Akin nem lötyögött az elnöki szerep – ma lenne 100 éves Göncz Árpád

Bánhidi Emese megemlékezése.

2022. február 10., 09:33

Szerző:

Vicces, természetes, emberi és karakán – a leggyakoribb jelzők, amelyeket olvasunk, hallunk róla. Mindenki Árpi bácsija, a jóságos mosolyú, politikusnak talán túl naiv, embernek túl emberi volt ahhoz képest, milyen viharok közepette volt államfő. A legsötétebb erők próbálták kibillenteni emberségéből, de amikor felhergelt félfasiszták tüntettek ellene, inkább szembenézett velük, de nem szólalt meg, nem válaszolt indulattal az indulatra.

Göncz Árpád 1922. február 10-én született Budapesten. A Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán szerzett diplomát, majd a második világháború végén besorozták, többször került szovjet fogságba. Politikai pályáját a Kisgazdapártban kezdte, amelynek titkára lett, de miután az oroszok felszámolták azt, 1947-ben Gönczöt is letartóztatták. A kemény évek 1956 után jöttek, mivel aktívan részt vett a forradalom szervezésében, a Bibó-per vádlottjaként életfogytiglani börtönre ítélték. Ekkor, 1959 tavaszán ismerte meg Mécs Imrét, amikor Mécsnek megváltoztatták halálos ítéletét életfogytiglanra, elvitték Vácra, és ott huszadmagával került egy hatalmas zárkába. Mécs ENSZ-amnesztiával szabadult, Göncz pedig megkérte, menjen el a családjához. A négy gyermeket nevelő Zsuzsa néni boldog derűvel fogadta a „jó sorsát” restellő Mécs Imrét. Néhány hónappal később Göncz is szabadult.

Nehéz évek következtek, de kapóra jött, hogy a börtönben megtanult angolul. Megbízták Tolkien A gyűrűk ura című regényének fordításával, amire úgy emlékezett, hogy érdekes, hasznos és „veszélytelen” volt, ugyanakkor sikerélményt és nem utolsó sorban megélhetést adott. Volt kétkezi munkás és íróember is. Nem láttam, de anyósom – aki könyveinek szerkesztője volt évekig, és jó barátság is fűzte hozzá – történeteiből tudom, hogy ugyanolyan ügyesen vágta a konyhájába való linóleumot méretre, mint amilyen érdekesen írta le a katolikus egyház és a valdensek találkozását (Sarusok, Göncz Árpád, 1974). Kibeszélhette magát a könyvein keresztül.

Úgy gondolta, életében benne van a 20. század nagy része, élményvilága ebből táplálkozik, és semmi olyan nincs benne, amit kidobna, még a börtönt sem, pedig az hat kemény év volt, de olyan emberek között telt el, akiket szeretett.

Mindig két lábbal állt a földön, de imádta a repülést, kiscserkészként vitorlázórepülő is volt. Legendák keringenek arról, hogy még a szigligeti Alkotóház macskáját is próbálta megtanítani repülni, ő maga meg akkor sajátította el, hogyan lehet úrrá a Wartburgján Észak-Balaton kacskaringós útjain.

Az 1990-es rendszerváltás utáni első országgyűlés SZDSZ-frakcióülésén hangzott el Tihanyban, hogy megállapodás született az SZDSZ és az MDF között, amely szerint a köztársasági elnököt a szabaddemokraták adják, és Antall József akkori miniszterelnök azt kérte, hogy ez az ember Göncz Árpád legyen. „Na tessék! Én meg megvettem a bérletet a következő hónapra” – mondta Göncz Árpád.

Későbbi férjemet elnöki jelölésekor, még a Bécsi úti lakásban félrevonta pár percre egy összejövetelen, és megkérdezte: mondd, szerinted kell-e valamit változtatnom magamon, a viselkedésemen? A válasz: Semmiképp sem.

De gyanítható, hogy ez csak megerősítése volt az ő természetes döntésének. A lényeg:

egy olyan pozícióban, amiben sokan a közemberek felett állónak érzik magukat, a legegyszerűbb, legcélravezetőbb, ha önmaga marad, nem próbál felvenni semmi pózt, modort, illemet. Így lehetett államfőként is olyan szeretett személyiség, amilyen talán csak Václav Havel volt abban az időben. Ezért is volt annyira más mindenki, aki utána jött, és aki méltóságteljesen próbálta viselni a rászabott, néha talán rajta lötyögő szerepet, amit ő olyan teljes természetességgel töltött be.   

A maximális ideig töltötte be az elnöki pozíciót 1990 és 2000 között. Nem véletlenül. Szabaddemokrata politikusként indult, és államférfi lett, aki a nemzet egységét nemcsak megtestesítette, de meg is erősítette, mindig azt mondta, társadalmi béke nélkül nincs nemzeti egység. Aktív politikusi pályafutása, elnöksége alatt végig vezette a népszerűségi listát, és mindvégig közvetlen kapcsolata volt az emberekkel. Soha, senkire nem haragudott, még a bebörtönzőire, ellenlábasaira sem.

Több interjút készítettem vele, sosem bújt ki a kényes kérdések elől, de Marosvásárhely főterén láttam a legigazabb államférfiként, erdélyiek – magyarok és románok – gyűrűjében. Fürdött a népszerűségben, mindenkivel kezet fogott, ölelkezett ismeretlenekkel, a biztonságiak felettébb idegesek voltak, de nem hagyta kizárni magát a személyes találkozásból.

Amikor pedig Constantinescu román elnök mellett állt, olyasmit láttam rajta, amit ritkán: valamiféle meghatottságot.

Göncz ebben a pillanatban azt érezhette, most tényleg történelmet ír a román kollégájával, a két nép annyi ellenségeskedés után belekezdhet a megbékélés korszakába, ráadásul azon a téren, ahol a rendszerváltás utáni egyik legsúlyosabb etnikai ütközés zajlott csak csupán hat évvel azelőtt. És most íme, magyarok és románok megint együtt a Rózsák terén, és ütlegelés helyett együtt éltetik a két szónokot.

Volt miért reménykednie. Nem tudhatta, hogy a nagy találkozó hírét, történéseit, gesztusait, jelentőségét a román sajtó szinte teljesen lenyelte, hátoldalra száműzte, rövid híradófelvételekké degradálta, és a marosvásárhelyi találkozó ma már a magyar emlékezettörténetben sem szerepel. De azért van, aki láthatta, megőrizte: amit egy államfő megtehetett, azt megtette, nem rajta múlt, hogy az indulatok azóta is fortyognak, és nem volt egy újabb köztársasági elnök egyik oldalon sem, aki vállalta volna, hogy kiálljon románok és magyarok elé.

Akkor találkoztam vele először, amikor 1995-ben megkaptam a magyar állampolgárságot. Megfogta a kezem, megszorította, majd megölelt, rám mosolygott jóságos kék szemével, és azt mondta: Isten hozott itthon, kislány! Féltve őrzöm a merített papírt az aláírásával. Köszönöm, Árpi bácsi!

(Kiemelt kép: Budapest, 2015. október 6. Életének 94. évében, családja körében 2015. október 5-én elhunyt Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság volt elnöke. MTI Fotó: Cseke Csilla)

2024. április 21., 15:15

Új és részletes adatsorokat közölt a KSH a nyugdíjakról, és nyugdíjasokról. Ezek szerint nyugdíjban vagy egyéb nyugdíjjellegű ellátásban Magyarországon 2 millió 423 ezer fő részesült 2024 elején, a jogosultak 76%-a korbetöltött öregségi nyugdíjat kapott – írja a statisztikai hivatal alapján a Portfolio.