A zöld dosszié

Már harmadszor szakad meg a telefonbeszélgetés. Eleinte mindig csak szakadozik, majd kattog, végül süket. Talán lehallgatnak bennünket – ugrik be. Persze gyanítom, az én megfigyelésemre aligha pazarolná drága idejét az államvédelem, viszont az adóhivatal korifeusainak vagy a legfelesőbb politikai vezetőknek alaposan befűtő egykori adókoordinátor Horváth András bizalmas beszélgetései már megérnek némi erőfeszítést.

Sokadik nekifutásra azért szinte kiabálva rögzítjük találkozásunk pontos idejét, a vélt lehallgatótisztnek viszont odavágja az adószakértő:
– Csak nyugodtan hallgatózzanak, semmi titkom sincs, a házkutatáskor elvitt iratokat is odaadtam volna, ha kérik!

Ezután telefonjaink már nem recsegnek. Egyébként Horváth úr vonalas készülékével vagy a magáncélra használt másik maroktelefonjával soha nincs technikai probléma, de amelyiken az ügy részleteiről újságírókkal szokott tárgyalni, az mindig rendetlenkedik. Az is csoda, hogy a készülék bírja a szinte 24 órás strapát. Sokszor kérdezték már meg, vajon miért nem fogadták el tőle a Parlamentben a híres zöld dossziét, amelyet a rendőrség most mégis begyűjtött. Talán mert az erőmutatás a lényeg. Attól ugyanis félni lehet.

Pedig a család inkább meglepődött, mint félt azon a karácsony előtti reggelen, amikor négy rendőr jelent meg a lakáson. A napi készülődést még el sem kezdték, amikor megszólalt a lépcsőházi csengő. Kilestek a résnyire kinyitott ajtón. A civil ruhás ismeretlenekről rövidesen kiderült, hogy házkutatási paranccsal érkeztek, és kulcs nélkül is be tudtak jutni a kapun át a lépcsőházba. Hiába, a rutin.

Amikor igazolták magukat, felajánlották a háziaknak, hogy ha hatósági tanút szeretnének, felébreszthetik szomszédjaikat is. De a korai időpont miatt Horváth úr nem kívánt másokat felverni. A rendőröktől aztán a feleség kicsit harciasan megkérdezte, miért nem értesítették őket az ellenük folyó eljárás megindításáról, hisz ezt jogszabály is előírná. Az asszony kérdéseire választ, értelmezhető magyarázatot nem kaptak. Sem akkor, sem később.

A család egyébként úgy tudja: amíg a férj adóhivatali feljelentéséről nem derül ki, hogy alaptalan, addig ellene nem is indíthatnak eljárást.

Az viszont azonnal kiderült, hogy a rendőröknek lényegében a híres zöld dossziéra meg a család számítógépének vincseszterére fájt a foguk. Előbbit a házigazda azonnal átadta, utóbbiról kicsit próbált alkudozni, mert ha elviszik, tárhely híján működésképtelen a készülék. Hiába. Bementek a főiskolás nagylány szobájába is, ahol gyorsan szétkapták a komputert. Aztán formaságból még benéztek néhány, ruhaneműt rejtő szekrénybe, tessék-lássék kutakodtak egy kicsit. A garázsban pihenő autót viszont érdekesebbnek tartották. Abban sem találtak semmit. Azt nem tudhatjuk, hogy poloskát elhelyeztek-e valahol – jutott eszembe –, de a krimik okozta paranoiámat nem akartam a házigazdára is átragasztani.

A házkutatás részleteiről újévi találkozás után számolt be Horváth András és felesége. Kuncogva mesélték, hogy az elvitt számítógép-memóriában a Lázár Jánosnak és a többi politikusnak elküldött, áfacsalásokról szóló leveleken kívül legfeljebb családi fénykép és persze több gigabájt természetfotó van. A férfi fiatal korától rajong a természetért. Hatalmas gyűjteménye van növényekről és állatokról készült képekből. Szinte vadászösztönnel űzi a legszebb pillanatokat, helyzeteket, aztán otthon órákat nézegeti a „zsákmányt”. Megszámlálhatatlan mennyiségű orchideát is megörökített már. A növények királynőjének nevezett virág a kedvenc, a feleség rejtélyesen mosolyog, amikor Horváth úr erről mesél.

