Alaptalan ötletelés – A kormány aligha készül megregulázni a multikat
A rendszerváltás utáni első konzervatív kormányban Antall József mellett Raskó György az agrártárca államtitkáraként fontos szerepet játszott a magyar mezőgazdaság piacosításában. Ő volt az, aki a 90-es évek elején Moszkvában tárgyalt a magyar élelmiszeripari termékek eladásáról, az újfajta kereskedelmi kapcsolatokról, aminek az volt a célja – ezt korábban ő maga mondta –, hogy a gyenge minőségű tömegáru exportját a jobb minőségű szállításokkal lehessen kiváltani. Hogy ez végül nem sikerült, sőt jelentősen kiszorultunk az orosz piacról, az nem az ő hibája volt.
A háttérben a hazai változások is szerepet játszottak. A termelőszövetkezetek szitokszóvá lettek, az európai mezőgazdaság élvonalába tartozó nagyüzemeket egy új földosztás keretében igyekeztek széthordani. Az állami élelmiszeripari vállalatok közül számos külföldi kézbe került, mások tönkrementek, az új befektetők egy része pedig csupán piacot akart vásárolni, a termelők értékesítési falakba ütköztek.
Raskó György– Amikor most valaki azt állítja, a hazai mezőgazdaságnak az a rákfenéje, hogy a magyar termékek feldolgozatlan állapotban kerülnek külföldre, és nem hajlandók a termelők szövetkezni, a közös értékesítésre összefogni, az nincs tekintettel a falusi emberek gondolkodásmódjára – állítja Raskó. – A magyar parasztok hozzáállására az jellemző, hogy nem hajlandóak társulni senkivel.
Egy példát is említ: a korábbi években jelentős uniós támogatással mintegy hetven-nyolcvan beszerzési és értékesítési szövetkezetet (TÉSZ) hoztak létre, de ebből ma talán öt-hat tud számottevő eredményt felmutatni. A többségük csődbe ment, vagy vergődik, egyik napról a másikra él. A TÉSZ-ek uniós pénzből épült tárolóit, raktárait és hűtőházait egy idő után „magánosította” a menedzsment, vagy egy környékbeli NER-lovag, annak közvagyon jellege megszűnt, magánvagyonná „konvertálódott”.
Raskó György szerint ilyen körülmények között kellene valamiféle olyan fordulatot elérni, mint amiről Lázár János beszél. Az alapoktól kellene a mezőgazdasági termelés vertikumát átépíteni, ha a kormány azt szeretné elérni, hogy a magyar emberek a magyar boltokban többnyire csak hazai gyártmányú élelmiszereket találjanak a polcokon. Példaként a gorzsai fűszerpaprika-szövetkezetet említi, de gyorsan hozzá is fűzi: ehhez hasonlóan eredményesen működő társaság szinte alig van az országban. Pedig a magyarországi hagyományoktól sem idegen a jól működő szövetkezés, amire a szövetkezettörténeti fogalommá vált Hangya mozgalmat hozza fel, amely a múlt század közepéig országos szinten is eredményesen működött.
Egy másik fontos problémaként a jelenlegi birtokszerkezetet említi. Idehaza a zöldség-gyümölcs termesztők körében az egyéni családi vállalkozások nagyon szépen megerősödtek. Akinek már van egy nagyobb, fél- vagy egyhektáros melegháza, évente akár 70-120 millió forint közötti árbevételt is elérhet. E professzionális termelői kör látja a jövőt a szövetkezésben, de a kertészeti termékekre rakódó 27 százalékos áfa még náluk is gátolja az üzleti alapú gazdasági kapcsolatok szervezeti formába öntését.
– Ha e termelők leszerződnek valamelyik üzletlánccal, és beszállítókká lesznek, rögtön transzparenssé válnak az üzleti számok, s vége az áfa-mentes eladásnak. Ez komoly hátrány egy olyan ágazatban, ahol az áfaelkerülés biztosan eléri a forgalom 30 százalékát – állítja a közgazdász, aki maga is sikeres mezőgazdasági vállalkozó. – Ha a zöldség-gyümölcs termékek áfáját is 5 százalékra mérsékelnék, a szövetkezés is könnyebben menne, és az üzletekbe is jobb szívvel szállítanának.
Mi volna az igazi megoldás?
Raskó úgy látja, hogy a kiskereskedelmi láncok által szervezett beszállítói együttműködés jelenleg még sikeresebb a hagyományos értékesítési szövetkezeti modellnél. És itt gyorsan meg is jegyzi: Lázár figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a multik sokkal sikeresebbek a hazai beszállítói lánc megszervezésében, mint a magyar tulajdonú kiskereskedelmi láncok.
– Amikor bejöttek Magyarországra, már komoly tapasztalatokkal rendelkeztek e téren is. Megtanulták a saját országukban, hogy az ilyen megállapodásokat elsősorban bizalmi alapon kell és lehet eredményesen működtetni. A Tesco, a Lidl, az Aldi nálunk is ugyanezt az utat választotta, és aki körülnéz a boltjaik polcain, láthatja, hogy a rendszer működik.
– Tehát nem szorítja ki az import a hazait a polcokról?
