A tüntetés nem vonzó közeg a Fidesz-szavazóknak

Nyár van, hallhattuk ellenzéki politikusoktól magyarázatul, miért nincsenek nagyszabású tüntetések, noha az elmúlt évtized legnagyobb gazdasági megszorítását hajtotta végre a kormány, köztük a rezsidíjak emelésével és a katás adózás kivezetésével. Európa más országaiban a nyaralások ellenére is voltak tüntetések, amivel az áremelkedéseket enyhítő intézkedéseket harcoltak ki. Egyedi a magyar inaktivitás?

Nyugat- és Kelet-Európa között általánosan kimutatható, hogy két választás között eltérő az állampolgárok politikai aktivitása, annak formái és intenzitása. A petíciók aláírása, a tüntetések, a bojkott, vagy a választott képviselők személyes felkeresése is az ilyen aktivitások közé tartozik. Bár egyes formákban lehetnek eltérések, de nyugaton általánosan nagyobb az aktivitás. Magyarországon még a Visegrádi Négyekhez képest is alacsony a közéleti részvételi hajlandóság. Kutatások szerint döntő tényező, milyen erős a tiltakozás sikerességébe vetett hite az állampolgároknak, tudják-e befolyásolni a politikát, ez a hit pedig keletebbre, így Magyarországon is gyengébb.

Az emberek beárazták, hogy nincs értelme tüntetni?

Ennyire nem lennék szigorú. Többféle következménye lehet egy tüntetésnek, még ha a konkrét ügyben nem is sikerül változtatást elérni, nem mond le a kormány vagy nincs óriási népszerűségvesztése. A netadós tüntetéseknél a közvetlen eredmény mellett például elindult a civilség reneszánsza, ami talán csak a rendszerváltás időszakához hasonlítható. Emlékezzünk csak a Demokratikus Chartára, amely az akkori MDF-kormányt kritizálta civil szemszögből. Az új civil aktivitás 2014-től fokozatosan nyomást helyezett az ellenzéki pártokra, ami nélkül szerintem az ellenzéki előválasztások kérdése sem merült volna fel 2019-ben. Egyre erősebb az az elvárás, hogy a választók, civilek részt vegyenek a programalkotásban, illetve önkormányzati szinten már a részvételi költségvetésre is több példa akad. Ha a túlóratörvény elleni tiltakozásokra gondolunk vissza, az volt az ellenzéki pártok első jelentős egységes kiállása. Az emberek mégis láthatják tehát, hogy valami történik. Azt se felejtsük, hogy a Fidesz is tanult a netadós tiltakozásból.

Fideszes körökben a közösségi médiában azért tapasztalható elégedetlenkedés. Mi tartja távol a Fidesz szavazóit egy olyan tüntetéstől, amely egyébként a személyes érdekük is lenne?

Magyarországon a pártpreferencia a legfontosabb identitást formáló tényező. Az átlag magyar választó gazdaságilag inkább baloldali, kulturálisan jobboldali attitűddel rendelkezik. Azonban, ha egy ügy valamilyen politikai törésvonal mentén megítélhető, akkor nagyon erősen kötődnek a pártjuk, ez esetben a Fidesz narratívájához. Vannak egészen neutrális témák, mint amilyen a magyarországi műanyagfelhasználás, amiben a Fidesz sokáig semmilyen aktivitást nem mutatott – végül a klímavédelmi akcióterv részévé vált.

Ez még mindig nem teljesen ad választ arra, hogy közös érdeknek számító kérdésekben van ekkora megosztottság.

Nézzük meg egy kicsit másképp. A túlóratörvény módosítása is számos munkavállalót érintett, az oktatás gondjai is elvileg minden családos magyart érintenek. Emlékezzünk, volt időszak, amikor még a krétarendelésről is tankerületi központokban döntöttek. Ennek a megítélésében aligha van fideszes vagy ellenzéki kréta. Itt lép be a rezsimellenes attitűdje a tiltakozásoknak. Azok a választók csatlakoznak ugyanis az ilyen megmozdulásokhoz, akik ott találnak fórumot más ügyekben elszenvedett sérelmeik kifejezésére, hogy konfrontálódjanak a kormánnyal. A tüntetések nem vonzó közeg egy megrendült kormánypárti szavazónak, még ha egyet is értene a szakpolitikai, például oktatási kérdésben a tüntetők céljaival.

A teljes cikket a 168 Óra hetilap 2022. július 28-án megjelent lapszámában olvashatja.

(Kiemelt kép: Mikecz Dániel, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézetének tüntetéskutatója. Fotó: Karancsi Rudolf)