A népszavazás szellemét nem az Alkotmánybíróság szabadította ki a palackból

Az ön által intenzíven tanulmányozott politikai gondolkodó, Niccolo` Machiavelli szerint „fele részben szerencse, fele részben saját akaratunk határozza meg jövőnket”. Az ön sorsában mi volt a szerencse, és mi az akarat?

Szerencse volt, hogy ’89 végén az ELTE Jogi Karán oktattam, ahonnan főtanácsadóként az alakuló Alkotmánybíróságra, Sólyom László elnök mellé kerültem. 2006 telén pedig eljött a pillanat, amikor erős, ötpárti támogatással alkotmánybírává választottak. Az akarati elem – azt hiszem – a szakmai következetesség.

Valóban ritka már, hogy a köztársasági elnök jelöltjét megszavazzák. A szerencse Sólyom László képében követi? Ő ajánlotta a pártok figyelmébe, egyesek szerint azért, hogy bizalmasa révén élete fő művén tarthassa a szemét.

Nem hiszek ebben. Sőt, köztársasági elnökként tett látogatásakor bátorította a testületet, hogy kritikusan viszonyuljon a korábbi döntésekhez. Persze 2006-ban a pártok is tudták: nemcsak Sólyom hivatalvezetőjére voksoltak, hanem arra, aki az ő bíráskodási filozófiáját kívánja folytatni. Ennek nimbusza ugyanis máig töretlen.

Biztos benne? A „láthatatlan alkotmányozás” felfogását erősen kritizálják. Ügyes jogtudós ennek alapján bármit levezet. És az ellenkezőjét is.

Az aktivizmus, a szövegen túlterjedő értelmezés mindenhol, ahol létezik alkotmánybíróság, komoly dilemma. Számomra is kérdés, mikor lehet egy alkotmánybíró aktivista, és mikor kell önmérsékletet tanúsítania annak érdekében, hogy a politikai folyamatok demokratikus kiteljesedését ne akadályozza.

A népszavazási kérdéseknél önmérsékletet mutattak, a betű szerinti szövegre hagyatkoztak.

Bíráltak is bennünket, mondván: túl mereven ragaszkodtunk a leírtakhoz, mert a költségvetésről szóló törvényt valóban a költségvetésről szóló hatályos törvény szűkebb értelmében fogtuk fel, s nem úgy, hogy abba bármilyen jövőbeli költségvetés belefér. Úgy gondolom: ha az alkotmány tizenhét tilalmi tárgyat tartalmaz a népszavazásra vonatkozóan, akkor nem szerencsés, ha a testület továbbiakat állít föl, vagy a meglévőket tágan értelmezi.

Most majd sorozatban dolgozhatnak újabb és újabb népszavazási beadványokon.

Az alkotmánybíró tiszteli, s nem bírálja az alaptörvényt.

Pedig szeretné?

Általában nem. Jogtudósként is kiállok a ’89-es alkotmány mellett. De olyan jelenséggel kerültünk szembe, amellyel épp azért nem tudunk mit kezdeni, mert a szabályok alkotmányban rögzítettek. Tavaly közel száz, népszavazásokról szóló határozatot hoztunk. Az ominózus három kérdés háromszor ment át a testületen. Komoly problémája ez a képviseleti demokráciának. De nem az Alkotmánybíróság szabadította rá a politikai rendszerre. Hosszú ideig szunnyadó akna volt, az elmúlt két évben robbant.

Ha minden politikailag érzékeny kérdés megtorpedózható egy jól megfogalmazott kérdéssel, nehéz kormányozni.

Radikális javaslatom lenne. A népszavazás intézményét ésszerű korlátok közé kell szorítani, hogy ne legyen bárki számára nyitott a kezdeményezés lehetősége.

S kik lennének a szerencsések?

Ukrajnában például a kezdeményezőnek szervezetet kell létrehoznia, amely szigorú szabályok mellett elindítja a kérdést. Megoldás lehet az aláírók számának emelése is. Az a tapasztalat: ahol eddig szűk keretek között adott volt ilyen lehetőség, nem szívesen tágítják. Ha a nép egyszer jogot kap a hatalomgyakorlásra, az általa választott képviselők nehezen veszik azt vissza tőle.

Elszúrtuk egyszer s mindenkorra?

A népszavazási kezdeményezés nálunk bizonyos kérdésekben sajnos önmaga paródiája. Aki hisz ebben az intézményben, annak elemi érdeke, hogy ésszerű keretek közé szorítsa. Ehhez közös politikai akarat kell.

Ami legfőképp hiányzik. Bár a testület, funkciója szerint, a hatalom túlterjeszkedése ellen adna garanciát, sorozatban napi politikai kérdésekben kénytelen dönteni. És közben összeakad a miniszterelnökkel. Vagy az Országos Választási Bizottsággal.

A népszavazás erős politikai kontextusban értelmeződött. Az OVB-vel más vitánk volt. A jogorvoslati fórum és az alapdöntést meghozó testület egyaránt kereste hatáskörének határait. Ők néha erősen reagáltak egyes döntéseinkre.

