A próba megvolt

- Az Új Színház körüli történések kapcsán olyan művészek is megszólaltak a tiltakozók között, akik korábban azzal hárították a közéleti szereplést: színésznek színpadon a helye. Ön viszont mindig is vállalta véleményét a különféle fórumokon. Honnan a késztetés?

– Sokáig azt gondoltam: az újság csak körítés a sportrovathoz. Első önálló estemre készülve, 1989-ben mondta a Mikroszkóp Színpad akkori rendezője, Marton Frigyes: muszáj olvasni a sajtót, figyelni a televízió, rádió hírműsorait. Mert az esti közönség nem lehet felkészültebb nálam. Rákaptam a dologra, és a közéleti információk erős reflexeket váltottak ki bennem. Ami az elmúlt húsz év történéseit figyelembe véve nem csoda. A legalantasabb politikai érdekek mentén osztották ketté az országot. Lassan már az emléke is elfoszlik azoknak az időknek, amikor egy Fradi–MTK-mérkőzés pusztán szurkolói hevületből gerjesztett szócsatákat. Egyébként mindarról, ami idevezetett, és ami az Új Színház kapcsán is előjön, Örkény István – hangsúlyoznám: magyar író – egyik egypercese jut eszembe. A mérgezett pogácsáról szól, mindenki meghal, aki evett belőle, papa, mama, gyerekek. A mentős, mivel nem volt dolga a halottakkal, becsomagolta a maradék pogácsát, beült a mentőautóba, és vitte magával. A pogácsa ma is úton van...

- Ha jól értem, úgy véli: a tiltakozáshullám ellenére a náci eszmékre sem kicsi a fogadókészség.

– Úgy érzem, valami ostoba időutazásban veszünk részt, nem előre, hanem visszafelé robogunk, és történelmünk nem éppen legdicsőbb éveinél akarunk megállni. Megszoktam, hogy engem általában szeret a közönség, ezért megráznak a másféle tapasztalások. Amikor azzal a szöveggel mutogatnak rám: ott megy az a bolsevik, aljas zsidó! Hát hol élünk?

- Akik zaklatják, bizonyára nem a Heti Hetes törzsnézői, de azért bele-belepillantanak.

– Mindig azt mondtam: akinek nem tetszik, ne nézze.

- Lehet, már nem is lesz mit. A műsor szüneteltetése mögött sokan politikát gyanítanak.

– Abban nincs politika. Voltak már hosszabb szünetek, anyagi és egyéb, szakmai okokból. De a mai világban még a józanabb emberek zavarodottsága is érthető. Azt is megírták az újságok, hogy áll már Szálasi emlékműve, bár egyelőre egy bekerített kertben. Sokan töprenghetnek: vajon mikor bontják le a kerítést? Éppen az Új Színház élére történt kinevezés idején akadt kezembe Szép Ernő Emberszag című műve. A Szálasi-világ hatodik napján kezdődik a történet. Arról szól, miként került a szerző a Pozsonyi úti csillagos házból egy veresegyházi gyűjtőbe, ahonnan valami csoda folytán végül elengedték. Felidézi közben a megaláztatást, a kiszolgáltatottság stációit, ahogy a kificamodott lelkű-értelmű nyilas altisztek terelik a megriadt embereket. Néha meg kellett állnom az olvasásban, hogy elgondolkodjak: hogyan történhetett meg mindez? Aztán eszembe jut: hiszen a mai történések is egyre erősebben hajaznak az akkori időkre.

- Tény, hogy az új színházi tiltakozásra már érkezik a jobboldali válasz a Magyar Fórumban. Szarvas József, a Nemzeti Színház tagja például azt mondta: gazember, aki Dörneréket fasisztának nevezi.

– Akinek ahhoz van gusztusa, eltöprenghet, hova vezetne a fasizmus, ha ma nyerne teret. Azt pontosan tudjuk, mit hozott magával anno. Így hát miért lenne gazember, aki Csurka István közéleti publicisztikáinak és Dörner György megszólalásainak ismeretében levonja a világos következtetést?

