A nemzetközi baloldal veszélyeiről szónokolt Rogán Antal a nagyköveteknek

Az orosz külügyminiszter is a hallgatók között volt.

2021. szeptember 21., 07:50

Szerző:

Különös előadást tartott Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter az augusztus végi nagyköveti értekezleten. Ezt tudta meg a Népszava több egymástól független forrásból. A magyar diplomaták évente kétszer gyűlnek össze a Külgazdasági-, és Külügyminisztériumban, hogy eszmét cseréljenek, és előadásokat hallgassanak.

Legutóbb augusztus 23-án tartottak ilyen értekezletet, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter volt a díszvendég. Míg Lavrov gondosan kerülte az érzékeny témákat, Rogán Antalról ez nem volt elmondható. A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter feláll a pódiumra, és a Fidesz 2022-es választási esélyeiről kezdett el beszélni.


„Olyan eligazítást tartott, mintha a Fidesz kampányszervezőinek beszélt volna. Szóba került, hogy meddig tart a választók memóriája, hogy mit kell majd nekik a kampányban sulykolni; hogy bárki is lesz az ellenzéki miniszterelnök-jelölt, mindenkire úgymond rákészültek.”

A lap úgy tudja, hogy Rogán Antal a „hazai és a nemzetközi baloldalról” is beszélt negatív színezetben, azt sugallva a hallgatóságnak, hogy ezzel szemben nekik is meg kell védeniük Magyarországot.

 

(Kiemelt kép:  Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter éves meghallgatásán az Országgyűlés igazságügyi bizottságának ülésén az Országházban 2020. november 24-én. Fotó: MTI/Kovács Tamás)

15:00

Április 16-án, kedden elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít. Tavasszal túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik. A szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.