Halmai Gábor szerint színvonaltalan határozataik méltatlanok az Alkotmánybírósághoz.

Túlléptünk már ezen. Azonos szakmai célért dolgozunk. Ők azt várják, hogy támpontot adjunk döntéseikhez, a folyamat megállításához. Őszintén szólva nehezen kezelhető a helyzet. Két, mulasztást megállapító határozatban jeleztük a parlamentnek a hiányosságokat, ehelyett csak arról döntöttek, hogy az eredményes népszavazás három évig köti a törvényhozót. Ezzel nem sokat segítettek.

A kormányoldal megneheztelt önökre, elfogultsággal is vádolták a testületet.

A spekulációk alaptalanok. A bíró személyéből, a különvéleményekből semmiféle politikai szimpátia nem rajzolható meg, főleg nem annak mentén, hogy melyikünket ki jelölte. Az alapító atyák szerint helyes, ha a bírák döntései követhetőek, mert így kirajzolódik alkotmányjogi karakterük. Arra nem gondoltak, hogy ez politikai minősítés alapjául szolgál majd. Ráadásul ezek kollektív döntések, így az előadó bíró sokszor kompromisszumot köt.

Ön a balnak – a népszavazási ügy miatt – jobbos, a jobbnak – Mádl Ferenc alkotmányossági vétóinak kidolgozójaként – balos.

Akkor a legjobb helyen állok. Az Alkotmánybíróság elsősorban a törvényhozást felügyeli. Ez a kormányon levőknek természetszerűleg kényelmetlenebb. A közgondolkodás ettől függetlenül próbálja elhelyezni a testület működését jobb és bal között. Ami anomália. Az alapjogok védelme gyakran a hatalmi blokkal szemben pozicionál bennünket. Ezért gondolom, hogy az alkotmányjogi aktivizmus az alapjogi kérdésekben vállalható, sőt szükséges, de államszervezeti kérdésekben az önmérséklet az ajánlatos magatartás.

Mindig a hatalmon levő próbálja a szabadságjogokat korlátozni. Az MSZP például szigorított volna a gyűlöletbeszéd-törvényen.

A kormányok általában efféle törvényekkel deklarálják: ezt a fajta politikai kultúrát nem fogadják el. De nem hiszem, hogy bárhol Európában komoly visszatartó erővel bíró büntetéseket alkalmaznának.

A jog nem nyújt megoldást?

Franciaországban büntetőjogi következményei vannak a rasszista kijelentéseknek. Brigitte Bardot-t négyszer ítélték el ezzel a váddal. Mégsem vetette ki a társadalom.

Mi is nyugodjunk bele?

Nem. De meg kell vizsgálni: érdemes-e a túlzott korlátozás miatt feladni azt az évszázadok alatt kidolgozott alapelvet, amely szerint ne az állam mondja meg, mi helyes, mi nem.
A pesszimisták szerint a magyar demokrácia másfél évtized után megbicsaklott. Bár sokan elvesztették optimizmusukat, mégis hiszem, hogy a társadalom hosszú távon elszigeteli a szélsőséges nézeteket.

Én is elvesztem optimizmusomat, amikor azt hallom, hogy az ellenzéki pártok polgármesterei invitálják a községükbe a Magyar Gárdát „vendégszerepelni”.

A törvényhozóknak azt a mércét kell megtalálniuk, ami büntetőjogi vagy polgári jogi eszközökkel segít e tendenciák visszaszorításában. Ezek létét sosem vitattuk. De eddig nem sikerült olyan formát találni, amely az alkotmányosság próbáját is kiállja.

A gyülekezési jog kapcsán pedig levezették: a spontán gyülekezést ugyanúgy védi az alkotmány, mint az előre bejelentett demonstrációt.

A közvélemény tévedése volt, hogy a 2006-os erőszakos cselekmények a gyülekezési jog által védettek. A jog csak a békés gyülekezést teszi lehetővé. A többi már büntetőjogi kategória, minimum szabálysértés. E jog védelmében is magasabb a mércénk, mint az európai átlag. Jó lenne megőrizni. Bár nemzetközi tendencia, hogy egyre nagyobb teret engednek az alapjogok korlátozásának, például a terrorizmus veszélye miatt. Reméljük, határozatunk segítségével a rendőrség és a bíróság kezelni tudja ezt a helyzetet.

Eddig miért nem tudták?

Számos – a gyülekezési joggal foglalkozó – nemzetközi konferencián jártam. Ezeken magas beosztású rendőrök is részt vettek olyan országokból, ahol G8-as találkozókat rendeztek. Ez a rendőrség legkeményebb próbája. Egy ponton túl nem tudják kezelni a helyzetet: amikor a békés gyülekezés erőszakká alakul. Pedig ott is azonosítható a kemény mag, amely Genovától Szentpétervárig feldúlja a városokat, és akik mégis szabadlábon vannak.

Ezért hát ne is aggódjunk?

Ahol a szabadságjogoknak a miénknél mélyebb hagyományai vannak, s részletesebbek a törvények, ott is ugyanazok a problémák. Csak a büntetőjogban reménykedni illúzió. Most tanulunk. A rendőrség, a bíróság és a társadalom is.