A "kupolát" is elérte a parkolóbotrány
Több mint nyolc éve tudtak a korrupt parkolóőrökről a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft.-nél - mondta a TV2 Tények című műsorában a cég felügyelőbizottságának (fb) elnöke.
Horváth Gyula a kereskedelmi tévének nyilatkozva elismerte, hogy tudtak a korrupt parkolóőrökről, azt is tudták, hogy "néha retorzió is volt", de a botrányból a sajtóból értesültek - írta az MTI. Azt mondta: a "közeljövőben" összehívják az fb-t, hogy tájékozódjanak az esetről.
A csatornának több parkolóőr nyilatkozott, azt állították, hogy havonta mintegy 3-400 ezer forintot kerestek, összesen pedig több száz millió forintot adtak tovább. Mint mondták, a pénz egy részét a főnökeiknek kellett kifizetniük.