A vég kezdete, a kezdet vége

Schiffer több volt mint alapító atya. Szervező, ideológus, programalkotó, pártjának teremtő szelleme. Nem kisebb ambícióval indult, mint hogy egymaga váltsa le a kiégett baloldali elitet, az „álbaloldalnak” gúnyolt MSZP-s világot. A baloldal gyerekkorától feldolgozatlan élmény számára. Nem lehet megkerülni a történelmet. Szakasits dédunokájaként tudhatta, a család több ágon a rendszer kiszolgálója, társutasa s persze áldozata volt. A történet a szociáldemokráciától a reformpárti kezdeményekig és a posztkommunista félmúltig ível. Ne feledjük: maga is erről a térfélről indult. A KISZ V. kerületi szervezete körül forgolódott, majd az utódszervezetek közül a Gyurcsány (!) által alapított és gyorsan felszívódó Új Nemzedék tagja volt. Neve Gyurcsányéval, Bajnaiéval, Szilvásyéval együtt forgott. A rendszerváltás után az Ifjú Szocialisták ügyvivője lett, de az anyapárt kezdettől előnyben részesítette az egykori KISZ hálózatához jobban kötődő, Kiss Péter-féle BIT-et. Schiffer ellenérzései talán ehhez a korszakhoz is kapcsolódnak. Molnár László, a GKI vezérigazgatója szerint, aki annak idején a szervezet vezetője volt, a fiatal egyetemistának valami okból bejárása lehetett a felsőbb pártkörökbe, ahol az Ifjú Szocialisták érdekében lobbizott. A „kis méregzsák” – ahogy hívták, mivel Schiffer kezdettől lobbanékony alkat volt – össze is rúgta a patkót egy korabeli pártprominenssel (Molnár már nem emlékszik, kivel), aki heves szóváltás után az ajtót is rácsapta. Schiffer pedig ’92-ben távozott a baloldalról. Később az ATV-ben futott össze az egykori elnök és az ügyvivő. Schiffer annyit mondott Molnárnak: „Ezek semmit sem változnak.” Csak Schiffer volt nagyon új. Igazi újbaloldali.

Sokan a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezetben (TASZ) gyökereztetik a schifferi ideológiai genezist, 1996-ban lett a civilek munkatársa, 2004 és 2008 között a TASZ ügyvivője is volt. 2002-ben a Védegylet szervezőbizottságának tagja lett, 2005-ben pedig ő vezette Sólyom László köztársasági elnöki kampányát, a korábbi államfővel máig kapcsolatban vannak. Bár már 2008-ban megalakította a Lehet Más a Politikát, az LMP csak egy év múlva szerveződött párttá.

Jelenlegi párt- és képviselőtársai közül Sallai R. Benedek a tiszai ciánszennyezés miatt alakult Védegyletből ismeri Schiffert.

– Nagyra tartom őt – mondja. – Az LMP nagymértékben Schiffer műve. 2007-ben jött el a pillanat, amikor világosan látszott, hogy az MSZP nagyot bukhat, az SZDSZ pedig a politikából is kihullhat.

Pártalapító hónapok voltak azok. Egy Jobbik nevű, sokáig marginális szervezet sorozatban nyerte az önkormányzati időköziket. Schifferék is joggal remélték, a bomlásban, átalakulásban nekik is tér nyílhat. A Lehet más a világ szlogen mintájára választottak nevet. Telitalálat volt.

Az LMP Schiffer telefonkönyvéből pattant ki, mint Pallasz Athéné Zeusz fejéből. Mindig is legendásan nagy telefonáló volt.

– Hihetetlen verbális kapacitása van ahhoz, hogy végighívjon húsz nevet, s rábírjon, lenyűgözzön és végül meg is győzzön – mondja a beszervezettek egyike. – Iszonyú energiát invesztált az emberekbe.

De az, hogy az első beszervezett százból jó, ha ma tízen vannak az LMP-ben, szintén Schiffer érdeme. Tudatos tehetséggondozó. Figyelt arra, hogy beszervezze a nehezebb sorsú, tehetséges srácokat, az olyanokat, mint Vágó Gábor, aki nyáron dinnyét árult, hogy ősztől a Közgázra járjon. Más kérdés, hogy ugyanezek a tehetségek nehezen bírták a schifferi kiképzést.

Ismerőinek többsége kettős személyiségnek, afféle „Dr. Jekyll–Mr. Hyde-nak” látja. Intellektuális ereje, lexikális tudása, meggyőzőképessége lenyűgöző. Az érzelmi intelligencia hiánya és az ahhoz társuló stílus megdöbbentő. Olyan, mint a Kalevala csodamalma, a Szampó. Ömlik belőle az információ. Elképesztő szellemi mutatványokra képes, másokra viszont ritkán figyel, őszinte beleérzésre képtelen. Az őt érő érzelmi traumákat nehezen viseli, szinte végpusztulásként értelmezi. Megbocsátani nem tud. Mindez úgy-ahogy el is menne. De annak, hogy politikai taktikát épít a sérelmekre, súlyos kockázatai és mellékhatási voltak. Korábbi párttársai mondják: hetente tartottak „válságértekezletet”, mert „András már megint felkapta a vizet és a lemondás veszélye fenyegetett”.

