A köztársaság utolsó kormánya – Titkos találkozón döntöttek Gyurcsány Ferenc távozásáról
2009. március 27-e, péntek este volt. Bajnai Gordon otthon felbontott egy palack bort. Párja a féléves kislányukkal a budai ház emeletén a lefekvéshez készülődött, ő pedig a földszinti kis konyhában a négyszögletes tölgyfa ebédlőasztal mellé ült le, háttal a családi üzenőfalnak, ahol a számláké, a fényképeké a főszerep.
Egy héttel Gyurcsány lemondása után kifulladni látszott a kormányfői casting. A megelőző tizenkét órában az MSZP tizenkét megyei elnöke hívta fel egymás után, hogy vállalja el a miniszterelnökséget, hirdessen programot. Nyilván összebeszéltek, véget akartak vetni a párt összeomlásával fenyegető castingnak. Bajnai a megelőző három évben megtanulta: ha az MSZP igazi erős emberei, a megyei elnökök, egyhangúlag támogatnák a szükséges lépéseket, akkor tényleg megváltozott a korábbi reménytelen helyzet, s mégis van valamennyi esély kijönni a zuhanórepülésből. Csendes volt az utca. Estefelé a lélek sem jár arra.
Összeszorult a gyomra, tudta, a tét az ország összeomlásának elkerülése. Sokan reménytelennek tartották ezt a küldetést, az egyik barátjától kapott egy SMS-t, hogy álmában látta őt lámpavason lógni. Arra gondolt, meg kell csinálnia, tudja a megoldást, de hogy végig tud-e menni a szűk ösvényen, az nemcsak tőle, hanem számos más körülménytől is függ. Már gimnazista kora óta lépésről lépésre egyre nagyobb felelősséget jelentő feladatokat vállalt. Úgy érezte, nem teheti meg, hogy ne vállalja, de nem volt naiv, tudta, lehet, hogy a kísérlet két hétig sem tart ki, és csúfos bukással végződik. Úgy érezte, szakmailag készen áll, de azzal is tisztában volt, hogy miniszterelnökként, különösen a válságban, elég egy rossz mozdulat, és lesodródhat az útról.
Úgy döntött, ha felkérik, kemény, utólag is számonkérhető, nyilvános feltételeket támaszt. Csak úgy vállalhatja el, ha a radikális irányváltáshoz szükséges politikai erő az ő kezében összpontosul.
Töltött a borból. Kézzel írta össze a feltételeit: csak egy évre vállal politikai szerepet, nem indul a következő választáson, mert úgy gondolta, ki kell vonnia a kormányzást a hatalomért folyó harcból, különben a pártérdekek vagy épp a szocialista párton belüli harcok mentén ellehetetlenül a kormány munkája. Eldöntötte, szolidaritást mutatva és kérve, szimbolikusan, egy forintért fog dolgozni. Ezt diákkori olvasmányélményéből vette: Lee Iacocca amerikai menedzser is egy dollár fizetést kért, amikor a csőd közelében lévő Chrysler-konszernt megmentette.
Az nyilvánvaló volt, hogy a legnagyobb gyengeség az éppen szertefoszló politikai legitimáció, ezért a leendő kormányt távolítani kell a pártpolitikától, új arcokra, hiteles szakértőkre van szükség a kulcspozíciókban. A szakértőknek, vallotta Bajnai, egyformán vállalniuk kell, hogy egy év múlva nem indulnak a választásokon, hiszen a kulcsemberek érdekeltségének egyeznie kell. Erre bőven volt üzleti tapasztalata: éppen ezt hiányolta a politikából.
Bajnai válságkezelő programja hónapok óta készen volt, nem volt nehéz a legfontosabb pontokat papírra vetni. Elhatározta azt is, hogy csak akkor vállalja a felkérést, ha a válságkezeléshez szükséges legfájdalmasabb pontokat legalább 194 képviselő egyenként, előre aláírva támogatja, épp annyian tehát, ahányan a kormányfő megválasztásához, a parlamenti többséghez kellenek. Tiszta, jól kommunikálható helyzetet akart teremteni, valamennyi képviselő személyes elköteleződésével, mert rossz tapasztalatai voltak a politikai ígéretek tartósságával kapcsolatban.
Családja már régen aludt, mire végzett.
