Akit Orbán Viktor úgy szólít: Navra
Péntek reggeli Keljfeljancsiban Fiala János Navracsics Tibor, veszprémi polgárral beszélgetett.
Fiala János: Ha nagyon felszínes Facebook követője lennék, lehet, csak annyit látnék a kampányából, hogy hol tarhonyás húst főz, hol valamilyen pörköltöt...
Navracsics Tibor: Ez a Facebook áldása, nem hiszem, hogy 2010 és 2014 között, amikor még nem volt Facebook-profilom, bármilyen más forrásból értesülhetett volna. A választási kampány egyébként meg ilyen, az én térségemben 56 falu és négy város van.
Ha most ráállna egy a mérlegre, mit mutatna: hízott-e a kampány során vagy sem?
Fogalmam sincs, mikor álltam utoljára mérlegre.
Otthon egész egyszerűen kikerüli?
Nem jelent kihívást, hogy vissza kelljen utasítanom. Egyszerűen nem jut az eszembe.
Mennyi a versenysúlya?
Emlékeim szerint 85-90 kiló körül szoktam lenni.
Melyik évtizedben állhatott utoljára mérlegre?
A 2010-es évek valamelyikén...
Ha már itt tartunk, milyen magas?
Olyan 185 és 1990 között, most valahol 187 körül lehetek, lassan összemenő fázisban leszek. A szűkebben vett családban túlteszek mindenkin, édesapám, édesanyám sem túl magasak.
Az kitüntetés, ha a kampányhajrában feltűnik választókörzetben a miniszterelnök? Ilyenkor ki kit hív? Hogyan szólítja Orbán Viktor?
Navra... meglátogatlak, és azért Révfülöpön, mert azon keresztül vezetett az útja. Volt egy rövid találkozó aktivistákkal, akik büszkén álltak össze egy közös fotóra. Sok embernek számít egy személyes találkozó, beszélgetés. Ezek energianövelő tényezők.
Mennyire izgatott?
Most már azért kezdek... még van két nap a vizsgáig, de ez még nem a legrosszabb, az majd a szombat lesz, amikor már nincs sok hátra, de még nem kezdődött el, mert jön még a vasárnap, akkor húzok tételt... nem jó a hasonlat, mert a vizsgán nagyon sok múlik a felkészültségen, meg az
előadás módján, itt pedig a megelőző hetek teljesítménye számít a megítélésnél.
Ön vizsgázik vagy a kormányzópárt?
Én. A választók fejében meg lehet, hogy a kettő együtt, de ezt majd az eredmény fényében látom, amikor értékelem a saját teljesítményemet, hogy mihez képest voltam jó, vagy kevésbé jó.
Most mintha nem lenne kormányváltó hangulat...
A saját választókerületemet nem véletlenül nevezik billegőnek, vagy csatatér területnek, itt erős az ellenzék.
A háború, bevallom, összezavart.
Miben?
Voltak zavaró effektjei, mint amikor egy temetésen egy félreértésből adódóan, amikor rázendít a zenekar, táncra kérik az özvegyet...
Pontosabban, ha kérhetem.
Amikor azt olvasom, hogy az ukrán-orosz háborúban Magyarország, Magyarország pártján van, azt igyekszem nem érteni.
Én pedig értem, és meg is értem ezt az álláspontot.
Számomra ez a hűvös távolságtartásról szól.
Ez a nemzeti érdek mindenek elé helyezését jelenti. Minden humanitárius segítséget megadunk, de semmi olyan apropót vagy ürügyet nem akarunk szolgáltatni, amely az oroszok bármilyen jellegű megtorló akciójának képezhet alapot.
Milyen retorzió érhetne bennünket?
Például a magyar fegyverszállítás kapcsán a határ átlépésének pillanatában orosz támadás éri a magyar szállítmányt.
Ekkor Magyarországot érné támadás, vagy a szállítmányt?
Ez már akadémikus kérdés. Alapvetően a szállítmányt, de nyilván Magyarországot is. Adott esetben nem tudom, van-e ennek jelentősége? Szerintem nincs. Az Európai Unió, mint katonai erő, értelmezhetetlen, ha az Uniót támadják, akkor a NATO-nak kell jót állnia. Az első magyar halott katona hazaérkezése alapjaiban változtatna azoknak a közhangulatán, akik most fennhangon
követelik a magukét.
Ebben igaza van, de hol lennének a fegyverszállítmánnyal kapcsolatban magyar katonák, hiszen akkor már a NATO-t támadják meg, és nem Magyarországot.
