Akadémikus viták

Megosztottság, háttérbe szorítottság, méltatlan mellőzés. A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) vezetői ilyesmire panaszkodnak, amikor az elmúlt két évtized történetéről beszélnek, ám az alaposabb vizsgálat azt bizonyítja: más szemében ők is könnyen fedezik fel a szálkát.

Az MMA sérelmi listáján előkelő helyet foglal el a vándoranekdota a Magyar Tudományos Akadémia rendszerváltás utáni első elnökének, Kosáry Domokosnak és Makovecz Imrének a húsz év előtti találkozójáról. Ezt így hallottuk Fekete György iparművésztől, az MMA ügyvezető elnökétől, aki annak idején az Antall-kormány kulturális ügyekkel foglalkozó helyettes államtitkára volt: „Kosáry aljas módon viselkedett. Megzsarolta Makovecz Imrét. Meghívta magához, és azt kérte tőle, hogy szüntesse meg a Magyar Művészeti Akadémiát, aminek ellentételezéseként ő majd felveszi a Magyar Tudományos Akadémiába Makoveczet. Az építész azonban felállt és otthagyta.”

Nos, a történet 1990-ben kezdődött, amikor Kosáry Domokost választották az MTA élére. Az új elnöknek egyik alapvető célja az volt, hogy az 1949-ben megszüntetett Széptudományi Alosztály rehabilitált művészeit a tudós társaság ismét befogadja. Ennek érdekében már 1991 tavaszán tárgyalt Csoóri Sándorral, majd júniusban Cseres Tiborral és Vas Istvánnal. Később dörgicsei házában találkozott Cseres és Vas mellett Domokos Mátyással, Hubay Miklóssal, Konrád Györggyel, Mándy Ivánnal, valamint Szabó Magdával.

Az új művészeti akadémia megalapításáról hivatalosan először az MTA 1991. decemberi rendkívüli közgyűlése foglalt állást. Ezen a találkozón Cseres Tibor a kezdeményezést üdvözlő ajánlást olvasott fel, amelynek megfogalmazói – köztük Makovecz Imre – már az MTA-tól független művészeti akadémia létrehozását javasolták. A közgyűlés végül alapvetően a dörgicsei találkozó résztvevőire bízta a szervezést, az ajánlás megfogalmazói pedig 1992 januárjában a Selyemgombolyító épületében létrehozták a saját akadémiájukat – búsongva némiképpen az elmúlt negyvenöt esztendő megosztottsága miatt. Az új szervezet tagjai között volt mások mellett Bertha Bulcsu, Finta József, Gyurkovics Tibor, Melocco Miklós, Páskándi Géza, Szokolay Sándor és Petrovics Emil is.

Makovecz tehát kész helyzetet teremtett, majd találkozót kért Kosárytól, aki – magánemberként – hajlandó volt találkozni vele. Az Akadémia elnöke továbbra is ragaszkodott ahhoz, hogy a művészek új, hivatalos akadémiája ott jöjjön létre, ahol ’49-ig természetes helye volt: az MTA keretein belül. Mit ígért Makovecznek, mit nem – erről ő már nem számolhat be, de az magától értetődőnek látszik, hogy a sikeres és elismert építészt szívesen látta volna az új szervezetben.

A Magyar Művészeti Akadémia nevet tehát Makovecz magánszervezete lefoglalta, így 1992 májusában az MTA közgyűlése Széchenyi István Irodalmi és Művészeti Akadémia (SZIMA) néven hozta létre az MTA új intézményét, amelynek tagjai között volt mások mellett Domokos Mátyás későbbi ügyvezető elnök, Görgey Gábor, Jókai Anna, Juhász Ferenc, Konrád György és Szabó Magda is – szó sem volt tehát világnézeti egyszínűségről, alkotói körök háttérbe szorításáról.

A Magyar Művészeti Akadémia az elmúlt években rendszeresen tartott találkozókat, felolvasásokat, kiállításokat, majd a tavalyi választás előtt közéleti aktivitása is sohasem tapasztalt fordulatszámra pörgött fel. 2010 márciusának végén például olyan állásfoglalást adtak ki, amely kulturális csúcsminisztérium létrehozását követelte a szociális, egészségügyi és oktatási terület együttes felügyeletével. Indítványozta, hogy töröljék el a művészeti alapítványok támogatását, és helyette országos hatáskörű művészeti szervezeteket dotáljanak. Látnoki szavak voltak, és mindegy, hogy például ezeket az ötleteket az MMA-vezetők Orbán Viktor szűkebb környezetéből hozták-e, vagy fordítva: ők vitték oda.