2012-ben valóban le is mondott, akkor még csak a frakcióvezetésről, mert stratégiai vitába keveredett. A helyére beugró Jávor Benedek alatt viszonylag jól mentek a dolgok. Az LMP meg is haladta a sosem látott 12 százalékos támogatottságot. Már tapogatóztak volna az akkor még szépreményű Milla és más lehetséges szövetségesek felé, körvonalazódott valamiféle együttműködés, amelyben nem Mesterházy Attila játszotta volna a centrális szerepet, hanem az épp kambekelő Bajnai Gordon. Az LMP blokkja, befelé fordulása ezt a lendületet törte meg s vezetett pártszakadáshoz. Róna Péter, az LMP pártalapítványának, az Ökopolisznak a korábbi elnöke szerint olyanok vádolják békebontással, az ellenzék felszabdalásával Schiffert (mint például Gyurcsány), akik maguk is pártszakadárok.

Schiffer a párt áthangolására (a külön út elfogadtatására) hatalmas munkát, majdnem egy évet fordított, ellenzékét a pártból kiszorította. A módszereknél azonban meg kell állnunk egy pillanatra, mert ez a schifferi bázisdemokrácia kulcsa. Itt is akadnak egyenlők és egyenlőbbek. Ezt Scheiring Gábor szomorú lemondólevele világította meg, aki még a pártszakadás előtt, 2012 februárjában elsejétől lemondott a párt gazdasági kabinetjének vezetéséről. Így indokolt: „Nem tudok mit kezdeni a folyamatosan újratermelődő belső káosszal és állandósult amatörizmussal és a vele járó teljesítményellenes szervezeti kultúrával; nem tudok mit kezdeni azzal, hogy a racionalitás helyett frusztrációk és hisztériák keretében kezeljük a konfliktusokat, nem tudok mit kezdeni az állandó paranoiás hangulattal, nem tudok mit kezdeni a bázisdemokráciának hazudott informális alkuk politikájával.” A sajtó szerint többek között azon vesztek össze a frakcióvezetővel, hogy az ünnepek alatt rendezett házibuli szórakozásnak vagy párton belüli szervezkedésnek számít-e. A későbbi PM-esek kiválásával elszabadult a pokol: a szakadárok nem szimpla árulók voltak, hanem az antiglobalista világkultúrát bomlasztó CIA-ügynökök.

Persze Schiffer egykori barátainak nincs „árulótudatuk”, máig nem értik, miért nem csatlakozott a pártalapító hozzájuk. Miért rángatta a párt kormányát mániákusan jobbra, miközben Magyarország az új kétharmad felé rohant? Mitől olyan veszélyes a Schiffer által lenézett, kaviár jelzővel illetett baloldal? Szerettük volna tőle magától megkérdezni, de a válasz megvető motyogás, majd kattanás. „Forduljon sajtóosztályunkhoz.”

Karácsony Gergely szerint a magyarázat egyszerű. Schiffer konfliktuskeresőbb alkat, mint a szakadárok zöme. Közte és Schiffer között a különbség nem ideológiai, inkább indulati. Mert Schiffer annyira szuggesztív alkat, hogy önmagát is képes meggyőzni. Amit ő a világról – s abban a zöldpártról – elképzel, legföljebb évtizedek alatt érhető el.

– Ennyi időnk egy autoriter rezsimben nincsen – mondja Karácsony. – Magam is utálom az intoleráns baloldali közvélemény leegyszerűsítéseit, amelyek szerint Schifferé a felelősség. Sokan benne vagyunk. De ebben az intézményrendszerben, választási környezetben délibábot kergetett.

A

lemondásigazi oka ez. Schiffer ambícióit ismerve neki nem pálya az, ahova önmagát beszorította. Kapaszkodni választásról választásra, vergődni öt százalékról hatra, szánalmas koalíciókba belépni – másnak nyugdíjas állás. Neki viszont unalmas utazás. Szél Bernadetta lemondást lapunknak a parlamenti munka kiüresedésével magyarázza, azzal, hogy Schiffernek nem volt kivel vitatkoznia, félművelt alakokkal kellett tusakodnia. Ilyesmiért nem szoktak életműveket odadobni. Schiffer azt is mondja, ő fogja megszervezni a zöldmozgalmat övező szellemi erőteret. A PM-esek erre csak legyintenek, és várják a következő húzást.

– A második pártja mindenkinek jobban szokott sikerülni – mondják gunyorosan.

Sallai R. Benedek kevésbé komplikáltan látja a helyzetet.

– Nem a vég kezdete ez, hanem a kezdet vége. Nyolc év eltelt. Aki a hátán cipelte a zöldpártot, most emelt fővel távozik. Felnőtt a gyerek. Vagy megállunk a lábunkon, vagy eltűnünk. Ha szétzuhanunk, nem kár értünk.

Nem is beszélve arról – hangsúlyozza Sallai –, hogy Schiffer távozásával mennyi intellektuális energia szabadul fel. Megszűnik a szellemi kényelem, hogy nem is kell gondolkodni, mert „András megmondja”, „András tudja”.

De András már nem tudja, és talán meg is unta.