Erre szokták azt mondani, hogy 10 millió koronavírus szakértőből 10 millió biztonságpolitikus lett hirtelen... a magyar kormány álláspontja szerintem érthető és megérthető álláspont. Azt, hogy az ukránok ezt nem értik meg, és emiatt háborognak, ezt is megértem, mert ők háborúban állnak. De 1956-ban a magyarok ugyanígy háboroghattak, amikor a nyugatiak semmit nem segítettek, humanitárius szállítmányokat küldtek, és ezt a magyar közvéleménynek meg kellett értenie. A II. világháborúban, amikor Kállayék arról tárgyaltak, hogy az angolszász hatalmak esetleg a Balkánon szálljanak partra, hogy megmentsék, vagy demokratikussá tegyék Magyarországot, és ne orosz érdekszférába kerüljünk, nem tették meg, és nekünk meg kellett értenünk, hogy a briteknek érdekei vannak és nem barátai, a magyar külpolitika most ezt próbálja érvényesíteni: Magyarországnak is érdekei vannak és nem barátaink. Erről van szó, ennyi történik.
És ezt a V4 testvéreink miért látják másként?
Mert más a külpolitikai megfontolásuk, más a külpolitikai stratégiájuk. A lengyelek nyilvánvalóan nagyon erősen kötődnek az ukránokhoz, érzelmi okokból is, ahogy más a csehek és a szlovákok álláspontja is, bár az utóbbit nem látom tisztán. A szlovák közvélemény a magyarnál sokkal-sokkal inkább oroszbarát, a cseh közvélemény is sokkal-sokkal inkább oroszbarát. Egyébként a lengyel nem. Nyilvánvalóan a magyar szerintem valahol e között a kettő között helyezkedik el.
Ez elvi, vagy praktikus kérdés? Vagy mindkettő.
A magyar esetben mind a kettő. A magyar külpolitika ma azt tartja a feladatának, hogy minden körülmények között a primér, legszorosabb értelemben vett nemzeti érdeket képviselje. Mindenfajta áttétel, áthallás és bármilyen kompromisszum nélkül, és ez jól látható Szijjártó Péter kommunikációjában, és a magyar külpolitikai vonalvezetésben is. Ne felejtsük el, hogy mindez egy választási kampány kellős közepén történt, február végén, ez látható a pártok álláspontján, mert a választás egy olyan érzékeny mérce és egy olyan érzékeny tömeglélektani szituáció, amiben mindenki igyekszik máshogyan fogalmazni. Lehet, hogy ha ez – nem tudom – két választás között van, akkor más lenne a magyar közvéleményben megjelenő álláspontok összessége is.
Félreértenék az emberek Magyarország Oroszországgal kapcsolatos politikáját?
A magyar külpolitikai doktrína egyik lényege, hogy Oroszország tetszik, nem tetszik, itt lesz mindig a régiónk szélén, következésképpen nem a teljes kirekesztés, hanem az Oroszországgal megtalálható ésszerű kompromisszumot kell képviselnie a politikának. Hozzátéve, hogy Magyarország energetikai szempontból is sokkal inkább kiszolgáltatott Oroszországnak, mint Lengyelország, ahol nagyon komoly szénbányászat van. Nálunk ilyen nincs. Tehát van egy praktikus, energiapolitikai kötöttség, mert a '70-es, '80-as években teljes egészében az orosz energiára fűztük fel a magyar gazdaságot, és a magyar külpolitika hiszi, hogy Oroszország kompromisszumos partnerré tehető a közép-európai régióban is.
Vannak társaink ma ezügyben Unióban?
Vannak: Németország, Olaszország, Belgium, a közép-európai országok közül Bulgária, a horvátok óvatosak, ott van érzelmi párhuzam: az ukránokban a horvátok magukra ismernek, az oroszokba pedig belelátják a 30 évvel ezelőtti szerbeket.
Létezik olyan politika – ami mindent elmagyaráz a Roszatomtól, a „Kémbankon” át a külügyminisztériumi informatikai rendszerének feltöréséig –, ami nem tekinthető árulásnak?
Ők a szivárogtatók: Assange, meg a másik amerikai, aki most Moszkvában kapott menedéket.
Majd mindjárt megírja a műsorunkat követő Filippov Gábor a nevét...
Ők azok, akik kilépnek a rendszerből.
A szivárogtató tevékenységével jót, vagy rosszat tesz?
Ők arra szoktak hivatkozni, hogy valami emberiség felett álló jót szolgálnak, céltól függően... ez nagyon bonyolult.
Pontosan erre a bonyolultságra gondoltam, mondhatnám, hogy a lelke mélyén azt mondaná, valaki megtette helyettem?
Erre nincs abszolút értelemben válasz. Mondhatjuk azt, hogy ezzel jót tesz, hiszen az igazságot szolgálja, de ugye ott van a Vadkacsa, Ibsen drámája, abból tudjuk, hogy néha az igazság szolgálatával több kárt okozunk, mint egyébként kompromisszumokkal megpróbálni kezelni a helyzetet. Én ehhez pici vagyok, hogy meg tudjam mondani abszolút értelemben.
Elnézést, mi az, hogy pici?
Az én peremi horizontomat nem érinti.
Megírta a Filippov: Snowden.
Köszönöm Gábor!
(Kiemelt kép: Az Európai Bizottság által közreadott képen Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportügyért felelős biztosa részt vesz a kassai Európai Sporthét megnyitóján 2016. szeptember 10-én. fotó: MTI/Európai Bizottság/Samuel Kubani)