Ahhoz már nem kell jóstehetség, hogy megjövendöljük: az egyik legfőbb, dotálásra érdemesnek nyilvánított szervezet maga az MMA lehet. „Ha a magyar kormány szervezett körülmények között óhajt beleszólni a kultúra egyes területeibe, akkor erre alkalmassá kell tennie jelenlegi struktúránkat.” A Hetek című lapnak nyilatkozott így a napokban Makovecz Imre, és természetesen nem lehet kétséges, hogy a kormány bele akar szólni a kultúra egyes területeibe.

A Kötcsén felvázolt „centrális politikai tér” kialakításában, „az álladó értékviták” elhárításában az MMA garantáltan jó partnernek látszik. A szervezet tagsága alighanem egyetért azzal az orbáni értékeléssel is, hogy „a neoliberális elit által kínált minták és értékek kudarcba vezették az országot”. Minő véletlen, Makovecz a választás előtt így nyilatkozott: az elmúlt húsz év a kudarcok sorozata. A következőnek nem lehet liberálisnak mondott kishitű emberekkel nekimenni.

Fekete György, az MMA ügyvezető elnöke az új szervezet feladatairól a 168 Órának diplomatikusabban nyilatkozott:
– Kulturális stratégiát minden nemzetnek, minden államnak alkotnia kell, ez az alkotmányból eredő kötelessége. Meg kell határoznia, hogy milyen elvek alapján, milyen költségvetéssel finanszírozza a nemzeti kulturális intézményeket. Ennek a stratégiának a kidolgozásában részt fogunk venni, bár egyelőre pontosan nem tudhatjuk, hogy az új törvény mire hatalmaz fel bennünket. Szeretnénk, ha egyes finanszírozási kérdésekben, például ösztöndíjak adományozásában, a fiatalok támogatásában is szerepet kaphatnánk. Nagyon fontosnak tartjuk például, hogy részt vehessünk a felső- és középfokú művészeti oktatás fellendítésében. A Magyar Művészeti Akadémia hasonló szerepet akar játszani a művészetben, mint az MTA a tudományban:
a koordináló agyét, amely nemcsak közöl, de jó befogadó is. Művészeti szervezet olyan békejobbot a magyar történelemben még nem nyújtott mindenkinek, mint amire a Magyar Művészeti Akadémia készül.
Fekete Györgyöt – a békejobb jegyében – arról is megkérdeztük, hogy mit gondol Makovecz Imre kijelentéséről, amely szerint Hellerék társasága banda, amelynek „értékeléséből nem lehet kihagyni, hogy zsidó származásúak, ezért fölényérzetük van a magyarsággal szemben”.

– Nem olvastam a nyilatkozatot – így Fekete –, de közgyűlésünkön magam is tettem olyan kijelentést, hogy a Magyar Művészeti Akadémia nem venné szívesen, ha a tagjai között akadnának, akik a magyarellenességet Magyarországról szervezik, vagy külföldön vesznek részt ilyen tevékenységben, akár karmesterről van szó, akár zongoristáról, akár filozófusról.
– Az ilyesmi ön szerint összefügghet a zsidó származással?
– Abszolút nem, hiszen a Magyar Művészeti Akadémiában is van számos zsidó ember. Nem tartjuk nyilván, de az én ötszemélyes abszolút belső baráti körömben is akad kettő.
Az ügyvezető egyébként azt ígéri: amikor a szervezet köztestületté alakul, azonnal együttműködési szerződést köt az Magyar Tudományos Akadémiával, és örömmel veszi, ha a kultúra ügyeivel kapcsolatos határozatok megalkotásában a SZIMA lesz a partnere.

Ennek a lehetőségével kapcsolatban azonban kétségeket keltett bennünk az akadémiai testület már lemondott ügyvezető elnökével, a költő, irodalomtörténész Ferencz Győzővel folytatott beszélgetés.

