Adyval szólván
„Ma a bilincses millióknak / Éhnyavalyás, kínos élete gyászol” – Ady sorait karácsony közeledtével ma is aktuálisnak érzem. Ha az egész vers – Gyűlölet és harc – nem is, egyes részei érvényesnek tekinthetők jelenlegi állapotainkra: „Ma sem hiszünk a pásztoroknak, / Sem a prémbundás víg örvendezőknek, / Sem a vezér-csillagnak”.
Másutt ezt írja: „Minden a Sorsé, szeressétek / Őt is, a vad, geszti bolondot / A gyujtogató, csóvás embert, (...) Mert ő is az Idők kiküldöttje / S gyujtogat, hogy hadd hamvadjon össze / Hunnia úri trágyadombja...” Az utalás Tisza Istvánra vonatkozik, mai kormányfőnket nemcsak könnyű vele párhuzamba hozni, de ő maga is elődjének tekinti az első világháborús miniszterelnököt, szobrának felállításával ezt nyomatékosan érzékeltette.
„Eljött hát végre a pusztánkba / Isten szent küldöttje: a Sátán” – dübörög tovább Ady. Mai vezérünk ördögi gonoszságú rendszere élén valóban milliókat taszított nyomorba, százezreket űzött el az országból, azoknak is száz módon keserítette meg az életét, akik még itt élnek és megélnek valahogy, és amit tönkre lehetett tenni, azt tönkre is tette: hazavágta a jogállamot, a demokráciát, az állampolgári, az önkormányzati önállóságot – mindez valóban lehet valami jobbnak, magasztosabbnak az előhírnöke. A sok hazugság, átejtés, erőszak lökést adhat a társadalomnak, hogy aktivitását visszanyerve valami újba kezdjen. A költő így fejezi be: „Csönd van, mintha nem is rezzennénk / S rohanunk a forradalomba.”
No, itt kisiklik a párhuzam. Valóban rohanunk bárhová is? Vagy csak lassan süllyedünk a mocsárba?
Fábri Ferenc, e-mail
