A voksokért beáldozza a nyugdíjrendszert a politika
Orbán Viktor egy zárt körű beszélgetésen azt mondta, reálértéken fagyasztaná be a nyugdíjakat. Ez akkora vihart kavart, amit azóta magyaráz mindkét oldal. A Fidesz azt, hogy a reálérték megőrzése akár jobb is lehet a nyugdíjasoknak, mint a jelenlegi helyzet, az MSZP pedig azt, hogy a jelenlegi svájci indexálással jobban járnak. Kampány zajlik a nyugdíjasok meggyőzésére, mindkét oldal ugyanazt fújja, hogy a nyugdíjak értékét meg kell őrizni, miközben a legtöbb gazdasági szakember évek óta mondja: a nyugdíjrendszer ebben a formában fenntarthatatlan. A vicc az, hogy ezt a politikusok is pontosan tudják, mégis az ellenkezőjét hirdetik.
A magyar nyugdíjrendszer ma több mint ötszáz milliárd forintos éves hiányt produkál – ennyivel többet fizet ki az állam az idősek ellátására, mint amennyi a nyugdíjjárulékokból befolyik. Ez a magyar gazdaság teljesítményének durván a két százaléka, az államháztartásban keletkező hiánynak pedig a fele. És az összeg csak nőni fog; szakértői számítások szerint a következő ötven évben mintegy 50 ezermilliárd forintnyi hiány halmozódhat fel. Ha a döntéshozók nem tesznek semmit, államcsőd és akár évtizedekre elnyúló gazdasági stagnálás lehet az eredmény.
Ma Magyarországon a fejlett országok közül az egyik legalacsonyabb, 62 év a hivatalos nyugdíjkorhatár. Egyedül Franciaország előz meg minket: a gallok 60 évesen hagyhatják abba a munkát. A magyarokon kívül még a szlovákok mehetnek 62 évesen nyugdíjba, a csehek pedig 63 évesen, az összes többi országban viszont legalább 65 év a korhatár. Még nagyobb probléma, hogy még az alacsonynak mondható 62 éves kort sem várjuk meg, a tényleges nyugdíjba vonulás átlaga ma Magyarországon 58,6 év. Az ok a különféle kedvezményekben keresendő; foglalkozási ágak tucatjában lehetőség a korkedvezményes nyugdíjazás, de hasonló eredménnyel jár a liberális rokkantnyugdíjazási gyakorlat is. Utóbbit különösen károsnak tartják a szakértők, mert az elmúlt két évtizedben százezrek menekültek el ilyen módon a tartós munkanélküliség elől.
A másik probléma, hogy míg hazánkban a férfiak átlagnyugdíja a nemzetgazdasági átlagkereset 77 százalékát teszi ki, a fejlett országokban ez az érték 60 százalék körüli (régiós versenytársainknál 55-60, az angolszász országokban 40 százalék). Ez az ösztönzés szempontjából káros, hiszen egész egyszerűen nem éri meg a munkaerőpiacon maradni, ha a nyugdíjba menetel mindössze 20 százalék körüli jövedelemveszteséget jelent.
Szakértők szerint a megoldáshoz azonnali és radikális reformcsomagra van szükség. Ennek egyik eleme, hogy fokozatosan 65 évre kellene felemelni a nyugdíjkorhatárt. Ezjelentősen növelné a foglalkoztatást, amire óriási szükség van az alacsony aktivitási ráta miatt. A második lépés a svájci indexálás eltörlése lenne. Jelenleg a nyugdíjemelés mértéke az infláció és a nettó keresetemelkedés átlaga, ez azonban a szakértők szerint nem tartható. Úgy látják: elég, ha a nyugdíjak megőrzik vásárlóértéküket, vagyis csak az infláció ütemének megfelelően emelik őket. A harmadik lépés pedig a differenciált nyugdíjemelés lenne; azok, akik aránytalanul túl sokat kapnak, pár évig nem részesülnének emelésben, cserébe jóval többet kapnának, akik méltánytalanul kis összegű ellátásban részesülnek.
A kérdésben azonban nem a szakértelem, hanem a politika dönt. A most is zajló pártpropagandák pont az ellenkezőjét súlykolják annak, amit tenni kellene és ez nagyon nagy baj. Megint az történik, hogy rövid távú szavazatszerző érdekek oltárán jövőnk egy részét áldozzuk fel. Ma nincs olyan politikai erő Magyarországon, amely fel merné vállalni az elkerülhetetlen fájdalommal járó nyugdíjreformot és az ezzel járó népszerűtlenséget. Ezzel szemben folytatódik a nagy becsapás demagógiája: az állam mindenható, források nélkül is tud adni, ha akar. Az emberek pedig ezt elhiszik, mert el akarják hinni. Amíg ez a szembekötősdi játék megy, ne reméljük, hogy valaha is normális ország leszünk.
