A közösségépítés szigete – Néhány órára megszűnik a külvilág
– Ez itt szent sziget – mutat körbe Zoli, a kapus. A tágas teremben ütemet diktál a cipők csattanása, a tompa labdapattogás. A pályán tökéletes az összhang: a focisták félmozdulatokból, apró gesztusokból értik egymást.
– Mindenhonnan ömlik ránk, hogy ne legyél előítéletes. De ez persze csak szlogen, hiszen mindenki az – kiabálja túl a zajt Zoli. – Kivéve itt, itt tényleg mindegy, hogy BKV-val vagy Mercedesszel jöttél – bár utóbbi nemigen fordul elő. Nálunk mindenki egyenlő a pályán kívül is. Ha néha edzés után beülünk együtt egy kávéra, akkor oda mindenki eljön, a hajléktalan és a gyári munkás is. Hol találsz még egy ilyen közösséget?
– Sehol. Itt tényleg nem számít az sem, ha hajléktalan vagy – kontrázik Jackson. Jó ideig hajléktalanszállón élt, most büszkén meséli: élettársával páros, fizetős szállásra költöztek. Biztosan az Oltalomnak is köszönheti ezt. Önbecsülést nyert új barátai közt. Meg persze hitet, hogy több lehet.
Pedig korábban gyanakvóan, inkább tisztes távolból méregették egymást a csapattagok. Az Oltalom SE a hajléktalanok és a hátrányos helyzetűek, lakhatási szegénységgel küzdők és gyógyult függők egyesülete, de ingyenes edzéseihez bárki csatlakozhat. Súlyos élettörténetek feszülnek itt egymásnak, természetes, hogy eleinte nehézkesen alakul a bizalom.
– Pár alkalom, és megtanulod kint hagyni a külvilágot – mondja Zoli.
Ebben azért segítségük is van. Az Oltalom SE nem pusztán sportegylet, és Szikszay József edző sem csak a melegítésre és a helyes technikára ügyel: pontosan tudja, kinek mire van szüksége a focipályán kívül is. Szociális munkás is van az edzéseken, ők rendszerint beállnak focizni a csapattal. Könnyebb segíteni így, hogy együtt izzadnak. Az Oltalom Karitatív Egyesület pedig az álláskeresést is segíti.
– Vannak igazi sikertörténetek – mesél Pocsai Zsolt szociális munkás. – Például Ilonáé, aki megkeresett minket, hogy segítsünk neki állást találni. A legelejéről kezdtük: hogyan kell önéletrajzot írni, hogyan viselkedjen az állásinterjún, milyen a magabiztos fellépés. Hamarosan sikerrel járt, munkába állt. Aztán elkerült onnan, és jött hozzánk újra. Másodszorra is talált állást. Mivel mi mindig mindenkiről igyekszünk tájékozódni – a focistáknak is utánakérdezünk, nincs-e baj, ha pár edzés kimarad –, Ilonáról is megtudtuk, hogy később ismét munka nélkül maradt. Mégsem jött el hozzánk, és mi aggódtunk érte. Aztán kiderült, nem volt miért. Ilona harmadszorra már egyedül keresett munkát, és ezúttal is sikerrel járt.
Keményen csapódik a parkettához a bőr, gurul tovább a labda, jól irányzott rúgással a kapuhoz ér. Megremeg a kapun a háló, hullámzik párat, most az öröm szólamait visszhangozza a terem. De a másik csapatban sincs keserűség. Végső soron itt mindenki nyer.
Gyerekzsivajtól oldódik tovább a hangulat. Szaladnak a lelátóról, kettesével szedik a lépcsőfokokat, csapatnyi fiú, hattól tizenévesig. A folyosón találkozunk.
– Egyszerre csak egy beszéljen! – próbálnak úrrá lenni a hangzavaron. Hiába, fellelkesülnek, ha kíváncsiak rájuk. És egyszerre kezdenek bele újra.
A VIII. kerületből és a Hős utcai nyomortelepről jöttek, utóbbiak az Oltalom Egyesület MÁV telepi iskolájába járnak, onnan ismerik „Józsiékat”.
– Mi meg a játszótéren fociztunk, Józsiék jöttek, és megnéztek minket – így a VIII. kerületiek. – Aztán megkérdezték, hogy akarunk-e igazi csapatban játszani.
Persze hogy akartak. Krisztofert pedig a bátyja hozta le, aki már régóta focizott az Oltalomnál. Azóta egyetlen alkalmat sem hagyott ki.
A szombat reggeli edzés a gyerekeké. Fél kilenckor kezdenek – és órát lehetne igazítani hozzájuk. Soha nincs késés, soha nincsenek kifogások; nincs elromlott ébresztőóra, sem kimaradt villamosjárat.
– Itt kikapcsolódunk – magyarázzák. Mert odakint nehéz, mondják még, az iskola és minden más is.
– Itt azt is elnézik, ha hibázom – teszi hozzá Szebasztián.
Ha nem lenne a foci, jó eséllyel őket is magukkal rántanák a drogok. Hiszen náluk nem is egymást viszik a rosszba a fiatalok, épp a felnőttek menekülnek pusztító illúziókba, szinte minden családban.
