A vidéki polgármesterek kimaradnak a karácsonyi jutalomból

Nem számíthatnak év végi jutalomesőre a vidéki települések polgármesterei, cégigazgatói. Budapesten más a helyzet, ott Karácsony 65 millióval jutalmazza a BKV vezetőit. 

2023. december 14., 10:17

Szerző:

Míg vidéken a városvezetők jellemzően nem kapnak jutalmat, a hivatali dolgozók több településen is számíthatnak év végi prémiumra. Budapest ez esetben is eltér a vidéki gyakorlattól: a Budapesti Közlekedési Központ három, valamint a Budapesti Közlekedési Vállalt hat vezetője fejenként 5,6-9,9 millió, összesen 65 millió forintnyi jutalmat vehetett fel Karácsony Gergely főpolgármester hozzájárulásával – írja a Népszava. Rajtuk kívül a BKV Panoráma Kft., illetve a BKV Vasúti Járműjavító Szolgáltató Kft. ügyvezetője is kapott jutalmat. A falvakban maximum álmodoznak a karácsonyi plusz pénzről, az egyik borsodi falu polgármestere elmondta, hogy egy ideje már képviselők is tiszteletdíj nélkül dolgoznak.

A Népszava által megkérdezett vidéki városokban a polgármesterek és az alpolgármesterek semmiféle jutalomra nem számíthatnak, kivéve Dunaújvárosban. Itt az önkormányzat alkalmazotti státuszban lévő munkatársai, beleértve az alpolgármestereket is egyhavi alapjuttatásukat kapják az év végén. Míg a városvezetők jellemzően nem kapnak jutalmat, a dolgozók több településen is számíthatnak erre. 

Hódmezővásárhelyen az önkormányzat 142 dolgozója között teljesítményarányosan egyhavi bérkeretet, 52,7 millió forintot osztanak szét jutalomként. Érden a jegyző három heti fizetésének megfelelő összeget kapott tavaly, mint plusz juttatást, s ugyanezt a lehetőséget biztosították a polgármesteri hivatal többi dolgozójának is, igaz, a főosztályvezetők autonóm módon maguk dönthettek beosztottjaiknál az juttatás mértékéről. Balassagyarmaton a város közel 400 alkalmazottja minden évben számíthat év végi jutalomra: az ismét ráadásul emelni is tudták a keretet, így átlagosan minden dolgozó nettó 75 ezer forintot kap SZÉP-kártyára, míg az intézményvezetők nettó 90 ezer forintra számíthatnak. Szekszárdon 60 millió forintot fordít a városvezetés az önkormányzati dolgozók jutalmazására, Veszprémben pedig, ahol az EKF-évad rengeteg többletmunkát jelentett, minden városi alkalmazott számíthat jutalomra, ám ennek összegéről még nem döntöttek.  Székesfehérváron a 290 hivatali dolgozó átlagosan egyhavi illetményüknek megfelelő jutalmat kapnak, míg az önkormányzati intézmények cirka 1600, valamint az önkormányzati cégek nagyjából 1600 munkavállalója novemberben egyszeri, százezer forintos béren kívüli juttatásban részesült. Debrecenben egy szempontrendszer szerint díjazzák év végén a polgármester hivatal dolgozóit. Miskolcon a polgármesteri hivatal és a Miskolc Holding Zrt. dolgozói egységesen, kivétel nélkül ugyanazoknak a feltételeknek megfelelően kapják meg az év végi jutalmat, egy havi fizetésüknek megfelelő összeget. Egerben ennél valamivel kevesebb jut, a hivatal minden dolgozója, beleértve a jegyzőt is, idén a tervek szerint három heti bruttó bért kap év végén.

Üveges Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hernádszentandrás polgármestere szerint örülnek, ha valahogy egyensúlyba tudják hozni a költségvetésüket az esztendő végére, nemhogy plusz pénzekről ábrándozzanak. Ilyet sem ő, sem az önkormányzat többi dolgozója nem kap, sőt egy ideje már a képviselők is tiszteletdíj nélkül dolgoznak. Hasonlóról számolt be Halmi József, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Győrtelek polgármestere, aki felidézte: több, mint húsz éve tölti be ezt a pozíciót, de talán, ha két alkalommal kapott év végén jutalmat a munkájáért. Itt sem jut pénz az önkormányzati tisztségviselők külön díjazására, az önkormányzathoz tartozó dolgozók legfeljebb némi szaloncukornak és gyümölcsnek örülhetnek majd.

(Kiemelt képünk illusztráció.  Fotó: Pásztor Csaba/168.hu)