A médiatörvény elmúlt négy éve és az anarchia fekete lobogója

- Örkény egyik szereplője mondta: ne lépjünk mindig a szar mellé, lépjünk már végre bele. Itt aztán megtörtént – összegzi a jelenlegi médiaállapotokat Majtényi László.

A Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének kerekasztal-beszélgetésén járunk, ahol a média tótumfaktumai mondják el véleményüket a 2010-ben bevezetett új médiatörvényről illetve annak hatásairól.

– Az Uniótól kezdve, az Európa Tanácson és az Egyesült Nemzetek Szervezetén át az ebtenyésztőkig minden létező nemzetközi szervezet élesen bírálta a szabályozást. Igaz, egy kompromisszum következtében a kritikák mára elhallgattak – folytatja Majtényi. – Ezért úgy, ahogy van, meg kell szüntetni. A közszolgálati rendszer működésének alapjait számolta fel. Egy sivatag közepén vagyunk, és nem látom, hogy lehetne vízforráshoz jutni. Ott tartunk, hogy Velez Árpád MSZP pártigazgató, a nevét se tudtam korábban, a választási kampány közepén pártja nevében nem szabad sajtót követel, hanem médiabirodalmat. Ekkor azt mondom, tényleg ki kéne tűzni az anarchia fekete lobogóját.
Erős szavak. De ne szaladjunk ennyire előre.

A Jogtudományi Intézet tanácsterme zsúfolásig megtelt.

Koltay bevezetőjében egy jogon kívüli jelenségre hívja fel a figyelmet: a médiaszabályozás akkor tud jól működni, ha a média közönsége partner.

– Nyugat-európai médiahatóságoknál látjuk, hogy egy botrányosnak tartott tévéműsor utána tízezrével érkeznek a panaszok. A magyar társadalomban ez a fajta panaszkultúra nem alakult ki. 2010 előtt sem volt acélos, nem az új törvények rontották le. Miközben lehetne szerepe a jogalkalmazói gyakorlat alakításában.

Koltay szerint a jelenlegi médiatörvény olyan szabályozási kéréseket oldott meg, amelyeket a korábbi nem tudott. Tisztázódtak és teljessé váltak a jogorvoslati lehetőségek, a tartalomszabályozással kapcsolatos jogértelmezési anomáliák letisztultak. És bár három év nem túl hosszú idő, a hatósági joggyakorlat fokozatosan kialakul. A 2011. decemberi Alkotmánybíróság döntése pedig számos, korábban kritizált részletet alkotmányosnak tekintett, jó pár ponttal pedig nem foglalkozott.

– Ha az a kérdés, hogy a szabályozás a két évtizedes alkotmánybírósági gyakorlatnak megfelel-e, erre igennel lehet válaszolni – mondja Koltay. – Ami pedig a nemzetközi visszhangokat illeti: a kritikus megjegyzések megszűntek, az EU és az Európai Bizottság formálisan is lezárta az irányelvek átültetésével kapcsolatos ellenőrző eljárását. A nemzetközi szervezetek eleinte sokkal több változtatást igényeltek, aztán bő egy éve az EU és az Európa Tanács is kinyilvánította: a törvény szövegében nem kívánnak más módosítást. Ha cinikus volnék, azt mondanám, most már tetszik nekik a szöveg. Persze tudom, hogy valójában nem erről van szó.

Lapsánszky András jogi igazgató önkritikusan kezd.
– Az én munkám a médiajog legunalmasabb része.

Megjegyzi: a médiaszabályozás az állami jogérvényesítés közigazgatási jogba tartozó része, annak általános kerete határozza meg. Az új médiatörvény a közigazgatási jog szabályait hozta be a médiaszabályozásba és a hatósági eljárásokba.

– Igazán nagy változás amúgy nincs a médiaszabályozásban, egy szempontot leszámítva: a korábbi médiatörvény a közigazgatási eljárás általános primátusát nem teremtette meg, most viszont annak általános alkalmazhatóságát a jogszabály meghatározza. Jelenleg minden hatósági eljárás a közigazgatási hatósági szabályozás alá rendelt. Minden más, a közigazgatási jog tekintetében, nem lényegi változás.

