A Szigetre csak a dugón és a főpolgármester testén át?

Óbuda három héttel elhalasztaná a rakpartlezárást a kerületiek és a Sziget fesztiválra látogatók érdekében - közölte Bús Balázs (Fidesz) polgármester. A fővárosi önkormányzat úgy reagált: nem áll módjában és nincs is szándéka elhalasztani a csatorna-beruházást. Az érintettek csütörtök délelőtt egyeztetést tartanak az ügyben - mondta a fesztivált szervező cég ügyvezetője.

2008. június 11., 20:00

A fővárosi önkormányzat tervei alapján augusztus 1-jével lezárnák a budai alsó rakpart Margit híd és Mozaik utca közötti szakaszát, éppen két héttel a Sziget fesztivál kezdete előtt. Mivel ugyanebben az időre esik a Bécsi út egyik szakaszának a felújítása is, ezért a térségben kritikussá válhat a közlekedés és a parkolás, mondte Bús Balázs, Óbuda polgármestere. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a programokra érkező közel félmillió látogató "nem elhanyagolható része" autóval érkezik.

Még szeptemberben arra kérték Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármestert, hogy akkor adjon ki engedélyt rendezvényekre, ha a parkolóhelyeket is biztosítani tudja a főváros. Bús kifogásolja, hogy a főváros a döntés meghozatala előtt érdemben nem vizsgálta az intézkedések hatásait, ezért a várható negatív következményekért a fővárosi városvezetésnek kell a felelősséget vállalnia. Ugyanakkor holnap tárgyalóasztalhoz ülnek a főváros és a kivitelező képviselőivel.

Ha főváros nem halasztja el a rakparti felújítás megkezdését, akkor Óbuda kénytelen megvizsgálni annak lehetőségét, milyen korlátozásokat vezethet be az óbudaiak védelmében, mondta a polgármester. Bús Balázs ennek részleteiről azonban nem kívánt nyilatkozni, ám a kiosztott sajtóanyag utal arra, hogy a kerület önálló közterület-felügyeletet működtet, így például a szabálytalankodókkal szemben határozottabban tud majd eljárni.

A fővárosi önkormányzat közleményben reagált a polgármester javaslatára; ebben azt írták, álláspontjuk szerint nem akadályozza a rakpart lezárása a fesztivál működését. A főgyűjtőcsatorna építése Európa egyik legnagyobb környezetvédelmi beruházásának része a központi szennyvíztisztító telep megépítésével együtt, írja a közlemény. Az Európai Unió által finanszírozott 429 millió euró összköltségű projekt részmunkáit is megkötött szerződések szabályozzák, a határidők megváltoztatására sem lehetősége, sem szándéka nincs az önkormányzatnak.

A főváros szerint a korlátozás azért nem fogja akadályozni a fesztivál működését, mert a Mozaik utca felől továbbra is rá lehet majd hajtani a rakpartra gépkocsival, így a szigetre is el lehet jutni. Kitértek arra is, a főváros arra kéri a fesztivál látogatóit, hogy a sziget megközelítéséhez elsősorban a tömegközlekedést vegyék igénybe. Az északi vasúti összekötő híd felújításának az idejére, nyáron az esztergomi vasút is a HÉV pályáján közlekedik majd a Margit hídig - fűzték hozzá.

A fővárosi közlemény arra nem tért ki, hogy a fesztiválra gépkocsival érkezőknek hol tudnának parkolót biztosítani.

Gerendai Károly, a Szigetet szervező cég ügyvezetője az MTI érdeklődésére közölte, hogy csütörtökön egyeztetnek az érintettek, köztük a főváros, az óbudai önkormányzat, a felújítást kivitelező cég, a rendőrség, valamint a Sziget szervezőiroda. Az ügyvezető közölte, az egyeztetésig nem kívánja kommentálni a helyzetet, csak annyit mondott: remélik, hogy csütörtökön megállapodás születik majd az ügyben.