A taxitársaságok félnek attól, hogy a kötelező maszkviselés miatt kevesebb utasuk lesz

Fuvarvesztéstől tartanak a taxisok. 

2021. november 18., 20:06

Szerző:

A taxitársaságok sem a maszkviselést nem teszik kötelezővé a járművekben, sem pedig a kötelező védőoltást a sofőrök számára. Ennek ellenére a legtöbb taxis munkatárs beoltatta magát, és maszkviselésre is megkéri az utasokat – derül ki az Infostart csütörtöki cikkéből.

A taxisok jelentős része beoltatta magát a koronavírus ellen, maszkviselésre azonban nem kötelezik se a sofőröket, se az utasokat a taxitársaságok. Ennek oka a taxitársaságok félelmében keresendő, akik szerint, ha köteleznék a maszkviselést, azzal utasvesztést idéznének elő.

„Minimális azok száma, akik nem vették fel a vakcinát bármilyen ok miatt. A fuvarszervezők alvállalkozói, illetve franchise-szerződés alapján foglalkoztatják a munkatársakat, tehát a klasszikus taxitársaság már nem létezik, fuvarszervező társaságok vannak, és ahhoz csatlakoznak az egyéni vállalkozók vagy társas vállalkozásban lévő taxisok.

Az elmúlt másfél évben, és jelenleg is így van, senki nem kötelezi arra munkatársait vagy a franchise-partnereit, hogy felvegyék az oltást, ezt mindenki saját maga dönti”

– mondta Metál Zoltán, az Országos Taxisszövetség elnöke az Inforádiónak. 

Bősz Péter, a City Taxi kereskedelmi és marketing vezetője kiemelte, a kollégáik nagy része már túl van az oltáson.

„Nagyon jelentős számban rendelkeznek többszörös átoltottsággal a kollégák, ami üdvözítő, és nagyon nagy számban a saját egészségük és az utasok egészsége védelmében hordják a maszkot” – mondta Bősz Péter. Hozzátette, már a két héttel ezelőtt bevezetett intézkedéseket megelőzően sok taxis hordta a maszkot munka közben.

Bősz Péter kiemelte, hogy a City Taxi autóiban nincs kötelező előírás a maszkviselésre. Ennek okát abban kell keresni, hogy

a taxisok szerint fuvarvesztéssel járna, ha előírnák a kötelező maszkviselést az utasok számára.

Bár iránymutatásuk Bősz Péter elmondása szerint az, hogy mindenki saját egészsége védelmében hordja a maszkot, a jelenlegi piaci helyzetben nem tudják megtenni, hogy kötelezővé is teszik a maszk viseletét.

(Kiemelt kép: Budapest, 2021.március.7. Utasokra várakozó taxik a Kelenföldi vasútállomáson. Fotó: MTVA / Nagy Zoltán.)