Ekkor kap szót Majtényi László, aki igencsak más hangnemben folytatja.
Anekdotával indít.

– Volt egy ifjúkorában egészen kiváló ember, Mátrai László, aki a magyar filozófiatörténet jelentős alakja lehetett volna. Csak épp ifjúkori eszmetörténeti korszakával 1945 után szakított, és a kommunista rendszer jól fizetett állásokkal díjazott személye lett. Volt egy legendás mondása. Amikor megkérdezték tőle, miért nem egyetemen tanít és miért az Egyetemi Könyvtár főigazgatója, ironikusan azt válaszolta: mert a szocializmusban egy könyvtár még mindig jobban hasonlít egy igazi könyvárhoz, mint amennyire egy egyetem hasonlít egy igazi egyetemre. Ez arról jutott eszembe, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerében egy ombudsman még mindig jobban hasonlít egy igazi ombudsmanra, mint amennyire a Médiahatóság hasonlít egy igazi médiahatósághoz. Én ezt az intézmény nem-létezőnek tekintem. El nem tudom képzelni, hogy bármilyen beadvánnyal forduljak hozzá.

Majtényi szerint a korábbi szabályozás megváltoztatásának célja szabad sajtó gettóba szorítása volt.
– Ezt a célt fényesen el is érte. Korábban a mindenkori kormány és ellenzék ugyanolyan súllyal vett részt a szavazásban, az elvileg pártatlan elnök szavazata döntött. Ebben a paritásos rendszerben az ellenzéknek is volt súlya az irányításban. Miközben most a kormány még saját szövetségeseit sem engedte be a Médiatanácsba, csak a maga jelöltjeit választotta meg.

Majtényi úgy látja: az Médiaszolgáltatás- támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a közmédiában megszüntette a hírversenyt és egyfajta hiperfőszerkesztőséget hozott létre. A Médiahatóság pedig egy katonai szervezetre emlékeztető piramis, távolról sem autonóm és független intézmények felett álló jogi, irányító és szankcionáló hatóság.

– Miről van itt szó? A kormányzat mindent megtett azért, hogy hatalmi befolyásoló pozíciókat szerezzen a köz- és a kereskedelmi médiában. Ehhez pedig a legpiszkosabb megoldásoktól sem riadt vissza. Dicstelen történet az első televíziós tenderektől az MSZP-Fidesz alkujával kijátszott kereskedelmi frekvenciáig.

Polyák Gábor egyetért: a törvény nem jó, módosítani nem érdemes, egész más koncepció mentén kell megalkotni.
– Ezt a médiatörvényt egy év alatt többször módosították, mint a 1996-ost összesen. De mindez a lényegét, alapvető koncepcióját nem érintette, valójában ugyanaz, mint amit az Országgyűlés 2010-ben elfogadott.

Polyák úgy látja: a magyar médiapolitika a rendszerváltás óta csak arról szólt, hogyan uralja a politika a médiát. Ennek különböző módozatai kerültek elő, az egyik legvadabb időszak a médiaháború volt. Ahogy 1996-os törvény is a média letarolásáról szólt, csak épp öt párti és némileg kifinomultabb formában. Ennek a hosszú folyamatnak a betetőzése a 2010-es törvény.

– Miközben nem is lett volna szükség rá, a Fidesz öngólt rúgott vele. Hisz e nélkül is fel tudta volna forgatni a teljes médiapiacot, de a törvény elfogadásával az egész világot magára haragította. Nem volt olyan civil vagy nemzetközi szervezet, amely ne fogalmazott volna meg kritikát vele szemben. Az újságírók számára barátságtalan kontextust hozott létre, elhallgatásra, öncenzúrára ösztönöz, a szankció nélküli megfélemlítésre játszik – magyarázza Polyák.