– Soha fel sem merült, hogy nekünk nyilatkozatokat kellene közzétennünk. Sokféle, nagy formátumú alkotóművész van jelen sorainkban, akik mind mást gondolnak. Nem kívánunk egységes álláspontot kialakítani, nem akarunk irányt szabni a művészetnek vagy a művészeti oktatásnak. Semminek.

Ferencz Győző hozzátette: reméli, hogy nem lép életbe a hazai művészetben egy új, tervutasításos rendszer. Továbbra is mindenki úgy ír, úgy komponál, ahogyan csak akar. Ha anyagilag ellehetetlenítenek bizonyos műhelyeket, akkor ők nehezebben fognak alkotni, de ilyesmit átélt már a magyar művészi élet. Természetesen jobb dolog nyugodt viszonyok között alkotni, de a szorongatott helyzet gyakran mozgósít olyan többletenergiát, amely a körülmények ellenében is maradandó értéket teremt.

Parti Nagy Lajos SZIMA-tag hasonlóan vélekedik:
– Ha ők irányt mutatnak nekem, akkor én fityiszt mutatok nekik – foglalja össze álláspontját. – A művészek nemcsak a Kádár-, de már a Rákosi-korban is kiugráltak a zsákból, hogyan lehetne ma belegyömöszölni őket? Nem lehet X. helyett Y.-t kinevezni világhírű írónak, mert hiányoznak hozzá a művek, a díjak. Tény persze, hogy ma, amikor annyira csökkent a művészet reputációja, nem mindegy, mit tanítanak az iskolákban, hiszen két-három nemzedék alatt el lehet feledtetni egyes embereket – ám ki hiszi, hogy addig fennmarad a mostani rezsim?
Jókai Anna mindkét szervezet tagja. A volt írószövetségi elnök nyugalomra int. Vajon az alkotmányos rang és az MMA százmilliója nem kelt-e újabb viszályokat, nem rontja-e az együttműködés esélyeit? – kérdeztük tőle.

– Az együttműködés eddig is rossz volt, nehéz tovább rontani. Ma a békés egymás mellett élés a legjobb, ami történhet.
Ezért Jókai Anna azt javasolja: ellenségeskedés helyett mindenki vonuljon vissza és dolgozzon. Az írónő szerint szükség van arra, hogy a művészek nyilatkozatokat tegyenek, szellemi irányt mutassanak. De nem egymás munkájába, hanem a társadalom életébe kell beleszólniuk. Ebben rejlik a felelősségük.

A Nemzeti Kulturális Alap elnöke, Jankovics Marcell rajzfilmrendező, grafikusművész az MMA tagja. Mint mondta, az alkotmányos elismerés persze jólesik, de téved, aki azt hiszi, hogy a Magyar Művészeti Akadémia jelenlegi összetételében és jelenlegi formájában válik köztestületté. Az alapítás jogszabályi feltételeinek kidolgozása jó egy évet vesz igénybe. Szerinte a jelenlegi és a jövő MMA közé inkább nyilat érdemes képzelni, nem egyenlőségjelet.

– Az igazi veszélyt manapság nem abban látom, hogy a kormány rátelepedne a kultúrára – mondta lapunknak Parti Nagy Lajos. – A színházvezetői kinevezésekből, az „egyablakos” filmfinanszírozásból inkább az látszik, hogy ez a rezsim semmit sem gondol a kultúráról. Kultúrkampftól tartottunk, ám csak ócska hecckampányok vannak. Imrekertészezés, ágneshellerezés. De program, gondolat nem látszik: gyanítom, hogy a focira több pénz jut majd, mint az egész kultúrára. Ez a baj.
A Nemzeti Kulturális Alap kilencmilliárdos büdzséjéből tavaly a kormány kétmilliárdot vont el, idén egymilliárdot zároltak, majd újabb hatszázmillióval kurtították a kiadásokat. Jankovics Marcell elnök hümmög a focipárhuzam hallatán:
– Hát korlátozottak az anyagi lehetőségek, azt látni kell. És a kultúra érdekérvényesítő lobbitevékenysége nem lehet olyan hatékony, mint az egészségügyé vagy az oktatásé.
Mintha csak az egészségügy vagy az oktatás nem ott állna, ahol a part szakad.