A minimálbér nőtt, ők meg állás nélkül maradtak

Csak a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületétől 28 embert, a dolgozók harmadát elküldték. Hogy miért? Összesen 90 főre kértek állami bértámogatást, de csupán hatvankettőre kapták meg, ez 30 millióval jelent kevesebbet. Karácsony előtt tudták meg az érintettek, hogy januárban már nem kell bemenniük a munkahelyükre.

– December 19-én közölték velünk, hogy január 2-án számoljunk el mindennel, és már nem kell bemennünk dolgozni – kezdi történetét Simon Ferenc. – Épp egy éve kapcsolódtam be mint látó, de megváltozott munkaképességű a XV. kerületben alapított klub életébe. Szép sikereket értünk el, az önkormányzat is támogatta a munkánkat, melynek során az itt élő rászorulókkal foglalkozunk, programokat szervezünk nekik. Négyórás munkaidőre a minimálbér felét, vagyis 55 ezer forintot kaptunk, ám a munka sokkal több volt. De nem bántam, mert hasznosnak és aktívnak éreztem magam.

A férfi diplomás, több évtizedes gyakorlattal rendelkező újságíró, közösségi civil szervezőként alkalmazták a Közösség Lámpásai XV. kerületi, látássérültek számára szerveződő klubban. 2009-es bal­­­esete óta nem rehabilitálható rokkantnyugdíjas. A mostanit megelőzően csak pályázati programokban kapott munkát, hol fél évre, máskor egyre, ezért örült, hogy végre van kiszámítható munkahelye. Vagyis volt.

– Felmondási idő és indoklás nélkül kerültem az utcára. Behívtak minket a szokásos havi szakmai napra, majd elénk álltak és azt mondták: nem kaptak elég pénzt, így 28 embert el kell küldeniük. És hogy nehéz döntés volt. Nem tudom, hogyan tovább. Nyugdíjas, súlyos beteg édesanyámmal ketten élünk egy hitelekkel terhelt családi házban, amelyet hosszú évek óta nem tudunk eladni. A rezsi 60-70 ezer forint, a gyógyszerekre 30-40 ezret költünk, a törlesztőrészletekre pedig 60-80 ezret kellene kigazdálkodnunk, ami képtelenség. Banki, közjegyzői felszólításokkal a fejünk felett a hónap utolsó hetében már eddig is nagyon össze kellett húznunk magunkat. A rántott leves nem rossz étel, a főzelékek ezernyi variációját ismerjük már, és mindig az akciókhoz igazítjuk a menüt… Például már 60 forintért is lehet kenőmájast kapni – mondja keserűen Simon Ferenc.

Hajnalné Filipich Adrienn szintén közösségi szervezőként dolgozott, őt a szentendrei klubból küldték el. A négygyermekes, vak anya úgy érezte, megtalálta a tökéletes munkát, segíthet a sorstársain.

– Az ikrek még csak háromévesek, a két nagyobb hat és kilenc, fontos volt, hogy kötetlenül dolgozhattam, úgy gondolom, szívvel-lélekkel. Az 55 ezer forint nekünk nagy pénz, nem tudom, hogy oldjuk majd meg az életünket. Mégis az fáj a leginkább, hogy személytelenül közölték velünk a kirúgást. Se egy köszönöm vagy hogy jól végeztem a dolgom, csak bejelentették: nem kaptak elegendő pénzt. Felolvasták a neveket, köztük az enyémet is, majd annyit írtak egy közös e-mailben: adjuk vissza a szolgálati telefont és a szórólapokat. Most haszontalannak érzem magam, az általunk segített emberek pedig támogatók nélkül maradtak – magyarázza Adrienn. Építőmérnök-közgazdász férje is csak most, két év után talált tanári állást. Heti két napot tanít, ezért a minimálbér felét sem kapja meg.

Pásztory Emese, végzettsége szerint katolikus hittantanár, adminisztrátorként a Hermina úti központban dolgozott. December 20-án közölték vele a hírt.

– Félre sem hívtak, az irodában, a kollégáim előtt közölték, hogy januártól nem számítanak a munkámra. Ráadásul utána túlórázni kellett, mert a főnököm szabadságon volt. A férjem diplomás, de mozgássérült, és a látásával is gondok vannak, munkanélküli. Azonnal lázas keresésbe kezdtem, most elvállaltam egy messze a képzettségem alatti munkát négy órában, egy cég rehabilitációs részlegén. De ez van, nem válogathatunk.

A döntés azokat is megviseli, akik maradtak.

– Rossz lelkiállapotban vagyok. Beláthatatlanul sok munka szakadt a nyakamba, és elvették a társamat – magyarázza egy „szerencsés”, akinek van állása.

Fodor Ágnes, az elbocsátottak munka­­adója szerint nem volt más választása. Erre az évre 30 millióval kevesebbet kaptak a megváltozott munkaképességűek, fogyatékkal élők foglalkoztatására. Ezért a december végéig szóló, határozott idejű szerződéseket nem hosszabbították meg.

– Huszonnyolc ember nagyon sok. Az elmúlt négy-öt évben felépített munkakörök jól kidolgozott rendszerben működtek, úgy alakítottuk ki, hogy az emberek lehetőleg párban dolgozzanak, vagyis egy megváltozott munkaképességű mellé kerüljön egy látássérült. Így közösen szerveztek ország-, illetve fővárosszerte klubokat, ahol sorstársaik­­nak gondoskodtak különféle programokról. Nem csak hasznos időtöltést jelent ez, így próbálták visszavezetni őket a társadalomba – mondja az egyesület elnöke. Fodor Ágnes az érintettek számára lélektelen eljárási módot – hogy a hírt indoklás nélkül, időt sem hagyva az átmenetre közölték – azzal magyarázza: nekik is nehéz döntés volt, ami mindkét oldalt nagyon rosszul érintette.