Tokaji keserű
Néhány héttel korábban Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter egy kormányülés után, miután a többi miniszter távozott, kért még pár percet négyszemközt a miniszterelnöktől. Aznap a kormányülésen már sokadszorra hallotta Gyurcsánytól, hogy az általa szükségesnek tartott lépésekhez „nincs politikai támogatás”. És bár korábban maga sem látta akkora veszélynek a válságot, mint amekkora valójában lett, ekkorra már tudta, mekkora a baj. Bajnai közölte: nem akar tovább asszisztálni a rossz kompromisszumokhoz, a sodródáshoz, ezért lemond. Gazdasági zsargont használt, sokadszorra mondta ugyanazt: a görbéről, vagyis a válságfolyamatok várható alakulásáról beszélt. „Értsd meg, Feri, folyamatosan a válságot jelző görbe mögött haladunk! A görbe elé kellene ugranunk. Kemény lépésekkel kellene megteremteni a stabilitást.” Bajnai javaslatai ekkorra már sokadszorra véreztek el a válságkezelő kabinet és az MSZP vezetésének belső vitáiban, miközben az IMF-megállapodást követő néhány hetes lélegzetvétel után a legfontosabb devizához viszonyított forintárfolyam – és így a csaknem 1,8 millió devizahiteles helyzete – drámaian romlott, a vállalkozások naponta ezrével mondtak fel a munkavállalóknak. „Most nem engedhetlek el – felelte higgadtan Gyurcsány. – A piacok számára te vagy az utolsó elfogadható figura, ha felállsz, az csak tovább súlyosbítja a helyzetet. Gordon, tudomásul veszem a döntésed, de adj nekem még két hetet! Akkor lesz az MSZP kongresszusa, addigra találok más megoldást.”
A megoldást jó ideje keresték Gyurcsány környezetében, pár nappal korábban, azon a kétnapos tokaji megbeszélésen is, amelyre a miniszterelnök és legbizalmasabb emberei gyűltek össze. 2009 kora tavaszára a kérdés immár úgy hangzott a miniszterelnöki stábban: van-e egyáltalán megoldás, van-e még tovább?
Ficsor Ádám, Gyurcsány kabinetfőnöke – ismerősei révén – 2009. március 13-ra és 14-re az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság szakaszmérnökségén talált helyszínt és szállást a titkos összejövetelhez. Alig harminc férőhelyes a tokaji szálló, ideális a pihenésre, elvonulásra, közel a Tisza, távol a pesti forgatag. A találkozón nemcsak a legközvetlenebb stábtagok, Ficsor Ádám kabinetfőnök, Keszthelyi András miniszterelnöki főtanácsadó, a következő évben tragikusan elhunyt Daróczi Dávid kormányszóvivő és Gréczy Zsolt kommunikációs főtanácsadó vettek részt, hanem – Gyurcsány kérésére – egykori, a kommunikációt irányító munkatársak is: Gál J. Zoltán volt kabinetfőnök és Szigetvári Viktor. Összesen tizenhatan voltak jelen, s eljött Dobrev Klára, a miniszterelnök felesége is. A szervezéskor azt kérték, személyzet ne legyen az épületben.
Gyurcsány csak másnap, március 14-én, szombaton csatlakozott hozzájuk. Pénteken még egy pécsi rendezvényen vett részt. Baranyában nem viselt nyakkendőt, fehér ingben, zakóban, a szokásos módon gesztikulálva magyarázta a kormány gazdaságélénkítő terveit. Feszült volt, s nemcsak a helyzet miatt, hanem azért is, mert a rendezvényen foghíjasak voltak a padsorok, amiben a megyei pártvezetés aknamunkáját látta. Gyurcsány azt mondta, 3,5 százalékkal csökken majd a gazdaság teljesítménye, de ennél még rosszabb forgatókönyv is van 2009-re. Korábbi, a parlamentben elmondott beszédében még csak háromszázalékos csökkenésről beszélt.
Ezalatt tőle több száz kilométerre, Tokajban a válságtanácskozó csapat a szocreál berendezésű terem nagy asztalánál ült. Az ülést Ficsor Ádám nyitotta meg. Délután ötkor a helyzetértékelés volt napirenden. Volt miről beszélni: Gyurcsány egy interjúban elismerte, hogy az államcsőd szélére sodródott az ország, ezért a Nemzetközi Valutaalap segítségét kellett kérni. A kormány gazdaságélénkítő reformprogramot hirdetett, „ezermilliárdos átrendezést”, amivel az államcsődöt akarta elkerülni – ezzel pedig a baloldal brutális vereségét az egy év múlva esedékes parlamenti választásokon.
A program társadalmi fogadtatása katasztrofális volt, ami kettétörte azokat a 2008. őszi reményeket, hogy a kudarcba fulladt reformok után még jól is jöhet a krízis a kormányfőnek – pedig egy kajánkodásra hajlamos szocialista képviselő a helyzetet korábban úgy jellemezte, hogy
„élvezi, mint Gyurcsány a válságot”.
