A rossz adatoknál csak a kilátásaink rosszabbak

A rendkívül gyenge,

az EU-ban sereghajtó első negyedéves GDP-adatés annak részletei után senkit sem lepett meg a beruházások zuhanásáról szóló hír, legfeljebb annak mértéke keltett némi meglepetést: utoljára 2009-ben, a válság mélypontján láttunk ekkora mélyrepülést. Nagy különbség azonban, hogy akkor a visszaesés az egész fejlett világot érintette, azaz nem lógtunk ki a sorból, nem úgy, mint most, amikor messze alulteljesítettünk.

Ráadásul nem egyszeri kisiklásról van csupán szó, a beruházások csökkenő trendje immár egy éve tart. Az egyetlen kivételt a tavalyi utolsó negyedév jelentette, amikor elképesztő mértékben megugrottak a közösségi beruházások,

köszönhetően az uniós források felturbózott lehívásának, vagy ahogy kormányzati részről nevezték, a „padlás kisöprésének”. A magánszféra azonban akkor sem teljesített jól, azaz az üzleti alapú beruházási kedv hosszú ideje folyamatosan romlik, az idei első negyedévben további 5 százalékkal csökkent. Ehhez párosult a közösségi beruházások 40 százalékos bezuhanása, e kettő eredménye lett a közel 10 százalékos visszaesés.

A nyilvánvaló ok az

EU-támogatások leállása, miután az előző költségvetési periódus keretei elfogytak, az újak viszont még alig nyíltak meg. Újabb mutató igazolja tehát, hogy az uniós pénzek nélkül nemhogy fejlődni képtelenek vagyunk, de egyenesen visszaesünk. De szerencsére nincs baj, ahogy az NGM szórakoztató kommentárjából megtudtuk, amelynek kapcsán a szokásos dilemmával küzdünk: tényleg ennyire amatőrök vagy minket néznek megint hülyének?

A minisztérium öt lényegi érvvel próbálta magyarázni a gyenge bizonyítványt és biztatni a közvéleményt. Az első az volt, hogy a rossz eredményt előre tudták, és ne aggódjunk, a második félévben jönnek majd az uniós támogatások, és minden jobb lesz. Az igaz, hogy valóban előre látható volt a beruházások esése, a kormánypropaganda viszont változatlanul az állítólagos gazdasági sikerekről harsogott, sőt a tervezettnél is gyorsabb növekedést vizionált az idei évre. Vagy mégsem látták tehát a veszélyeket, vagy tudatosan félrevezették az embereket.

Ennél is cinikusabb az

uniós pénzekre való hivatkozás: miközben Orbánék állandóan támadják Brüsszelt és azt hangoztatják, tulajdonképpen semmit sem kapunk az EU-tól, mert amit anyagilag nyerünk, azt el is veszítjük, most feketén-fehéren beismerik, hogy az uniós támogatástól remélhetjük a gazdasági teljesítményünk javulását. Úgy tűnik, ez a kiáltó ellentmondás nem zavarja a Fidesz-kormányt.

A következő sajátos minisztériumi magyarázat azt taglalta, hogy nincs ok pánikra, mivel az év elején hagyományosan kisebb a beruházási kedv, és az év második felében mindig jön az élénkülés. Ez megint alapvetően igaz, csakhogy az idei első negyedéves zuhanás pontosan az előző év azonos időszakához viszonyítva történt, azaz teljesen indifferens a más időszakokra való hivatkozás! Az érvelés tehát kínos és nevetséges. Akárcsak az, hogy nem minden részterületen estek a beruházások: valóban volt egy-két ágazat, ahol nem, de a lényegen ez cseppet sem változtat.

Izzadságos próbálkozás az az érv is, hogy a beruházási ráta – azaz a beruházások aránya a GDP-hez viszonyítva – 20 százalék felett van, ami magasabb, mint az uniós átlag. Ez ugyancsak igaz, de a nem gazdasági szakértők számára is világos, hogy a fejlettebb országoknál magasabb beruházási ráta kell ahhoz, hogy a fejletlenebbek, mint mi, fel tudjunk zárkózni. Nos, az uniós átlagnál csupán néhány tized százalékkal vagyunk jobbak, ami édeskevés ahhoz, hogy valamelyest is közelebb kerüljünk a fejlettekhez. Nem úgy, mint például a csehek, a szlovákok és a románok, ahol a beruházási ráta több százalékkal magasabb a mienkénél, ami a növekedési tempójukban is meglátszik. (Holott egy főre vetítve kevesebb uniós pénzt kapnak, mint mi!)

Az NGM legkomikusabb érve az volt, hogy nincs ok az aggodalomra, a kormány két lábon akar állni, ezért az uniós források mellé hazai beruházási programot hajt végre, amelynek keretében 15 milliárd forintot biztosít a vállalkozások számára. Valóban lenyűgöző ez az összeg, főleg, ha az idei évre kijelölt ambiciózus célhoz, 2000 milliárd forintnyi uniós támogatás megszerzéséhez hasonlítjuk. Ez persze irreális, az NGM államtitkára óvatosan csak 1000 milliárdról beszélt, de akkor is képzeljük el országunk gazdaságát, amely egy ezermilliárdos külső támogatási lábon és egy ennél százszor kisebb belső lábon áll: máris megnyugodtunk.

(Ez így természetesen túlzás, mert a költségvetés önállóan és önrészként is jóval többet, nagyjából 300 milliárdot szán az idén közösségi beruházásokra, egyrészt azonban a két láb közötti aránytalanság így is nyilvánvaló, másrészt a 15 milliárdot érthetetlen módon maga az NGM nyilatkozata állította szembe az uniós nagyságrenddel!)

A népet nyugtatgató kommunikációhoz maga a kormányfő igyekezett megadni az alaphangot. Miközben a háttérben a kormány válságüléseket tart a Fideszt is sokkoló rossz adatok és a kedvezőtlen trendek miatt, a nyilvánosság előtt Orbán Viktor frappánsan vont mérleget, mondván: növekedni fogunk, erről nincs vita, hanem csak a növekedési pálya ívéről. Szép megfogalmazás, eltekintve attól az apróságtól, hogy a lényeg pontosan a fenntartható növekedési pálya íve, amelyről nem vita folyik, hanem a tényadatok cáfolják a korábbi fideszes ígéreteket.

De semmi baj, csak a kormánypropaganda változik: aszerint 2014-ben mi voltunk az EU húzóereje, tavaly gyorsabban növekedtünk, mint az uniós átlag, az idén viszont büszkélkedjünk azzal, hogy növekedni tudunk. Igaz, hogy a sereghajtó teljesítményünk kicsit sárga, kicsit savanyú, de a mienk!