– A profi nemzetközi lánc éppen azért sikeres, mert minden országban, ahová beteszi a lábát, megszervezi a helyi beszállítói körét. Nem mindig egyszerű ez olyan piacokon, ahol a fegyelmezett és megbízható beszállításnak nincs komolyabb múltja. A külföldi tulajdonban lévő üzletláncok hosszú távon terveznek, itt akarnak maradni a következő évtizedekben, ezért igyekeznek megfelelni mindazoknak a politikai követelményeknek is, amelyeket a mindenkori kormányzat elvár tőlük. 2010 óta szinte mindegyikük az Orbán-kormány stratégiai partnere lett, s mindent megtesz azért, hogy a magyar termékek, élelmiszerek minél nagyobb arányban a polcaikon legyenek. Ezt azért merem ilyen határozottan kijelenteni, mert többüknél is dolgoztam, mint tanácsadó. A feladatom a hazai beszállítói kapcsolatok bővítéséhez kötődött.
– Ez a „békés egymás mellett élés” a magyar vásárlók érdeke is?
– És a politika kényszere is – mondja az agrárközgazdász. – Sajnos tudomásul kell venni, hogy a magyarok vásárlóereje nem mérhető a nyugatiakéhoz. Mindenütt számos fontos szempontot mérlegel a vásárló, amikor a kosarába tesz valamit, de nálunk a legfontosabb az ár, azaz olcsó legyen a termék. Ausztriában ez nem így van, ott a helyi termelőktől beszerzett élelmiszerek akkor is kelendőbbek, mint az importcikkek, ha jóval drágábbak. Egy osztrák vásárló akkor is a hazai sajtot, bort, almát veszi meg, ha az 20-30 százalékkal drágább, mint a külföldről behozott, legyen az jó minőségű francia vagy holland. Ez egyfajta hétköznapi patriotizmus, senki sem veregeti a vállát emiatt. Mi szavakban vagyunk patrióták, ők a gyakorlatban.
Szinte mondatonként lehetne cáfolni a volt miniszter állításait, véli az agrárközgazdász. Úgy látja, egyfajta politikai termék a Lázár által követelt szigorítás, az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok elleni fellépés. Aki a termelőkön számonkéri azt a döntést, hogy mindenáron magyar kereskedőnek, és ne annak adja oda a megtermelt áruját, aki azért a legtöbbet hajlandó fizetni, az nincs tisztában a piacgazdaság természetével, a vállalkozói magatartással.
A hazai kiskereskedelmi boltok alkalmazottai sem pártolnának egy olyan akciót, melynek az volna a vége, hogy a külföldi tulajdonosok bedobják a törölközőt, és vagy lehúzzák a rolót, vagy átadják a kulcsaikat valamelyik magyar versenytársuknak. Az elmúlt években mind az Aldi, mind a Lidl és a Tesco is jelentős, két számjegyű béremelést tudott végrehajtani, aminek a fedezetét a gazdaságosabb működéssel teremtették elő. Messze mögöttük kullognak a hazai cégek fizetési adatai, mert egyszerűen nem tudják kitermelni a béremelés fedezetét.
– A három legnagyobb hazai üzletlánc hiába kapott az elmúlt években jelentős pénzügyi és politikai támogatást az Orbán-kormánytól, e hátszéllel sem tudták tartani a versenyt a multikkal – állítja Raskó, és mindezt adatokkal is alátámasztja. – Durván csökkent a piaci részesedésük, pedig az elmúlt években a kiskereskedelem nem panaszkodhatott a forgalom alakulására. Legjobban a hivatalos számok szerint a Lidl teljesített, de az Aldi is csaknem megduplázta a forgalmát, miközben a két legnagyobb hazai üzletlánc, a COOP és a CBA alig tudott 5-10 százalékos növekedést produkálni.
– Ha maga Lázár sem pusztán politikai „habverésnek” szánta volna a nyilatkozatát, mindenekelőtt saját kormánya monetáris politikájának megváltoztatását kellene követelnie – mondja végezetül Raskó. – A magyar kormány és az MNB is úgy gondolja, hogy a gyenge forinttal lehet legjobban ösztönözni a kivitelt. Tettek is sokat azért, hogy a forint leértékelődjön, ami e területen úgy üt vissza, hogy inflációt növel, és a boltokban élelmiszerár-robbanást okoz. Miért is? Mert a hazai termelőket egyoldalúan az exportban teszi érdekeltté. Akinek van eladható, jó minőségű mezőgazdasági terméke, az először az export irányában tájékozódik, és elad, mert bizony keresleti piac van a világban. Minél többet adok el euróban, annál jobb a cash flow pozícióm forintban. És nincs nagyon kockázat sem, hiszen a magyar valuta stabilan gyengül már évek óta.
Raskó György tudomása szerint az Orbán-kormány nem készül a Lázár által javasolt „multi-regulázó” akcióra.
Van elég baja Brüsszellel e nélkül is. Minden más pedig – így mondja – alaptalan ötletelés, vagy akár elterelő hadművelet más, súlyosabb botrány tompítása céljából.
A cikk a 168 Óra hetilap 2020. december 16-i számában jelent meg.