- Csurka István és Dörner György mögött elvileg nem volt kudarcos pálya. Mennyire ismeri őket?

– Csurkával még évekkel a rendszerváltás előtt találkoztam, amikor nem akarták kiadni az első videokazettámat, mert rajta volt az általa írt Statisztamonológ. Akkor éppen ellenzékinek számított, ügynöki malőrje csak később derült ki. Egyébként a Statisztamonológ a szerző lélektanához is érdekes adalék lehet. Azt beszéli el, hogy egy premierbanketten szót kap a színház főstatisztája, köszönti az igazgató elvtársat, az író elvtársat, majd kéri: legyen a jövőben a statisztáknak is több szövegük a színműben, és amikor kirabolják a darabbéli bankot, jusson nekik is a zsákmányból.
A kiválóan megírt művet – éppen aktuális áthallásai miatt – a rendszerváltás után is repertoáron tartottam. Amíg Csurka le nem tiltatta.

- Dörner Györggyel dolgozott?

– Vagy harminc éve játszottunk együtt, szakmailag nem rossz emlék. Hogy felfrissítsem: minap megnéztem a Katona József Színház hajdani, Galócza című darabjában. Könnyesre nevettem magam. Dörner is hihetetlenül jó volt benne, akár a többiek. De Dörner és Csurka – fene tudja, milyen érdekből vagy frusztrációk okán – eszmeileg túlfutottak egy tolerálható határon. Hiába derülne ki, hogy például Adolf Hitler kiváló akvarellista volt: egyéb nézetei, céljai miatt a jóérzésű ember otthonában nem lenne helye a képeinek.

- Az Új Színház ügyében Tarlós István még meggondolhatja magát. Bár sokan úgy vélik: ha nem teszi, Dörnerék színháza akkor is kudarcra van ítélve.

– Másként látom. Laptársukban megjelent cikk idézi a múlt század húszas éveinek színházi történéseit, amikor parlamenti interpellációban is elhangzottak olyan mondatok: „Színházaink az elnemzetietlenedés lejtős útjára tévedtek, a magyarságra nézve teljesen lerongyolódtak.” Később létre is jött egy színárja trupp, antiszemita repertoárral, amely megtalálta az eltartására képes közönségét. Szerintem nem kérdés: ha a Dörner–Csurka-féle Új Színház megindul, lesznek, akik megtöltik. Tegyük hozzá: mindnyájunk szégyenére.

- Egyik főszereplője a Madách Színházban nemrég bemutatott Furcsa párnak. Milyen komédiázni a mai világban?

– Az a legrosszabb, hogy mivel tetőtől talpig színész vagyok, legszívesebben erről az előadásról mesélnék. Váltakozva játsszuk a két főszerepet Szervét Tiborral, igazi kuriózum – de a jelen történései között hamis lenne hosszabban beszélni erről. Amikor kollégáimnak olyan embertelen kérdésekre kell választ találniuk, hogy az egzisztenciát választják-e, netán a Csurka-féle társulatot.

- Jobboldalról viszont egyre többet hallani: Csurka és Dörner a „fair play” nevében is megérdemel egy próbálkozást.

– Akik a 20. század szégyenteljes, antiszemita, ordas eszméire nemcsak kacsingatnak, hanem vállalják azokat, és büszkén hirdetik, azokkal nincs mit kipróbálni. A próba megvolt, több millió ártatlan ember halálával, az az előadás megbukott. Nem kellene „felújítani”!

Még 47 nap van hátra, hogy Csurkáék bevonuljanak az Új Színházba. A 168 Óra változatlanul napirenden tartja a témát, és véleményt kér a botrányos döntés hátteréről, várható következményeiről. Eddig lapunkban megszólalt Koltai Tamás, L. Simon László, Závada Pál, Tarlós István, Karinthy Márton, Cserhalmi György, Fodor Tamás, Novák Eszter, valamint a nemzet színészei: Avar István, Bodrogi Gyula, Haumann Péter, Máthé Erzsi, Molnár Piroska, Psota Irén, Törőcsik Mari – és véleményt kértünk Réthelyi Miklós minisztertől is.