Ab: Alkotmányellenes a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény
Az Alkotmánybíróság határozatának nyilvános hirdetése 2017. január 13-án. Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt
Az Országgyűlés 2016. december 6-i ülésnapján fogadta el a közigazgatási perrendtartásról szóló törvényt. A köztársasági elnök a törvény közigazgatási felsőbíróságként eljáró bíróságra vonatkozó egyes rendelkezéseinek előzetes alkotmányossági vizsgálatát kérte az Alkotmánybíróságtól. Az Ab tájékoztatása szerint a köztársasági elnök indítványában három kérdésben kezdeményezte a testület eljárását.
- A köztársasági elnök álláspontja szerint a közigazgatási felsőbíróság lényegében egy új bíróság, ezért a bírósági szervezetrendszerről szóló sarkalatos törvény módosítása nélkül, egyszerű többségű törvénnyel nem lehet alkotmányosan létrehozni.
- Másrészt úgy vélte, hogy a törvény olyan hatáskört ad a közigazgatási felsőbíróságként eljáró Fővárosi Törvényszéknek, amelyet a médiatörvény sarkalatos törvényi rendelkezése korábban már más bíróság hatáskörébe és kizárólagos illetékességébe utalt.
- A köztársasági elnök harmadrészt azt állította, hogy a törvény alaptörvény-ellenes módon utalja a választási bizottságok közigazgatási tevékenységével kapcsolatos pereket a közigazgatási felsőbíróságként eljáró bíróság hatáskörébe.
Az Alkotmánybíróság a köztársasági elnök indítványának teljes körűen helyt adott, és megállapította, hogy a törvény támadott rendelkezései alaptörvény-ellenesek. A testület szerint a támadott rendelkezések sértik a jogbiztonságot, valamint az Alaptörvény sarkalatos törvényekre és a bíróságok szervezetének szabályozására vonatkozó előírásait. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az érintett szabályokat a minősített többséget igénylő törvények megalkotására irányadó eljárási rendben kellett volna elfogadni. A határozat rögzítette azt is, hogy a sarkalatos törvényben biztosított hatáskör és kizárólagos illetékesség egyszerű többséggel nem módosítható.
A határozathoz dr. Dienes Oehm Egon alkotmánybíró különvéleményt, dr. Pokol Béla, dr. Stumpf István, dr. Varga Zs. András és dr. Juhász Imre alkotmánybírók párhuzamos indokolást csatoltak.
(alkotmanybirosag.hu)