„A sok kis bolha civil ott ugrálnak” – Bódis Kriszta Fialánál

Amíg a Keljfeljancsi az ukrán menekülthullám-ellátás kapcsán az állam, az egyházak és a civil segélyszervezetek egymáshoz illeszkedését firtatta, addig Bódis Kriszta a cigány/leszakadó rétegek szociális ellátását és oktatását tekintette kiindulópontnak. Az elmúlt 12 évben számára markánsan kirajzolódott, hogy a kormány néhány ellátórendszert – köztük az oktatást és szociális szférát – annak érdekében szervezte ki az egyházaknak, hogy ne neki kelljen ezekkel foglalkoznia. A feladatok eltolásának az a legfőbb oka Bódis Kriszta szerint, hogy ez a két szféra nagyon sok pénzt emészt fel, miközben igen nehéz strukturális változtatások nélkül látványos eredményeket elérni ezeken a területeken. Ami a múltat illette, a szociológus tapasztalata szerint, a civil szervezetek sohasem tudtak hatékonyan együttműködni a kormányzatokkal – az előzővel sem –, mert nem volt kitalálva a kooperáció mikéntje, attól függetlenül, hogy néhány évvel később már modelleket tudtak az állam számára biztosítani.

A Van Helyed Rendszer „egyházi megfelelője” leginkább a Református Szeretetszolgálatnál és a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál lelhető fel. Összehasonlítva őket, az a legnagyobb különbség, hogy az utóbbi kettőnek más a pozíciója, és az anyagi helyzete. Sokkal jobb. Bódis Kriszta számára leginkább az érthetetlen, hogy a nagy tapasztalattal bíró, terepen dolgozó szervezetek kapacitását, miért nem használja az állam.

„Felénk sem néznek, mert hatalmasok és jól ellátottak, ebből adódóan azt gondolják, nélkülünk is meg tudják csinálni” – Mondta Bódis, majd kérdésre, hogy ezzel együtt hogyan tekint rájuk az állam, azt válaszolta: „Senki nem kérdőjelezi meg, amit csináltunk, mert nem lehet. A gettókból, a szegénytelepekről elszármazókból egyetemisták, és munkába álló fiatalok lettek, akik biztosan nem termelik újra a nyomort, miközben stabil identitásuk is lett.” Ugyanakkor igen kevés a szakember, hiányzik tudás, ezért sem fed le jelentős területeket az állam, nagyon hiányzik a rendszerbe szerveződés, aminek következtében a szeretetszolgálatok a saját fejük után mennek, és próbálnak struktúrákat létrehozni, miközben forrásokért pályáznak, hogy megéljenek.

Ami a szereplők együttműködését illeti, abban Bódis Kriszta nem várt a másik kettőre – lehet, tapodtat sem mozdultak volna az irányába -, hanem maga kezdeményezett. Módszertant készített, majd önzetlenül átadta őket, használatuk során ritkán emlékeztek meg róla, de neki ez nem hiúsági kérdés volt. 2007-ben készített egy programot a cigány-telepeken élők számára, és önkéntesek segítségével fel is épített egyet. Vele párhuzamosan működtetett egy modellt a Máltai Szeretetszolgálat is, akikkel sikerült összefogni: „a máltaiak azután bevitték az állam felé a tevékenységet, mert erre az állam nyitott volt, utána azonban a civileknek már nem maradt szerep.”

Műsorvezetői kérdésre, nevezetesen: a Van Helyed Rendszer finanszírozható lenne-e egyházi pénzekből, Bódis Kriszta igennel válaszolt, majd azzal egészítette ki mondandóját, hogy „akkor a kollégiumukból egyházi kollégium válna, és ilyen esetben elbizonytalanodik, érdemes-e egy nagyon jól működő, autonóm rendszert úgy átengedni és átemelni egy másik struktúrába, hogy közben nincs megbizonyosodva a minőségi létezés folytatásáról.”

