A szlovák külügyminiszter kiosztotta Kövér Lászlót

Ivan Korčok szerint nem kellene más országba a saját történelmi meglátásainkat kihirdetni.

2021. augusztus 4., 16:37

Szerző:

Kövér László a hét elején a Somorjáról Kitelepített Magyarok Emlékművének átadásán mondott beszédet, ám a magyar Országgyűlés elnökének szavai egyáltalán nem nyerték el Szlovákia külügyminiszterének tetszését. „Magyarország a Visegrádi Négyek regionális együttműködési keretein belül és ezen kívül is olyan bizalomerősítő politikára törekszik térségbeli partnereivel, amely lehetővé teszi a legnehezebb nyitott kérdések kölcsönösen elfogadható lezárását is az államközi kapcsolatokban” – mondta Kövér a Propeller szerint.

A házelnök szerint ennek is köszönhetően Magyarország és Szerbia közel jutott ahhoz, hogy lezárják az egymás közötti konfliktusokkal terhelt, XX. századi múltat. A házelnök bízik benne, hogy ez a politika a jövőben további követőkre és támogatókra talál, majd megjegyezte: állhatatos türelemmel várják a bocsánatkérés és elégtételadás gesztusát a magyarok ellen a múltban elkövetett bűnökért. A Beneš-dekrétumokra utalva – amelyek miatt közel 170 ezer magyar hagyta el az állam területét, állampolgárságától, vagyonától és állásától megfosztva – úgy fogalmazott: „Amit a felvidéki magyarság ellen 1945 és 1947 között elkövettek, az Isten és ember előtti bűn volt. Ha az áldozatok utódai elfelejtik az elődeik ellen elkövetett történelmi bűnöket, akkor a bűnök a jövőben megismétlődhetnek, és az utódok ismét védtelen áldozatokká válhatnak.”

Ivan Korčok szlovák külügyminiszter a beszéd után felszólította Kövér Lászlót, országának tiszteletben tartásával foglalkozzon a házelnök a történelmi eseményekkel. Korčok szerint a politikusnak partnerként kell tekintenie Szlovákiára, és azt sem tartotta helyesnek, hogy Kövér László Szlovákiában hirdette saját véleményét a történelemről.

(Kiemelt kép: Kövér László házelnök az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. március 16-án. Fotó: MTI/Kovács Tamás)