A politika egybites válaszokat keres

– Nem irigylem önt. Kibékíthetetlennek tűnő véleménykülönbségek kibékítésén fáradozik, vagy legalábbis azon, hogy megakadályozza az összecsapást.

– Szerintem önmagában nem baj, ha politikai viták vannak. Gond az lehet, ha ott vannak politikai viták, ahol nincsen helyük. Ahogyan például egy iskolában nincs helye politikai vitának, úgy az Akadémián sincs. Engem olyan közgyűlés választott elnökké, amelynek az egyik fele jobb-, a másik pedig baloldali. Olyan program alapján szavaztak rám, amelyben oktatás- és tudománypolitikai ígéreteket tettem, a kutatás finanszírozásáról, esetleges átszervezéséről fejtettem ki a véleményemet. Tehát ilyen és hasonló programpontok megvalósításával tar­­tozom, és nem napi politikai állásfoglalással. Magánemberként természetesen van véleményem, megvannak a magam nézetei, de ezek nem jelenhetnek meg az Akadémia elnökének megnyilatkozásaiként.

Fotó: Bazánth Ivola

– Attól tartok, az ön tartózkodása a politikától nincs teljes összhangban az akadémiai törvénnyel. Idézem a kilencedik szakasz egyik megállapítását, amely szerint a közgyűlés „véleményt nyilvánít a hazai tudomány és a társadalom alapvető fontosságú kérdéseiről”.

– Ez igaz. Van ilyen törvényhely, de a mondatban az is benne van, hogy ezt szakmai testületek előterjesztése alapján teszi. Lehetséges, hogy az Akadémia legfőbb döntéshozó testülete, amely rendszerint májusban ül össze, foglalkozik majd ilyen kérdésekkel. De ha foglalkozik, akkor sem hiszem, hogy képes lenne közéleti ügyekben érdemi állásfoglalásra, hiszen a tagság politikai szempontból megosztott. Talán akadhatnak olyan közéleti kérdések, amelyekben sikerülhet egyetértésre jutni, de nem hiszem, hogy sok ilyen lenne.

– Egyébként az sem biztos, hogy a politikai kérdések java nem tekinthető-e vizsgálatra méltó tudományos problémának. Ha a jog- vagy a politikatudomány tényleg tudomány és nem kuruzslás, úgy a társadalmi fékek és ellensúlyok működése vagy az, hogy egy hatalmi centrum miképp torzítja a nyilvánosság működését – ezek tudományosan is megközelíthető kérdések.

– Ebben egyetértünk, és az Akadémia Társadalomtudományi Kutatóintézete már folytatott és folytat is olyan kutatásokat, amelyek a pártpolitikai eszmecserékben is visszaköszönnek. A kollégáimat éppen tegnap kértem, hogy gyűjtsenek ki néhányat ezek közül. Mondok néhány címet: Magyarország helye és szerepe a globális migrációban, Választási ígéretek és kormányzati teljesítés Magyarországon 1990-től 2014-ig, A magyar politikai rendszer negyedszázad után, A magyar jogrendszer állapota 2016-ban. Ez utóbbi egy tanulmánykötet, amely éppen a napokban jelent meg. Hosszan lehetne még sorolni, a lényeg, hogy az akadé­­miai intézetek sok olyan kutatást folytatnak, amelyek végén politikai jelentőségű következtetésekre jutnak. A válaszokat azonban tudományos módszerekkel keresik, és azok túlmutatnak a napi politikai iszapbirkózáson. Azt szoktam mondani, hogy a politika egybites válaszokat keres nagyon bonyolult problémákra. Akarunk-e migrációt, vagy nem akarunk– Ez a kérdés valójában nem válaszolható meg igennel vagy nemmel. Komplikált problémakör, amelyben hosszú évtizedek folyamatai összegződnek, amit a maga összetettségében kell vizsgálni.

– Ha akadémikusok egy csoportja úgy látja, hogy nagy a baj, a magyar társadalom a vesztébe rohan, akkor kell-e ezzel foglalkozni?

– Nyilván kell, és minden akadémikus szabad ember, aki kifejthet politikai véleményt, mint ahogyan gyakran hangot is adnak meggyőződésüknek jobb- és baloldalról egyaránt. Lehet, hogy én ennek nem örülök, de ténykérdés, hogy Magyarországon kiéleződtek a politikai viták. Azt viszont nem látom célravezetőnek, hogy az Akadémián tartsunk egy rendkívüli közgyűlést mondjuk ezzel a címmel: Vesztébe rohan-e a magyar társadalom– Ebben nem lenne egyetértés, megosztó és pontatlan kérdés lenne. De ha bármilyen intézet, kör, kutatócsoport képes megfogalmazni olyan kérdést, amely illő az Akadémiához és tudományos eszközökkel megválaszolható, akkor ezt magam is támogatom.

– Többen azok közül, akikkel beszéltem, úgy vélik: az ön keze valójában meg van kötve, mert ha szabad folyást engedne az igazi vitának, és az akadémikusok esetleg a kormánynak nem tetsző dokumentumokat szavaznának meg, tartani kellene a hatalom bosszújától. Ez megjelenhetne akár a finanszírozás csökkentésében vagy alternatív struktúrák létrehozásában, mint amilyen a már létező Magyar Művészeti Akadémia. Ezekről a félelmekről mit gondol?

