A vírustagadó százezrek hátán jutna a Parlamentbe Dr. Gődény

A gyógyszerész nem akarja felvenni az állami kampánytámogatást sem, hogy elkerülje a kamupártiság vádját.

2021. január 25., 19:31

Szerző:

Gődény György járványtagadó gyógyszerész erről a Pesti Hírlapnak beszélt. Szerinte csak akkor van értelme ilyesmit csinálni, ha bekerülhetnek a parlamentbe, ezért az 5 százalékos bejutási küszöb a cél. Gődény úgy véli,

nyárra kiderül, hogy van-e megfelelő tömegbázis a párt mögött.

Ez körülbelül 250 ezer választót jelent, a Facebookon jelenleg a legismertebb vírusszkeptikusnak 130 ezer követője van.

A 2018-as országgyűlési választáson a Közös Nevező Párttal próbálkozott, de jóval 1 százalék alatt teljesítettek, ezért vissza kellene fizetni a kapott 153 millió forintos állami támogatást, ami még nem történt meg. Sokan a többi kamupárt közé sorolták őket, akik csak a pénzre mentek, de Gődény ezt tagadja.

A nemrég egy hozzá köthető személy által alapított Normális Élet Pártja szerinte jogosult lenne állami támogatásra a 2022-es választási kampányban, ennek ellenére nem kérnek belőle, nem veszik fel a pénzt – mondta a gyógyszerész, aki arról is beszámolt, hogy nem könnyű támogatói egybentartása, mert a Facebook folyamatosan letiltja a csoportjait:

korábban már egy 120 és egy 80 ezres, legutóbb pedig egy 50 ezres csoportját törölték a közösségi oldalról.

A kampánytámogatásokkal kapcsolatban László Róbert választási szakértő úgy vélekedett, hogy kamupártok 2022-ben is indulni fognak a választásokon, mert hiába szigorított a kormány, nem szüntették meg azokat a lehetőségeket, amelyeket kihasználnak a százmilliókra hajtó csoportok. A Political Capital szakértője úgy véli, a jelenség felszámolásához az egyéni jelölteknél már bevált, kincstári kártyát és szigorú elszámolási kötelezettséget kellene előírni a pártok számára is, hogy ne csak az egyéni jelöltek egymillió forintjait vizsgálják alaposabban, hanem a pártok százmillióit is.

„További szigorítás lehetne, hogy szüntessék meg a többes jelölést, ami lehetővé teszi, hogy a kamupártok egymás ajánlóíveiről másolják a választók adatait” – mondta László . Annyi szigorítás történt nemrég, hogy az országos lista állításához a korábbi 27 helyett már 71 egyéni jelölt kell. A szakértő szerint ez talán elveszi a kisebb „asztaltársaságok” kamupárt-alapítási kedvét, de azokat, akik komolyan készülnek a több százmilliós támogatás elsíbolására, ez a lépés biztosan nem fogja eltántorítani.

László szerint egyébként Gődény korábbi pártjának 2018-as szereplésére egyértelműen illik a kamupárt definíciója,

az új pártra viszont ezt már nem lehet ráhúzni.

Akkor a semmiből bukkant elő, nem volt értelmezhető politikai tevékenysége, a kampányukból sem látszott semmi, azóta viszont Gődény ismert közszereplővé vált, vannak politikai ügyek, amelyeket képvisel, ráadásul a kampányidőszakot évekkel megelőzően – mutatott rá a választási szakértő.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.