A műemlékeket nagyon szereti a NER, de a műemlékvédelmet tudatosan szétverték
Műemlékvédelmi törvények vannak, de a jogköröket, szervezeteket szétforgácsolták, minisztériumoknál, járási hivataloknál összpontosították. A Forster központ megszűnése az út vége, ezzel szűnt meg az utolsó, műemlékvédelemmel foglalkozó intakt szervezet. A szakembergárda maradványa átmenetileg a Miniszterelnökségen kötött ki. A Várban, ahol évtizedekig a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, 1957-től ’92-ig Országos Műemléki Felügyelőség működött, néhány szakember próbálja a pincében bedobozolt közgyűjteményi anyagot a jövőnek átmenteni. Nem sikerülhet mindig. Télen, amikor egy fűtőcső felrobbant, víz áztatta el a tervtári anyag egy részét.
A megszüntetett műemlékvédelem nem áll egyedül. Úgy is mondhatnánk, jó társaságba került. Olyan százados intézményekkel együtt számolták fel, mint az ÁNTSZ, a gyámügy, a vérellátó-szolgálat, az epidemiológia. Lázár János a bürokráciacsökkentés jegyében először hetven intézményről beszélt, közülük tizenhárom jogutód nélkül múlt ki. A többi terület gazdája korábbi minisztériuma, főleg a karácsonyfaként körülaggatott konglomerátumot alkotó Emmi. Így szűnt meg a jogköreinek zömét már elveszítő Forster intézet is a Várban, a Táncsics utcában.
Az idők során a műemlékvédelem vezető intézménye számos névváltozáson ment át. Módosultak jogkörei, felügyelő szervei, annak jeleként, hogy a műemlékvédelem Mohamed koporsójaként lebeg a minisztériumok felett. Hol a vallás- és közoktatásügyhöz, hol az építésügyi tárcához, a rendszerváltás után egy ideig a környezetvédelemhez tartozott. Később maga a környezetvédelem szűnt meg. Az ideiglenes gazda ma a Miniszterelnökség és a Magyar Művészeti Akadémia.
– Rendeleteket irkálni könnyű – mondja egy régi, még alkalmazásban lévő munkatárs. – Ahhoz elég egy laptop. Végrehajtani költségesebb. Ha van is rá pénz, a határidők évről évre csúsznak. A műemlékvédelem életéből most is kiesik két év. Jóvátehetetlen dolgok történhetnek.
A két szakág (környezet- és műemlékvédelem) sorsa párhuzamos szálon fut. Valamiért a NER egyik területet sem kedveli. Az Orbán-kormányok mindent meg is tettek, hogy jogköreiket széttagolják, szűkítsék, majd az egészet eltöröljék. Előbb a környezetvédelem intézményhálózatát trancsírozták szét, majd a műemlékvédelem kiiktatásához láttak hozzá. 2012-ben megszűnt a KÖH (Kulturális Örökségvédelmi Hivatal), és a munkát az utolsó intakt szakmai szervezet, a Forster központ kivégzése zárta. A hivatalnokok járási hivatalokban sorvadoznak. Kíváncsian várjuk, mire mennek, ha az állásuk lesz a tét, és helyi mágnásokkal, fideszes tartományurakkal, polgármesterekkel kell megütközniük. De a legnagyobb veszteség az egységes műemlékvédelmi szemlélet kiiktatása. Egy református templom nem kezelhető másképp Debrecenben, mint Budapesten. Nem nézhet ki másképp a Király utca páros és páratlan oldala.
– Egy szakmát ellehetetleníteni azt jelenti, hogy anarchiát kell teremteni – állítja Varga Kálmán, a gödöllői kastély restaurációs munkálatainak volt kormánybiztosa, aki a leghosszabb ideig, öt éven át volt a KÖH elnöke.
Varga a leépítést tudatos törekvésnek, szétverésnek látja.
Álmai otthonában
A mechanikus szemlélet szerint a műemlékvédelemre Orbán azért neheztelt meg, mert ellenezték „Budavár bevételét”. Ebben a formában ez nem igaz. Orbán tesz a műemlékvédőkre. A miniszterelnök kezdettől, már 1998 óta a Sándor-palotába készült, de 2002-ben Medgyessy Péter nem akart a Várba felköltözni. Jobb híján a köztársaság elnökét helyezték át oda. A jövőben várható lépéssorozat a műemlékvédők szerint így fest: az elnököt újabb ürüggyel „továbblövik” a Királyi Várba, Orbán Viktor pedig kis kerülővel, két évtized után beköltözik álmai otthonába. A Sándor-palotába.
Máig kérdés, volt-e közvetlen politikai indoka. Olyasmire gondolunk, hogy Orbán várbeli terveit a szakma opponálta vagy lefitymálta. A magyarázat nem ilyen egyszerű. Miért zavarná őket pár művészettörténész széplélek? A műemlékvédelem léte önmagában hatalmi és pénzügyi konfliktusok gyökere. A névben is benne van a harc eleme. Védelem. A közösség védelmezi a társadalmi érdeket. Ez nem illeszthető bele a Nemzeti Együttműködés Rendszerébe. A műemlékvédelemben gyakran megütközik az egyéni és a társadalmi érdek. Feszültséget szül minden építkezés, amit fel kell függeszteni, át kell tervezni.
