A pontos lövés feltételeire és a hadifoglyokkal való bánásmódra is megtanítják a diákokat 54 középiskolában
A Magyar Közlönyben most jelent meg a módosítás, amely átalakítja a tavaly indult katonai képzést a középiskolákban – írja a 444.
A kerettanterv új melléklete szerint a négy év során olyan ismeretekre tesznek szert a Honvéd Kadét Programban résztvevő 54 középiskola diákjai, mint például
a vigyázz!, pihenj! parancsokra történő szabályos tevékenység, a tiszteletadás módozatai, a tűzfegyverekkel leadott lövés folyamata, időszakai, jelenségei, a pontos lövés feltételei, a sérült katonák harctéri ellátásának szabályai, a biológiai fegyverek tölteteként alkalmazható mikroorganizmusok jellemzői és a hadifoglyokkal történő bánásmód szabályai, a harcképtelenség ismérvei.
A terrorizmusról is tanulnak a kadétok, és a
biztonságpolitikai tematikai egység egyik kulcsszava az illegális migráció.
„A hazaszeretet és a hazafiság fogalmának minden történelmi korban megvan a maga jelentése és jelentősége, nincs ez másként ma sem. Ma is képesnek kell lenni arra, hogy minden fiatal példát és hitet kapjon a hazához való ragaszkodáshoz és hűséghez" – indokolják a tantárgy bevezetésének szükségességét. (Ha netán érdekli a „katonasulik” listája, itt megnézheti.)