A politikai antiszemitizmus ellen
2012. május 31-én 17 órakor a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Bp. V. Szalay u 10-14.) épülete előtt tiltakoznak a politikai antiszemitizmus megjelenése, az iskolás korú gyerekek megfertőzése ellen a Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezet
Wass Alberttel, Szabó Dezsővel és Nyirő Józseffel az antiszemitizmust tette kötelezővé a magyar iskolákban a kormány. A kötelező hittanoktatással megkezdődött a tanulók dokumentálása és megfélemlítése. Éppen külpolitikai konfliktusba hajszolta az országot a kormány Nyírő József romániai újratemetésével. Nem e három jelentéktelen író, hanem a politikai antiszemitizmus a kormány nyomulásának tétje. A FIDESZ-JOBBIK- Magyar Református Egyház kezdeményezte Horthy Miklós emlékmű-mánia ugyancsak a politikai és egyházi antiszemitizmus újraélesztésének lenyomata.
A gyűlölet, ahogy a félelem is fertőző! Ne tűrjük el a járványterjesztést! Mutassuk meg, hogy nem akarunk a történelem szemétdombján bohóckodókkal közösséget vállalni!
Vannak Erdélyből is méltó alkotóink, mint például Tamási Áron, Dsida Jenő, Sütő András az ő példájukat, életüket, alkotásaikat akarjuk taníttatni gyermekeinknek.
Vannak példamutató államférfiaink, akiknek kezéhez nem tapad ártatlanok vére. Közterületeinken az ő emlékműikkel akarunk találkozni.
2012. május 31-én 17 órakor a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Bp. V. Szalay u 10-14.) épülete előtt tiltakozunk a politikai antiszemitizmus megjelenése, az iskolás korú gyerekek megfertőzése ellen.
Dr. Donáth Ferenc
Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezet elnöke