Abortusz: az LMP összevonta a szemöldökét
'Súlyos felelőtlenség a kormány abortuszellenes kampánya' - Az LMP szerint az abortuszok számának csökkentése fontos és helyes cél, de a kormány hamarosan induló kampányhoz kapcsolt üzenet súlyos szakmai hiba, mert felelőtlenségre buzdít.
A kormány legújabb kommunikációs kampányának célja, az abortuszok számának csökkentése fontos és helyes cél. Épp ezért súlyos szakmai hiba ehhez a célhoz felelőtlen üzenetet kapcsolni. Az óriásplakátokon a magzat szájába adott mondatok sajnos nem a nem kívánt terhességek megelőzését, a felelős szexuális magatartást, a védekezést szolgálják, hanem épp ellenkezőleg: felmentik azt, és "ha már egyszer megesett" alapon az örökbe adásra buzdítanak. Ha közelebbről ismerné a mai fiatalokat a kormány, akkor tudná, ez az üzenet így fordítódik le: "Nem kell vigyáznunk, legfeljebb majd örökbe adom" - áll az LMP közleményében, amelyet a
NOL idézett.A Nemzeti Erőforrás Minisztérium nemrég jelentette be, hogy hamarosan abortuszellenes kampányt indítanak. "Megértem, ha még nem vagy kész rám, de inkább adj örökbe, hadd éljek" - áll egy magzat képe alatt. Az örökbe adás lehetőségét felvető plakátok hamarosan megjelennek az utcákon, metrókban.
Az LMP szerint a kampány súlyos felelőtlenség ez egy olyan országban, ahol az akaratlan terhesség tragikus megoldásaként alkalmazzák az abortuszt. Szerintük egy felelős kormánynak az iskolában kellene kampányolnia, nem az utcán, a helyes üzenetnek pedig nem a magzat, hanem a 15-16 éves fiúk szájából kellene elhangzania: "Érts meg, még nem vagyok kész az apaságra, ezért inkább óvszert használok".