A magyar lakóház a kert rovására épül

Először azonosítsuk be ezt a falusi, kisvárosi, kertvárosi háztípust, amit mediterránnak szokás mondani a színeivel, lapostetővel: honnan jött Magyarországra, miből táplálkozik ez a formavilág?

Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor a 90-es évek lakáskultúrájáról szóló írásukban említik, hogy ez a mediterrán lakóház része a nagy nyitásnak: az emberek elkezdtek külföldre járni nyaralni, a mediterrán tengerpartokra, s ottani vizuális élményekből táplálkozott ez az esztétika. Fogyasztói társadalomról van már szó, szabadidős élményeket keresnek, a lakás funkciója hasonul a turizmusban eltöltött időhöz. Hogy maga a háztípus hogyan jött létre, erről nem találtam egyelőre kutatásokat, de a korábbi kockaház feloldása, felváltása már benne volt a levegőben a posztmodernben, a 80-as évek végétől: próbálkoztak sok dologgal, volt először az alpesi ház, aztán erkélyek, teraszok, íves tornácocskák - nagyon kedvelték ezeket a kocka után. Ami érdekesség, hogy ez a mediterrán épületfajta még mindig divatban van a 90-es évek szülötteként, miközben az év háza-szavazás vitájában is kiderül, hogy maguk az építészek jelentős része egyáltalán nem kedveli ezt az épületstílust. 

Akkor a mi lakóházesztétikánk azért tette évtizedekre wannabe-Toszkánává Magyarországot, mert vonzódunk a napfényhez, a déli tájhoz és a tengerhez?

Ez nemcsak magyar jelenség, Romániában például még erősebb a mediterrán formák másolása, ott még vicces kifejezés is van az ilyen stílusú családi házakra, a köznyelv vendégmunkás-házaknak nevezte el, utalva a szoros, életvitelszerű olasz-spanyol ingázásra. 

Típus lett itthon tehát az olaszos, spanyolos mediterrán jellegből? Tömeges elterjedése miatt nevezhetjük ma már jellegzetes magyar családi háznak, amely felváltotta a kádári kockaházat és a késő kádári alpesi házakat?

Igen, de azért sok más háztípus is jelen van. Most a lapostetős házak vannak már igazán divatban, az úgynevezett harmadik modernizmus termékei, a szürke színek játékával. Az építésztársadalom ezt erősen támogatja, ezzel szemben a mediterrán házakat kifejezetten kínosnak érzi. Itt megint stílusváltás zajlik, míg korábban a kockaház után vagy még korábban az eklektizáló parasztház és a normál parasztház között. Az egyetemi építészelit és a közízlés között már jó egy évszázada óriási szakadék van. 

Miért alakult úgy, hogy mai hipermodern üvegépületek sztártervezőjéről derül ki, hogy hiába titkolja, ő közben repkényes viktoriánus házban él? Miért ez a kettősség?

Ez visszafelé is igaz: a bécsi Grinzing falu „megmentője”, Gustav Peichl neves építész modern kubust épített magának a tradicionálisan helyreállított védett környezetben. Az építészek és laikusok közötti ellentmondás gyökere, hogy a XIX. század végéig az építész nagyjából ugyanabban a világban, hasonló életforma szerint élt, mint a megrendelők, vagyis volt társadalmi konszenzus arról, mi a szép. Az építész akkor alkalmazkodott, a modern mozgalom azonban olyan formai forradalmat hirdetett meg, amelyet az átlagember esztétikailag nehezen tudott követni, nehezen szokott meg, nehezen tudta használni. A Bauhausban például a polgári élet hagyományos tereit végletekig racionalizálták. Silke Steets német építészetszocológus részletesen leírja, miként ragaszkodtak az emberek a saját életideáljaikhoz. A kis főzőfülkéket igyekeztek kibővíteni, lakókonyhává alakítani, ezzel együtt a szellőzőablakokat nagy ablakokra cserélni.

A teljes cikket a 168 Óra hetilap 2022. augusztus 4-én megjelent lapszámában olvashatja.

(fotó: Losonczi József Márk)