannak jogi aggályai és emiatt az Alkotmánybírósághoz fordul. A módosítás egy eddig ismeretlen új mechanizmust léptet életbe, a vádkikényszerítést, amellyel mostantól kívülállók is felléphetnek olyan ügyekben, amelyekben a közvagyon vagy a közhatalom gyakorlása a tét. A lényeg a gyakorlatban az, hogy ha a nyomozó hatóságok nem indítanak eljárást, akkor közvetlenül nem érintett személyek is bírósághoz fordulhatnak, hogy kikényszerítsék.

Autonóm államigazgatási szervként létrejön az Integritás Hatóság az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos csalás, összeférhetetlenség, korrupció vagy más jogsértés kivizsgálása érdekében. Az új intézmény felállításáról szintén az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében döntött a parlament kedden 150 igen szavazattal, 12 ellenvoks és 19 tartózkodás mellett azt követően. A hatóságnál bárki tehet panaszt, de az intézmény hivatalból is indíthat eljárást olyan esetekben, amikor azt látja, hogy az illetékes hatóságok nem tették meg a szükséges lépéseket a korrupció visszaszorítása érdekében.

(Kiemelt fotónk: Szavaznak a képviselők az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében a büntetőeljárásról szóló törvény módosításáról az Országgyűlés plenáris ülésén. MTI/Szigetváry Zsolt)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.