Nem kedvelik a műemlékvédelmet az ingatlanok százaival rendelkező nagyegyházak, amelyek minden felügyeletben, beavatkozásban állami erőszakot látnak. Nem szeretik a szakmát a beruházók, a kiemelt állami építkezések tervezői és kivitelezői. Az uniós pénzekre ácsingózó polgármesterek. Ahol a határidő csúszik, azonnal a műemlékvédelmet emlegetik. A tervtanácsok ülései nyomán sorjázott a panaszáradat, jöttek-mentek a feljelentések. Többen mesélik, Orbán egyszer azon dühödött fel, hogy a hivatal nem engedte az Erzsébet téri buszpályaudvar épületét lebontani, hogy a Nemzeti Színház nagyobb legyen. A Nemzeti végül nem a téren épült fel. De a tüske lélekben megmaradt.
Út a semmibe
Száznegyvenöt éve, 1872-ben alakult meg Magyarországon a Műemlékek Ideiglenes Bizottsága. 1881-ben alkotta meg az Országgyűlés az első műemléki törvényt. A testület ekkor a Műemlékek Országos Bizottsága nevet vette fel. Az első kezdemények még az 1848-as forradalom előtti évekhez kötődtek. Az önkényuralom alatt a már létező osztrák műemléki szervezet volt illetékes magyar ügyekben is. A folyamat az általános európai trendbe illeszkedett. Az országos bizottságnak engedélyezési, támogatási jogköre volt, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumhoz tartozott. A bizottságot 1934-ben Gerevich Tibor szervezte át a kor követelményeinek megfelelő hivatallá. 1949 után a műemléki munka hatósági jogköre is erősebb lett. A Műemlékek Országos Bizottsága megszűnt, 1957-ben alakult meg az állampárti műemléki szervezet, az eredményes műemlék-helyreállító munkát végző Országos Műemléki Felügyelőség, amely az építésügyi minisztérium alá tartozott. 1992-ben Országos Műemlékvédelmi Hivatal néven szervezték át, és idővel a környezetvédelmi tárca alá vonták. A Fidesz-kormány 1998-ban a kultusztárcához csapta, neve 2001-ben Kulturális Örökségvédelmi Hivatalra változott. Jogköre is szélesedett, a műemlékvédelmi feladatok mellett régészeti, műtárgyvédelmi funkciója is volt. Ez a „hatalom” sokakat ingerel. Az Orbán-kormány 2012 szeptemberében a hivatalt megszüntette. Utódja részben a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ, részben a Lechner Lajos Tudásközpont. Zűrzavaros idők következtek, az irányítás részben a belügyminisztériumhoz, végül a miniszterelnökséghez került. A Forster Központ 2017. január 1-jével kormányrendelettel megszűnt. Bizonyos feladatait a Miniszterelnökség és a Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft., a legújabb döntés szerint pedig a Magyar Művészeti Akadémia veszi át.
A kormány a műemlékeket „a konzervatív hagyomány jegyében” állítólag kedveli. Kastélyokat, kúriákat restauráltat rendszerszerűen, hogy azokat később a klientúra vásárolja fel, szintén rendszerszerűen. A maga képére formálja a Várat, lovardát építtet. Füzéren, Diósgyőrben „új várak” emelkednek. Az ortodox műemlékvédelem a totális átalakítást csalásnak, hamisításnak látja.
Persze van, aki megengedőbb. Ráday Mihály szerint igenis lehet kreált műemlékeket emelni, ha kiírják rá, hogy amit látunk, nem eredeti. Az építtető azt akarta bemutatni, hogy „így nézhetett ki a vár a középkorban”. Ilyesmi a világ számos pontján van. A knósszoszi palota több „változatban” létezik. A Szentföldön is így jártak el a Nagy Heródes által épített kikötővel. A historizáló építészet a millennium óta a magyar építészeti hagyomány része. És bár a kényes ízlésűek lenézik a Halászbástyát vagy a Mátyás-templomot, a műemlékvédelem álláspontja szerint ezek is műemlékek.
A folyamat ellentmondása, hogy míg a Várba hivatalával együtt a miniszterelnök, a belügyminiszter költözik, a műemlékvédelem maradványa a Táncsics utcából is távozik. Az egykori hivatal tárgyi apparátusát (a műemléki gyűjteményt) hamarosan elszállítják. Áprilisban kellene megnyílnia, de ennek semmi realitása. A gyűjtemény a legújabb terv szerint a Magyar Művészeti Akadémia kezelésébe kerül. Szellemi, történeti értékén túl a gyűjtemény közcélokat is szolgál. Hozzá tartozik a tervtár, a fotótár, a műemlékvédelmi irattár. Mielőtt hozzányúlunk egy régi épülethez, meg kell nézni, mi történt vele a múltban. Míg a konkrét hatósági munka a járási hivatalokban folyik, a műemlékvédelem idegközpontját kiiktatták.