– Szerintem nem ez a legnagyobb veszély. Igen, a politikával való viszony tud szívélyesebb és kevésbé szívélyes lenni. De a kritikus kérdés mégis az egymáshoz való viszonyunk. Azt mondanám: ma Magyarországon az Akadémia azon ritka intézmények egyike, ahol jobb- és baloldali emberek, tudósok úgy tudnak leülni egy asztalhoz, hogy párbeszédük végén képesek közös álláspontot kialakítani egyes kérdésekről. És ahhoz tartják is magukat. Nem rohannak az újsághoz, hogy gyorsan megírják az ellenvéleményüket. Ez nagy érték. Ehhez a viszonyhoz hozzátartozik, hogy leülünk és vitatkozunk, de az nagyon nem tartozik hozzá, hogy egy határozatot, mondjuk, 55 százalékkal áterőltessünk, akár egyik, akár másik politikai oldal felé billenne a mérleg. Ezt értelmetlennek tartanám, hiszen többségi véleménynek tudományos kérdésben nincsen helye. Ilyen módon egyik oldal sem erőszakolhatja rá a véleményét a többiekre. Ha el tudunk jutni a konszenzusig vagy legalább addig, amiben a nagyon nagy többség egyetért, akkor már el lehet gondolkodni azon, hogy a kimunkált közös álláspontot a döntéshozók tudomására hozzuk.

Fotó: Bazánth Ivola

– Látta a legutóbbi adatokat– Mielőtt eljöttem önhöz, már 141 alárója volt az önhöz írott levélnek. Az ön számára más minőség a 141, mint a 28?

– Természetesen jóval több, de látni kell, hogy az internetes aláírásgyűjtéshez az akadémikusok közül csak hatan csatlakoztak, tehát az aláírók többsége köztestületi tag. Márpedig a hazai kutatói közösséget szinte teljes számban magában foglaló köztestületnek körülbelül 15 ezer tagja van. Persze a 141 sem elhanyagolható kisebbség. Ezért meghívtam a kezdeményezőket, hogy üljünk le és beszéljük meg, miképp lehetne úgy lépnünk, hogy az tényleg hasznos legyen, és ne az legyen az eredmény, hogy valakik félresöpörnek másokat. Mert ehhez nem lennék partner. Viszont nem vagyok ellene annak, hogy az Akadémián belül kezdődjenek viták, jöjjenek létre klubok, szalonok.

– Munkacsoportok?

– Esetleg munkacsoportok is, de nem pártpolitikai alapon.

– Mondok egy másik számot. Kisebbet, de fontosat. Öten vannak azok a külföldi tiszteletbeli és külső tagok, akik a kormány politikája miatti tiltakozásul kiléptek az MTA-ból. És Stevan Harnad professzor nyílt levelében az összes külső tag kilépését szorgalmazza. Persze mindezt nem azért teszi, mert rosszat akarna Magyarországnak, meggyőződése szerint így teheti a legtöbbet szülőhazájáért. Mit gondol erről a folyamatról?

– Szerintem ezzel a lépésükkel éppen azt gyengítik, akit erősíteniük kellene. Nagy sajnálattal vettem tudomásul a döntésü­­ket. Egyébként volt olyan tiszteletbeli tagunk is, aki azt tudakolva írt nekem, hogy mit tudok felelni a kilépők érveire. Elmondtam neki: a miénk nem politikai szervezet, az elnök mint közszereplő nem képviselhet politikai álláspontot, mert 365 akadémikust kell képviselnie. Az akadémikusok fele pedig jobboldali, a másik fele meg baloldali. Az elnök nem állhat be valamelyik oldalra. Sikerült meg­­győzni. Más külső és tiszteletbeli tagoktól az álláspontomat támogató, néha elég erős hangú leveleket kaptam.

– Csakhogy előfordulhat, hogy az akadémikusok egyik felének nincsen igaza tudományosan is igazolható módon, a másiknak meg van.

– Sajnos a magyar közéletben kialakult egy szekértábor-mentalitás. A saját csoport álláspontját mindenki akkor is kötelességének tartja megvédeni, amikor lelkük mélyén már tudják, hogy nincsen igazuk. Az együttműködést pedig akadályozza, ha a vitákban akkor sem sikerül dűlőre jutni, amikor az észérvek már elfogytak. Sajnos nem mindig könnyű meghúzni a vonalat a tudományosan elemezhető és a csupán érzelmi kérdések között.

Lovász László

a világ egyik legnagyobb matematikusa, számítógéptudós. Wolf-díjas – ezt a matematika Nobel-díjaként emlegetik. Széchenyi- és Bolyai-nagydíjas.

1948-ban született, középiskolás korában három egymást követő évben is aranyérmes volt a matematikai diákolimpián. 1971-ben szerzett diplomát az ELTE matematika szakán. 1975 és 1982 között a József Attila Tudományegyetem tanszékvezetője, majd az ELTE tanszékvezetője, a Matematikai Intézet vezetője. 1987-től a Princetoni Egyetem, később a Yale egyetemi tanára. 1999-től 2006-ig, hazatéréséig a Microsoft kutatója. 1979 óta a Magyar Tudományos Akadémia tagja, 1981-től a Párizsban működő Euró­­pai Tudományos és Művészeti Akadémia, majd a londoni európai akadémia, a svéd királyi akadémia, az amerikai National Academy of Science tagja. 2014-ben választották meg a Magyar Tudományos Akadémia elnökének.