A magyar foci

2013. szeptember 10., 10:35

Orbán Viktor a magyar rádió szokásos heti 180 perc című nemzeti iránymutató és eligazító propagandaműsorában a román-magyar focimérkőzés kapcsán világosan kinyilvánította elvárását: várja, „hogy a világ helyes rendje helyrebillenjen”. A miniszterelnök ezzel arra utalt, hogy a román válogatott 32 éve veretlen; vagyis attól kezdve nincs rend a világegyetemben. Hiszen a „helyes rend” törvénye szerint a magyar fociválogatottnak menetrendszerűen verni kellene a román válogatottat. A miniszterelnök szemei előtt modellként lebegő Horthy-korban ugyanis Vitéz Rácz [Rátz] Jenő nyugalmazott honvédelmi miniszter meghatározta a harmonikus rendet: „Mi magyarok csak urak lehetünk a Kárpátok medencéjében” (Felvidéki Ujság 1939. január 31., 1–2).

A rend helyreállítását megtámogatandó, a feketébe öltözött (Romániában a fasiszta típusú Vasgárda emlékét idéző), és az alkalomnak megfelelően kitetovált

rohamcsapatoka miniszterelnöki beszéd idején már úton is voltak, hogy az elvárt magyar győzelemtől megittasodva majd „bevegyék” a vereségtől letaglózott Bukarestet. Hadivállalkozásukhoz még lengyel támogatást is igényeltek; segédcsapatok azonban nem jöttek. Sebaj. Közben, az átkaroló hadművelet egyik szárnya „bevonult” Székelyföldre, ahol a sepsiszentgyörgyieket érhette az a megtiszteltetés, hogy megízleljék a nemzeti együttműködést, és belekóstoljanak a majd helyreálló rendbe. Csodálkozunk, hogy a Vezér nélküli „szabadcsapatok” után keserű szájíz maradt? Egyébként, akit érdekel, a „szabadcsapatok” harci szelleméről és intellektuális színvonaláról naprakészen lehet tájékozódni az anonim őrjöngés és a gyűlölködés lehetőségének megteremtéséből élő „nemzeti-keresztény” mandiner kommentjeiben.

Mivel a román titkosszolgálat garantáltan olvassa a magyar szélsőségesek honlapjait, Bukarestben pontosan tudták, mire és hogyan kell felkészülni. És felkészültek. A hatóságok semmit nem hagytak a véletlenre, mert a focimeccsből értelemszerűen presztízskérdést csináltak. Ez a mérkőzés sok mindenről szólt (történelemről, múltértelmezésről, traumákról és frusztrációkról, elégtételvételről, nemzeti büszkeségről, Erdélyről stb.); a legkevésbé talán a fociról. Semmi meglepő nincs tehát abban, hogy a román focidrukkerek időnként

azt skandálták: „Ki a magyarokkal az országból!”

A mérkőzés ráadásul egybeesett Orbán Ráhel esküvőjével, ami pluszterhelést jelenthetett. A fociba ölt temérdek pénzért ugyanis a magyar miniszterelnök joggal várhatta el, hogy a nemzeti tizenegy ne vegyítsen ürmöt az örömapa örömébe.

A magyar csapat mentálisan képtelen volt elviselni a nyomást. Érthető. A románok ugyanis azzal az eltökélt szándékkal léptek pályára, hogy nekik mindenképpen nyerni kell. Elég végigtekinteni a lelátókról készült képeken (zászlórengeteg, „1918” feliratú táblák, frenetikus hangulat), hogy efelől ne legyen semmi kétségünk. Az 1848-ra emlékeztető, és a szabadságért a halálig tartó harcra tüzelő

román himnuszután a magyarok a roham első hullámának csapásai alatt két perc alatt összeomlottak.

Ennek a vereségnek azonban van egy kijózanító tanulsága. Közhely az a mondás, hogy nagy pénz, nagy foci; kis pénz, kis foci. Közgép-orbánisztánban a foci terén is érvényesült az unortodoxia: őrült nagy pénzek, nulla foci! Magyarország (szóban!) jobban teljesít: mindig, mindenben, mindenkinél! Köszönjük I. Viktor! Boldog lehet az a vezető, akinek ilyen (birkatürelmű) népe van! Mit is mond a közkedvelt, a szomszédokat lekicsinylő mondás? A puliszka nem robban. Ne feledjük: a gulyás is csak rotyogni szokott! Orbán Viktor tapasztalatból tudja – és a végtelenségig kihasználja.

Jakab Attila

Galamus-csoport:

A magyar foci