A beszélgetés záró részében az ukrán-magyar határon történtekről, a menekültellátásról esett szó. A Migration Aid Facebook-oldalán egyebek közt a következőket lehet olvasni: „A mai napon Budapestről leutaztunk Záhonyba, hogy a polgármester felkérésére segítsük a biztonságos, hatékony és gyors szálláskeresést. A Nyugatihoz hasonló konténeres rendszert kezdtünk el kiépíteni. Továbbra is nagy tömegben érkeznek a menekülők Ukrajna felől.” Mennyire fedi le ez a határon kialakult helyzetet? – kérdezte Fiala. – Jól – felete Bódis. Hozzátéve: az állam nagyon szerette volna, ha a katasztrófavédelmen és a rendőrségen túl, elsősorban az egyházi szervezeteknek jutott volna szerep az ellátásban, de azzal szembesült a minisztérium, a felzárkózás ügyi államtitkárság a kárpátaljai romák átjövetelekor, hogy koordinációra volna szükség a szervezetek és az önkéntesek között, hogy a segítségnyújtás célzott és hatékony lehessen. Valamiért ez mégsem következett be.

Bódis Kriszta szerint az állam természetesnek vette a „többiek” szerepvállalását. Az állam számára evidens a helyzet, nem foglalkoztatja, mi lenne, ha magára hagynák a civilek az egyházakat. Mert abból káosz ugyan nem lenne, de sokkal alacsonyabb hatékonyságúvá válna a segítségnyújtás. Most ugyanis nemcsak civil szervezetek vannak jelen, hanem önkéntes alapon a helyi polgármesterek is, akik behívják a saját civiljeiket, helyi lakosokat szendvicseket kenegetni. – Mit kellett volna tennie az államnak? – kérdezte a műsorvezető. – Bevonni mindenkit, aki hatékonyan tud együttműködni – hangzott a válasz. – Mennyiben lenne más, mint most, a polgármesterekkel? – kérdezett tovább Fiala. – Jó, ha bevonják a polgármestert, hagyni kell az autonóm rendszereket működni, de egy keretrendszert akkor is biztosítani kell, amiben – a civilek, a szeretetszolgálatok és polgármester között – áramlik az információ, bár biztos van, aki ezt egyszerűen diszpécseri feladatnak látja – felelte Bódis. 

Arra, hogy az idegenrendészeti szállások felszámolása miatt is szűkös a lakhatási lehetőség, Bódis Kriszta elmondta: a szeretetszolgálatoknak vannak szállásai, de nincs kitalálva az együttműködés módja a katasztrófavédelemmel, a helyi polgármesterekkel és a civilekkel. Ezért fordulhatott elő, hogy regisztrálás nélkül jöhettek be az országba, mert a civilek hamarabb vitték el őket a szállásukra - gyorsabban és rugalmasabban reagálnak -, mint a nagy állami szervezetek. Ha összefogtak volna a szeretetszolgálatokkal, akkor sokkal gördülékenyebb és hatékonyabb lehetne a munka.
„Nem arról van szó, hogy nem működik ez az organizmus, hanem arról: működhetne sokkal jobban is.”

Ez az állam részéről akkor is felelősség-áthárítás, ha közben büszke a közreműködő civil szervezetekre, és egyházi szeretetszolgálatokra, melyeket közben közel sem egyforma mértékben pénzel. „Azt gondolja az állam, jobban tudja irányítani az egyházakat, mint a sok kis bolha civilt, amelyek ráadásul sokat ugrálnak. Az állam a koordináló tevékenységéből is átenged, pedig ebben a helyzetben nem lehetne szinte mindent átengedni…majd megoldja a katasztrófavédelem, a készenléti rendőrség és az egyházak, miközben a civilek idegesítően maradnak… azokkal nem kezdünk semmit… hát… körülbelül ez van most.”

(Kiemelt képünk: Az előző évi díjazott Bódis Kriszta író, filmrendező a Wallenberg-díjak átadásán a budapesti Holokauszt Emlékközpont Wallenberg-termében 2014. január 17-én. MTI Fotó: Soós Lajos)