Á, úgysem lép PISA-ügyben a kormány
Az ellenzék automatikusan a kormány jelenlegi oktatáspolitikáját hibáztatja, az MSZP már az oktatásért felelős államtitkár lemondását követeli. A kormány ugyanakkor hárít és vagy a tanárokra, vagy a rossz módszertanra fogja az eredményeket. A Fidesz részéről megszólaló politikus pedig az okok között azt emelte ki, hogy a hátrányos helyzetű tanulók húzzák le az eredményeket. Ez utóbbi azért is érdekes, mivel van egy etnikai áthallása az ilyen kijelentéseknek, és Horvátországban a kormány oktatási államtitkárának éppen emiatt kellett bocsánatot kérnie (ő még csalással is vádolta a többi európai országot). A miniszterelnök egyelőre kivár, és azzal próbálta nyugtatni a kedélyeket, hogy a kormány tárgyalni fog a kérdésről.
A politika lépéskényszerben van, a változás mértéke pedig nagyban függ attól, hogy a 2016 első felében megindult, az oktatás átalakítását követelő tiltakozásoknak mennyire lesz gyújtószikra ez a PISA-jelentés.
A Polfogadás fogadóinak 18 százaléka hisz abban, hogy lesz január 10-ig valamilyen kormányzati lépés. Nagyon kevesen (5 százalék) vélik úgy, hogy ennek személyi következményei is lesznek. A többség (77 százalék) azonban egyáltalán nem vár gyors reakciót a kormánytól.
A másik ügy, ami a kedélyeket borzolta az elmúlt héten, a nyugdíjasok számára adott Erzsébet-utalvány. A kormány politikai pr-akciója már indulás pillanatában léket kapott, mivel logisztikai botrány – azaz a „ki viszi ki az utalványokat” miatt inkább bohózat – lett az ügyből.
Előbb a kormányhivatalok munkatársait akarták tapasztalat, felszerelés és végiggondolás nélkül elküldeni a nyugdíjasokhoz, majd kapkodva megállapodtak a Magyar Postával. Kérdéses, hogy ilyen rövid idő alatt, főleg a karácsonyi kiemelt időszakban a posta képes lesz-e ezzel megbirkózni, vagy újabb botrányok kísérik az ügyet.
A Polfogadás-játékban a fogadók arra tehették meg tétjeiket, hogy sikerül-e év végéig kézbesíteni az utalványokat vagy újabb logisztikai nehézségek jönnek. A megtett tétek 53 százaléka amellett van, hogy végül lezárul ez évben az akció. De sokan szkeptikusak, és nem hisznek a kormányzati cselekvőképességben.
Sok más témában fogadhat még a Polfogadáson!