A hogyan továbbról döntő kétnapos tokaji beszélgetésre a miniszterelnöki stáb felkészítő anyagokkal érkezett. Volt, aki a folytatás mellett érvelt, mások a lemondást tartották volna szerencsésebbnek. Akadt, aki azt mondta, Gyurcsány maradhat háttérirányító, de kell egy „avatar” a miniszterelnöki posztra. A beszélgetések közben derült ki, hogy nem tudnak olyan megoldást, amellyel egyszerre a gazdasági csődöt és a teljes politikai vereséget is el lehetne kerülni. Érzelmileg sokakat felkavart ennek beismerése. Dobrev Klára elsírta magát. A végső szót azonban mégiscsak ő mondhatta ki: Tokajból hazafelé a miniszterelnöki konvoj egyszer csak megállt, a Gyurcsány házaspár helyet cserélt a kormányőrökkel. A testőrök a miniszterelnöki Audiban maradtak, a kormányfő pedig maga vezette a biztonsági autót hazáig. Mellette a felesége ült; lassan haladtak. Volt mit átbeszélni az úton.
A tokaji hétvége és a március 15-i újabb forrongó, fütyülős ünnep után mintha mi sem történt volna: hétfő reggel Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter Csizmár Gábor államtitkárral az oldalán egyeztetett Ficsor Ádám kabinetfőnökkel a panelprogramról, romaügyekről. Aztán stábülés következett: Gyurcsány brüsszeli útját szervezték. A kabinet szerződéseit számba vevő értekezletet hívtak össze, szerdán pedig értesítették Glatz Ferenc történészt, hogy a következő hétfőn, az MSZP kongresszusa utáni első munkanapon Gyurcsány Ferenc szeretne tárgyalni vele. A miniszterelnök naptárába beírták, hogy azon a hétfőn a szocialisták frakcióülésére is el kell mennie. Ő maga akarta így, de nem indokolta meg előre, hogy ezen a hétfőn miért akart ott lenni.
Úristen, megint kezdődik!
2009. március 21-én, szombaton reggel kikészítették a pogácsákat a Syma csarnok egyik irodájának hosszú asztalára. A tisztújító MSZP-kongresszus előtt a hagyományos „technikai” elnökségi ülésre készültek.
Navracsics Tibor ekkor a Budapest melletti Aquaworldbe tartott. A fideszes frakcióvezető megígérte feleségének, hogy végre kikapcsolódnak, kettesben elmennek valahová. A vizes élménypark mellett döntöttek. A fideszes politikus úgy gondolta, az unalmas szocialista tisztújítás délelőttjén lesz egy kis nyugta. Ha vége az MSZP-kongresszusnak, akkor majd reagál, addig meg úgysem keresi sem újságíró, sem politikus. Telefonját elzárta az öltözőszekrénybe. Amikor dél körül megnézte a telefonját, elképedve látta, hogy több tucat nem fogadott hívása volt, számtalan SMS érkezett a mobiljára.
A szocialista elnökségi tagok is sima ügymenetre, a kongresszus részleteit megbeszélő, jobbára unalmas kora reggeli előkészítő értekezletre számítottak. Tévedtek.
Az ülést a pártelnök, Gyurcsány Ferenc nyitotta meg. Röviden beszélt: mivel tőle nem fogadják el a válságkezelést, lemond a miniszterelnöki posztról, és ezt be is jelenti hamarosan kezdődő beszédében.
Szavait döbbent csend fogadta. Az elsőként felszólaló Lendvai Ildikó méltatlankodva mondta: „nem tudtam róla”. Egyből hozzátette: helyesli a döntést. Kiss Péter – szokásához híven – elgondolkodva rajzolgatott egy papírlapra. Lendvainak és neki is az jutott eszébe, hogy „úristen, megint kezdődik egy casting”. Medgyessy Péter kormányfő bukása idején, 2004-ben már átéltek hasonlót, akkor Kiss Péter volt a miniszterelnök-keresés vesztese – elbukott Gyurcsánnyal szemben.
Valaki azt kérdezte, „akkor hát az egész évünk egy vicc volt?”, amivel arra utalt, hogy a koalíciós szakítás után az MSZP az egypárti baloldali kormányzásban látta a politikai újjáépülés lehetőségét. Az elnökség dühöngött. Veres János pénzügyminiszter kiborult: „Ezt nekünk így kell megtudnunk?” Kiss Péter felvetette, hogy talán előrehozott választásra volna szükség.
„De most mi lesz?” – kérdezte Lendvai. Nem értette, hogyan lehet ennyire előkészítetlenül távozni. Gyurcsány erre azt válaszolta, senki ne idegeskedjen, mindent meg fog oldani. Ez azonban senkit nem nyugtatott meg.