Szerinte a törvény célja az intézmények elfoglalása volt. Hisz nem volt rá esély, hogy a Médiatanácsba ellenzéki delegált is bekerüljön, egyoldalú, homogén testület jött létre. Politikailag elfogult, egyirányú, nem a sokszínűséget garantáló intézmény.

– A közszolgálati média elfoglalásánál teljesen tiszta a képlet, a pszeudo intézmény MTVA ül a tetején, ő az ügy ura. Fölötte semmiféle kontroll nincs, vezérigazgatóját egy személyben a Médiatanács elnöke nevezi ki. Az intézmények elfoglalásának célja pedig a Médiatanács életre hívásával egyértelműen a Fidesz médiapiaci helyzetének javítása volt. A pályázatok végeredményei is ezt az ideológiai elfogultságot támasztják alá. Az egyébként igazán nem túl nagy hallgatottságú Lánchíd Rádió lassan országossá válik. Még az Észak-Alföld hiányzik, de biztos az is megoldódik. Mindez azért vicces, mert ezek szerint a Médiatanács arra használja a rádiós pályázatokat, hogy kijátssza a médiatörvényben szereplő médiakoncentrációs szabályokat. Az a taktika, hogy nem jön létre új jogosultság, hanem rádió foghatóságát a vételkörzet bővítésével növelik. A folyamat következménye, hogy a helyi médiatartalom kiszorul. A pályázatok nyolcvan százalékát a Lánchíd vagy egy egyházi rádió nyerte el. Lehetetlen, hogy minden helyi rádiós piac a vallási témákat keresi. Miközben a helyi nyilvánosság felszámolódik. A kereskedelmileg életképes helyi rádiós hálózatok, mint a Rádió 1, Juventus, pedig megszűnnek. Közben a Class FM valamennyi konkurensét szép lassan felszámolták. A Class FM frekvenciájának megszerzése volt ugyanis ez első nyers politikai lenyúlás, amikor csak az számított, hogy a politika elvihesse a zsákmányt.

Koltay veszi vissza a szót.
– Kicsit kiszúrt velem az ABC sorrend, és azt hittem, az öt-tíz perces megszólalásokat komolyan kell venni – utal az elhúzódó beszédekre. – Sok kritika elhangzott, egy darabig írtam, aztán elfáradt a bal kezem.

Majd a konkrétumok.
– Ami a Médiahatóság feletti politikai befolyást illeti: kérdés, hogy lehet más rendszert kitalálni. Mert ezt még senki nem mondta meg. Annak idején az ORTT elnöke is mindig az aktuális kormányhoz húzott, kivétel az utolsó, épp Majtényi László, ami szinte érthetetlen. De ettől még a rendszer így működött. Ezért azok a Médiatanácsi döntések, amelyekre ti azt mondjátok, médiapolitikailag elfogultak, ORTT-s időkben is megszülethettek volna. Legfeljebb picit több vita lett volna, de a végeredményen nem változtatott volna.

A külföldi visszajelzésekről szólva Koltay megjegyzi: az Európa Tanács tagjai hosszú kritikus anyagot írtak, néhány munkavacsora után már sokkal kedvesebben viszonyultak hozzájuk.

– Nagy kérdés, hogy lehetne megvalósítani, hogy független szakértők és a civil szféra delegáltjai beleszólhassanak a döntésekbe. Ami persze papíron nagyon szépen mutat, de magam részéről nem látom azt a független civil szférát, amelyik, ha kijelent valamit, az közjogilag megkerülhetetlen, nem vitatott, politikailag plurális és elfogadott mondat lenne. Még az ORTT-s időkben előfordult, hogy az MSZP elnökségi tagja 54 meghatalmazást hozott 54 különböző civil szervezettől. A szakmai testületek pedig most is saját piaci lobbi érdekeiket képviselik, nem a média alkotmányjogi prioritásait. Akkor még egyszer: hogy lehetne a mostaninál hatékonyabban működtetni a rendszert?