Már az apró, cserepes karácsonyfából is sejthettem volna, hogy a házigazdák természetrajongók, hiszen ünnep után akár a többi tűlevelű mellé ültethetik lakóhelyük szerény, gyermekbarát lakóparkjának kertjében. A fa alatt a családtagok ajándéka. Az idén szerényebben költöttek, hisz a tartalékokból és a feleség keresetéből élnek. De kesergésnek nyoma sincs.

– Nem bánom, hogy a feljelentés előtt nem voltam beavatva az ügybe – mondja az asszony –, mert ha akarom, sem tudtam volna a férjemet lebeszélni a döntéséről. Nem engedné az igazságérzete, és fontos ügyekben nem köt kompromisszumot!

Amikor az ünnepi asztal mellett a család nőtagjai a halászlevet kanalazták, a férfiak pedig a kacsahúst eszegették, a „felmenők” dohogtak: miért kell egyedül kiállni és a világ ellen menni? De a feleség úgy érvelt, hogy a kormánytisztviselőnek kötelessége jelezni, ha törvénytelenséget észlel. Hogy közben mit érzett, az ő titka marad. Mindenesetre tortaszeletelés közben már recepteket cseréltek meg a téli havat hiányolták, mint bármely családban. Egyedül a kamaszlány nem reagált eddig a családfő lépésére, bár megdöbbent, amikor a rendőrök megjelentek az ágyánál – időnként vizsgálóan pislog az apjára. De nem kommentálja az eseményeket, engem is csak hűvösen végigmér, miközben jegyzetelek. Ismerkedik az élettel.

Az apró karácsonyfa mellett az is szóba kerül, hogy András a hivatalból hazatérve éjszakákig dolgozott, szenvedélyesen próbálta megfejteni az adóeltitkolás hátterét. Képes több ezer oldalt elolvasni, aztán a lényeget kiemelni, az összefüggéseket feltárni, emiatt a hivatalban komoly hatáskört és jogosultságot kapott az ügyek megismerésére. Ezért is tartja nevetségesnek, hogy miután a személyes adattal való visszaélés vádja megdőlt, a „hivatal információs rendszerének megsértését” próbálja nyakába varrni az ügyészség.

Beszélünk arról is, hogy egyre több konkrétum kerül nyilvánosságra. Az Index január eleji szenzációs cikke bemutatta, hogyan tud elcsalni milliárdos adót a cukormaffia. Határokon át utaztatják az árut, áfát nem fizetnek, emiatt a kereskedők sok helyen olcsóbban adják a Sovereign kristálycukrot, mint amennyiért azt a gyár előállította. Úgy tűnik, szorul a hurok, a strómanokat már megnevezik.

De az igazi haszonhúzót, az oligarchát, aki pénzeli a folyamatot, aki még a politikát is képes a markában tartani, az újságírás eszközeivel nehéz leleplezni. Viszont az adóhivatal eszköztára alkalmas lenne erre, amit megerősít az egykori adókoordinátor is, aki szerint a cukoriparhoz hasonló visszaélés a gazdaság szinte minden ágazatban előfordulhat, s lényegében hasonló ügyek eltussolása miatt jelentette fel a hatóságot. Minderre az adóhivatal egyik elnökhelyettese azt nyilatkozta, hogy az áfacsalásokat nem lehet felszámolni. (Lehet, hogy ennek beismerése miatt valakinek azért le kéne mondania?)

Hozzátehetjük, politikai döntés nélkül aligha lehet siker. Pedig a kormánypártok a választások előtt inkább az igazságszolgáltatásra bíznák a probléma megoldását. Bár látjuk, a nyomozás megindult az adóhatóság ellen is, de házkutatást csak Horváth Andrásnál tartottak. Mindenesetre Orbán Viktor talán élete egyik legnagyobb döntése előtt áll. Vagy eltávolítja az oligarchákat a közpénzek és a közigazgatás közeléből, ami komoly gazdasági földrengéssel járhat a Fidesz holdudvarában is, vagy megakadályozza a hatósági fellépést, de akkor a választóknak nyílhat fel a szemük.

Búcsúzásként Horváth András egy zöld dossziét tesz elém. Olyat, amilyet a házkutatáskor elvittek tőle. Ezt osztogatta a tüntetésen is, ahol több ezren ígérték meg: az általuk ismert korrupciós ügyek listáját ők is beteszik egy zöld dossziéba.