A turai kastélyA magyar műemlékvédelem évtizedekig jó teljesítményt nyújtott. Túltette magát a trianoni sokkon. Az erdélyi, felvidéki középkor után felfedezte a barokk és klasszicista Pest-Budát, a népi építészetet. Voltak tragikus tévedések (a Tabán vagy Óbuda lerombolása), de egészében helyén volt a hivatal értékmegőrző státusa. Vetélytársaink, a szlovák vagy a lengyel restaurátorok ma is nagy formát futnak. A lengyelek, akik Varsót építették újjá téglánként a semmiből, olyan hírnévnek örvendenek, hogy Németországból is kapnak megrendeléseket. Magyarországon tucatjával hagyják el a szakmát a tapasztalt szakemberek. Eddig is fogyatkoztak. Az MTA 1995-ös felmérése szerint a szakmában csaknem ötven művészettörténész dolgozott. Számuk ma ennek felét sem éri el. Van, aki azért távozik, mert megalázó feladattal bízzák meg. Van, akit leépítenek.
Lővei Pál művészettörténész, akadémiai doktor hosszú ideig a KÖH osztályvezetője volt. Két kollégájával együtt nemrég távozott a budai Vár átalakítását tárgyaló Hauszmann bizottságból. Szerinte most a Táncsics utcai gyűjtemények, így a fotótár megmentése a cél. Az ötszázezer darabos fotótárban rengeteg – akár 150 éves – üvegnegatív van, de akadnak „pozitívok” is. Az üveglemezek zömét csak a töréstől, szállítástól kell félteni, de a negatívok egy része nitrátalapú technikával készült, az nagy mennyiségben szobahőmérsékleten is képes az öngyulladásra. Ezeket hűtött tárolóban kell tartani. Az egész anyag tárolásánál fontos a sötét és az alacsony páratartalom. Nagy kérdés, hogy az új hely ezeknek a feltételeknek megfelel-e. Lővei aggódik.
A szervezet felszámolása más értelemben is kultúrapusztítás. Egykor virágzó folyóiratok szűntek meg. A Műemlékvédelemnek több száz előfizetője van, de az idei, 61. évfolyamból még egyetlen szám sem jelent meg. Évkönyvet szerkesztettek, a kilencvenes években nívós könyvsorozatokat adtak ki.
Varga Kálmán nemrég járt fenn a Várban, és búcsúzóul benézett hajdani dicsőségének színterére, a Táncsics utcába.
– Siralomház – mondja letörten Varga. – Néhány elárvult munkatárs próbálja a frontot tartani.
A megszüntetés okait Varga is keresi.
– A rendszerváltás, a vagyoni felfutás behozta a kulturális térbe a privát szféra képviselőit, akik a kastélyokkal kapcsolatban azonnal bizniszt láttak. Már csak a törvényeket kellett olyan irányba terelni, ahogy az üzlet és a magánérdek kívánta.
A műemlékvédelem útban volt.
De mit vétettek szegény vár- és műemlékvédők? Mi volt a bűnök fészke, amelyért 145 éves fennállás után a szervezetnek, a magyar kultúra fontos elemének el kell pusztulnia? Csak találgathatunk. Bármilyen korlátozás, törvényes megkötés a hatalomból ellenkezést, a befektetőkből dühöt válthatott ki. A műemlékvédelem szerény hatalom, mégis volt autonóm elem benne. A KÖH-korszakban – mivel a hivatal egyszerre látta el a műemlék-, a műtárgy- és a régészetilelőhely-védelmet – állami vízfejnek, akadékoskodó szervezetnek tűnhetett.
– Nem szerettek minket az egyházi főemberek – mondja Lővei Pál. – Nem szerettek az építészek, a befektetők, a magántulajdonosok. A turizmus exponensei, bár állandóan hangsúlyozzák a műemlékvédelem fontosságát, ha áldozni kellett volna valamit, szemben álltak a műemlékvédelemmel.
Nem szerették a műemlékvédőket akkor, mikor Székesfehérvár hosszú küzdelmet vívott velük. A királyi bazilika helyreállítása volt az ok. Az eredendő bűn mégis a kecskeméti affér. A Mercedes gyár akarta bővíteni telephelyét. Ehhez kért volna az építés előtt az előzetes régészeti feltáráshoz költségajánlatot. Tévedésből rossz helyen, a Nemzeti Múzeumban kopogtattak. Az indokolatlanul súlyos költségterven felháborodott Mercedes panaszt tett a kormánynál. A félreértés tisztázódott, de a botrányt a kormányzat jóvátehetetlenül az örökségvédelem nyakába varrta.
A magyar műemlékvédelem száz év alatt kétszer vesztett döntő ütközetet. 1918 után Trianonban a magyar középkort veszítette el, a Kárpát-medence emlékeinek legjavát. Most, százéves küzdelem után 2018-ra elvesztette önmagát.
– Lesz még Magyarországon műemlékvédelem – mondják a szakemberek. – Az élet fogja újrateremteni. De az minimum húsz év. Mi ebben már nem vehetünk részt.
