A szokottnál később jött meg a fizetés? Szokjanak hozzá!
A Magyar Államkincstár haladéktalanul és egyesével kivizsgálja az állami szférában dolgozók esetleges, bérekkel kapcsolatos panaszait – mondta Dancsó József, az államkincstár elnöke szombaton. Azt is mondta: ne számítsanak a munkavállalók arra, hogy adott hónap első vagy második napján megkapják az illetményüket.
Az Index szombaton azt írta, úgy tudják, hogy az országban több helyen, Fejér megyétől Budapesten át Gyuláig sok olyan közalkalmazott van, aki 30-50, vagy akár 100 ezer forinttal kevesebb pénzt kapott, mint kellett volna.
Az elnök az MTI-nek hangsúlyozta, csak azokkal a panaszokkal tudnak érdemben foglalkozni, amelyekről tudomásuk van. Az esetleges panaszokat a kira.info@allamkincstar.gov.hu e-mail címen lehet jelezni – tette hozzá.
Dancsó József közölte, hogy decemberben 99 ilyen esetről tudtak, januárban eddig 4 problémás kifizetésről szereztek tudomást.
A Magyar Államkincstár csaknem 900 ezer, az állami szférában dolgozó munkavállalónak végzi a bérszámfejtését már évek óta. Tavaly szeptember 1-jével egy új, az úgynevezett Központosított Illetményszámfejtési Rendszerre (KIRA) tértek át, amely novembertől országosan működik.
Ennek lényege, hogy egyetlen rendszerben kezelik a bérszámfejtést, ami akár kétmilliárdos megtakarítást is eredményez a központi költségvetésnek, hiszen nem kell megelőlegezni a fizetéseket, hanem még adott hónapban megtörténhet a számfejtés, hasonlóan a piaci szférához.
Hangsúlyozta, hogy a régi rendszerhez képest az új már sokkal kevesebb hibával dolgozik: míg tavaly júliusban még 6500 informatikai tévesztés fordult elő, addig a KIRA elindulása után, decemberben már csak 2190, és idén januárban várhatóan tovább csökken ez a szám.
Dancsó József szólt arról is, hogy az átállás során az egyik legnagyobb nehézséget egyfajta szokásjog jelentette, amely szerint a munkavállalók adott hónap első vagy második napján megkapták az illetményüket, miközben a törvény azt írja elő, hogy ötödikéig, illetve tizedikéig kell megkapniuk a járandóságaikat.
„Ez sokak számára újdonság volt, amit meg kell szokni, át kell állni” – tette hozzá.