Az apróért is lehajoltak a kaposvári markecolók

A Kaposvári Járási Ügyészség csoportosan elkövetett kifosztás bűntette miatt emelt vádat azzal a nővel és két férfival szemben, akik elvették annak az erősen ittas állapotban lévő férfinak a pénzét, akivel korábban együtt italoztak.

2021. január 29., 14:41

Szerző:

A sértett egy ingatlaneladás miatt nagyobb összegű készpénzt magánál tartva 2020 októberében a kaposvári vasútállomásra érkezett, ahol megismerkedett a vádlottakkal, majd velük együtt italozott az állomás büfé előtti várótermében. Mivel a sértett nagyvonalúan több italt is fizetett a társaságnak, a vádlottak feltételezték, hogy a sértett sok pénzt tart magánál, ezért elhatározták, hogy azt elveszik.

Azért, hogy könnyebb dolguk legyen, a vádlottak az egyébként is ittas állapotban lévő sértettet még további mértéktelen alkoholfogyasztásra ösztönözték, miközben a nő több alkalommal is megpróbálta kivenni a sértett zsebéből annak pénztárcáját. Amikor a sértett ittassága miatt védekezni már nem tudott, a nő végül sikerrel járt, és 70 ezer forintot meghaladó készpénzt rejtett a ruházatába, miközben az egyik férfi a földre esett tárcából további 3 ezer 500 forintot vett magához, harmadik társuk pedig a padozatra hullott aprópénzérméket gyűjtötte össze.

A férfiak végül elfutottak a helyszínről, azonban a vasútállomáson felszerelt biztonsági kamera felvételei alapján a kaposvári nyomozók rövid időn belül azonosították és elfogták az elkövetőket, akiknek a letartóztatását az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte.

A Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség az azóta is letartóztatásban lévő vádlottakkal szemben végrehajtandó szabadságvesztés, a nővel és az egyik férfival szemben négy, illetve öt év börtönbüntetés, míg a többszörös visszaesőnek minősülő férfival szemben hét év fegyházbüntetés kiszabását és vagyonelkobzás elrendelését indítványozta.

A cselekményt a váróterem kamerája rögzítette:

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.