Fél órán át Hitlert éltette, szitkozódva zsidózott egy nő egy újlpótvárosi teraszon, kijöttek a rendőrök, erre őket is lezsidózta

2020. augusztus 6., 18:30

Szerző:

Újlipótvárosban, Pozsonyi úti Briós kávézó teraszánál kedden késő délután egy 40-50 év körüli nő a vendégek között sétálgatva szitkozódni és zsidózni kezdett – írja a 444.

A portál beszámolója szerint a nő többeket szemtől szemben is hangosan leparasztozott, majd lezsidózott, a kettő között pedig Adolf Hitlert éltette, közben pedig többször elismételte, hogy „Hitler félmunkát végzett”. 

A felszolgálók hiába kérték, hogy fejezze be a vendégek inzultálását és távozzon, 

a nő őket is lezsidózta. 

A delikvens egy szemtanú szerint legalább 20-30 percig járkált a terasz körül, és szórta jobbra-balra a válogatott zsidózásokat. Ekkor már többen bejelentést tettek, és a rendőrség hamar meg is jelent a helyszínen. Amikor igazoltatták, a

nő a járőröket is leparasztozta, majd lezsidózta.

Másodszori felszólításra sem adta át az iratait, helyette távozni készült. 

A kávézó egyik munkatársa szerint a rendőrök feltehetően elengedték volna, de mivel nem volt hajlandó átadni az iratait, és megpróbálta magát kivonni az eljárás alól, megbilincselték, és a rendőrautóba ültették.  

A portál rdeklődésére a rendőrség közölte, hogy „...a BRFK Tevékenység-irányítási Központjába 2020. augusztus 4-én 18 óra 20 perckor érkezett bejelentés, hogy Budapesten a XIII. kerületben a Pozsonyi úton egy nő hangosan kiabál, trágár kifejezéseket használ és másokat inzultál. A kiérkező rendőrök a nőt intézkedés alá vonták és előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol garázdaság szabálysértése miatt indítottak vele szemben eljárást.”