– Ahogy említettem, munkatársaink, akik az egyesülethez is szorosan kapcsolódnak, többnyire párban dolgoztak, két ember bérét viszont nem tudtuk előteremteni. Így meg kellett néznünk, hol melyikük munkája lehet hatékonyabb egyedül is, ki az, aki például forrásteremtésben nélkülözhetetlen. Tíz-tizenkét önkormányzattal dolgozunk együtt, ebből három-négy van, ahol sikerült legalább civil pályázatokra jelentkeznünk, de bért ilyen pénzekből nem fizethetünk. Hallottam, hogy esetleg lesznek majd még pályázatok, de ezek uniós források olyan kötelezettségekkel, amiket hallva én felteszem a kezem – teszi hozzá Fodor Ágnes. Az elnök is említi: ezeknek az embereknek a nyílt munkaerőpiacon szinte lehetetlen elhelyezkedni, a védett munkahely lényege épp az, hogy számukra is állást biztosítson.
Most erre mégsem képesek.

Az úgynevezett védett munkahelyek októberben pályázhattak munkavállalóik bértámogatására, mindenki a nála foglalkoztatott létszámára igényelt pénzt. December 10-én hirdettek eredményt, s mint kiderült, mindenütt jelentősen visszavettek a támogatásokból. Vagyis több száz ember bérfedezetét vitte el a minimálbér-emelés.

A változás miatt több szervezetnél is elküldtek embereket, de volt olyan munkáltató, aki maga egészítette ki dolgozója bérét akár havonta 40 ezer forinttal is, hogy meglegyen például a garantált bérminimum. Persze van, ahol senkit nem küldtek el, ilyen a legnagyobb foglalkoztató, a Főkefe Közhasznú Nonprofit Kft. – igaz, ez nem civil szervezet, hanem profitorientált cég.

Kérdéseinkkel megkerestük a kormány illetékeseit is. Az időközben megszűnt Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal feladatait a Budapest Főváros Kormányhivatal vette át, az ügyben viszont most az Emberi Erőforrások Minisztériuma vállalta a nyi­­latkozatot. A tárca adatai szerint 2017-ben a minimálbér emelkedésére tekintettel az egy főre jutó éves támogatás a korábbi 1 120 000 forintról 1 288 000 forintra emelkedett, 2017-ben összesen 34,15 milliárd forintot fordít a kormány a megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációs foglalkoztatására. Ebből pályázati döntés alapján 348 munkáltató 26 697 ember állását tudja biztosítani. A minisztériumtól azt is kérdeztük, hány álláshely támogatására pályáztak összesen a munkáltatók, de erről a tárca nem közölt adatot, mondván, a minimálbér és garantált bérminimum emeléséből adódó nehézségekről tud a kormány, a miniszté­­rium szociá­­lis államtitkársága minden érintettel egyeztetést folytat. A tárca azt jelezte: „A kompenzáció a kormány jövőbeli döntésének függvénye. Többletforrás esetén meghívásos pályázat keretében lehetőség lesz a támogatott foglalkoztatotti létszám növelésére.”

A jövő idő persze Simon Ferencnek és társainak édeskevés.

Inkább fizet, mint foglalkoztat

A szociális államtitkárság büszke arra, hogy az elmúlt években jelentősen javultak a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási mutatói. Adataik szerint az akkreditált foglalkoztatásban mintegy 34 milliárd forint költségvetési forrásból stabilan 30 500-an találtak munkát 2013 és 2016 között.
Aki belülről figyeli a helyzetet, mégsem túl optimista.

– Megváltozott munkaképességűek vagyunk, de ez az átfogó kategória igen differenciált képességeket és lehetőségeket mos össze – állítja Moldován Eszter látássérült mentálhigiénés szakember. – Egy látássérült embernek jóval behatároltabbak az elhelyezkedési lehetőségei, mint egy egészségkárosodott megváltozott munkaképességű munkavállalónak, aki például cukorbeteg vagy enyhén mozgássérült. Ha vak, alig látó vagy gyengén látó a munkahelyén megkapja a megfelelő támogatást, ép társaival egyenértékű munkára képes, ez csak szervezés és persze megfelelő színvonalú munkaeszközök kérdése. Így egy ember munkáját nem kell, hogy kettő végezze, hanem kiegészítik egymást.

Úgy véli, azoknál a cégeknél, amelyeknél tömegesen foglalkoztatnak megváltozott munkaképességű személyt, jó tervezéssel összehangolható, ki kivel dolgozzon együtt.

– Gyakran kényszerülünk munkahelyváltásra, mert az állami bértámogatási rendszer, a foglalkoztatást elősegítő operatív programok, pályázatok ellenére is kiszolgáltatott helyzetben vagyunk. Gyakran kell szembenéznünk elbocsátással, ami lelkileg igen megterhelő. Az elbocsátások és a sorozatos sikertelen álláskeresés miatt könnyű azt érezni, hogy valaki nem jó munkaerő, értéktelen. Így negatív spirálba kerülhet, jöhet a hangulati zavar, az alkoholfüggőség, később a depresszió. Ez egy fogyatékkal élőre halmozottan igaz – figyelmeztet a mentálhigiénés szakember.

Moldován Eszter szerint Magyarországon még kevés cég büszke arra, hogy megváltozott munkaképességű embert foglalkoztat, pedig ez az igazi társadalmi felelősségvállalás.

– Egy vállalkozás még mindig könnyebben adományoz, vállal önkéntes feladatokat és fizeti be az idén megemelt rehabilitációs hozzájárulást, mintsem hogy megkeresse a foglalkoztatást elősegítő forrásokat, lehetőséget adva például egy látássérültnek.