Az egyik testvérpárt is erre predesztinálta volna a környezet. Életmentőnek bizonyult a rendszeres edzés, a támogató közösség. Apjuk gyilkosságért ül, az anyát élő szövetté roncsolták a drogok. A gyerekek kallódtak, kimaradtak az iskolából, tiszta ruhájuk sem volt. Aztán egy nap az anya is börtönbe került. A testvéreket a nagynénjük fogadta be, ő megad nekik mindent, amit csak ott, a nyomornegyedben adni lehet: ma már tiszta ruhában térnek haza nap mint nap az iskolából – a szoba-konyhába, ahol nyolcadmagukkal élnek.
Kint hagyják a külvilágot a gyerekek is: a nyomor arctalanságát – itt végre valakik lehetnek –, az omladozó szoba-konyhát, a folytonos harcot az érvényesülésért és az érdes, kilátástalansággal sújtott hétköznapokat.
Hetente néhány órára burokban tartja őket Józsiék szeretete.
Már zajlik a meccs, fürgén vezetik, kanyarítják a labdát a gyereklábak. Aztán néhány másodpercre leállnak, egy fiú elesett, szaladnak, hogy felsegítsék. Mehet tovább a játék. Ügyes passzok után jönnek a fürkésző tekintetek. Józsi észrevette a jól irányzott rúgást, kezével int, hogy tetszett.
– Csalódottak, ha nincs visszajelzés. De elég egy bólintás is a boldogsághoz. Olykor letévednek normális családból származó gyerekek, na, ők nem ilyenek – mesél az edző. – Káromkodnak, lökdösődnek, köpködnek. Nekik az edzés nem különleges alkalom.
Visszhangzik újra a tágas terem, pattog a labda, nevetnek és kiabálnak a fiúk. Felhangzik a sípszó, leállnak, futnak vissza a lelátóra.
Az újabb felnőttcsapatban férfiak és nők, amatőrök és profik játszanak együtt. Nem kis edzői feladat ez sem: van, aki gyerekkora óta focizik, más itt ismerkedik csak a labdával. De igazi közösségben ez sem akadály. Gábor a tanú erre: ő Józsi csapattársa is volt nagypályán, és amióta az eszét tudja, focizik. De minden percét élvezi az edzéseknek ő is.
Emellett igazi tudását is megcsillogtathatja a különböző tornákon. Az Oltalom SE évről évre megrendezi a Fair Play Road Show-t, amelyen helyi klubok, a helyi közélet fontos szereplői, akár egymással konfliktusban állók is megmérkőznek egymással. A fair play eseményeken nincs bíró és síp, helyette képzett mediátorok segítenek a csapatoknak, hogy közösen egyezzenek meg a játékszabályokról, párbeszédre késztetve ezzel az ellenfeleket. A módszerrel csökkennek az előítéletek, javul az együttműködés a helyi közösségekben, ott, ahol együttműködés nélkül jóval nehezebbek lennének a hétköznapok.
És ami talán még vonzóbb: a csapat nemzetközi versenyekre is eljut. A tíz éve alakult Oltalom SE az Oltalom Karitatív Egyesület hajléktalanszállójának hobbiklubjaként indult; így töltötték együtt a szabadidejüket a szálló dolgozói és lakói. Ám hamar igazi egyesületté nőtték ki magukat, és csatlakoztak nagyobb, külföldi ernyőszervezetekhez. Immár minden évben részt vesznek a Homeless World Cup nemzetközi focitornán is. Az Oltalom SE az ernyőszervezeteken keresztül pályázik forrásokra, így a csapattagok ingyen utaznak, és persze nem kell fizetniük a részvételért és a mezükért sem.
Tavaly Norvégiában rendezték meg a világkupát, de volt már Mexikóban és Japánban is. Gyermeki hévvel mesélnek az útról a felnőttek. Kikaptak sokszor, és ilyenkor letört kissé a hangulat, de az élmény mindenért kárpótolt.
– Máskülönben hogyan juthatnánk el ezekre a helyekre? – reflektál a 23 éves afgán menekült Ibrahim is.
Régebben álmodni sem mert ilyen utazásról. 2009-ben gyalog, vonattal, buszon és teherautó platóján utazott Magyarország felé, jött, ahogy tudott. Néhány nap volt az út, vagy egy hét is? Már nem emlékszik. Aztán leszállt az utolsó buszról is, megérkezett az ismeretlenbe: magányos tinédzser, aki tapogatózva próbált eligazodni Magyarországon. Bicskéről a Fóti Gyermekvárosba került, ahol ideje nagy részét ma is tölti. Olykor magyar barátnőjénél alszik Budapesten. Szakácsként dolgozik, folyékonyan beszél magyarul, az évek alatt hazatalált. A foci pedig mindvégig elkísérte. Már a menekülttáborban is játszottak, aztán csatlakozott a Fóti Gyermekváros csapatához. Itt ismerkedett meg Józsiékkal is.
– Azóta nem járnék máshova. Itt mindenben segítenek, jó az edzés, visznek külföldre. Sosem hittem volna, hogy eljutok egyszer egy ilyen bajnokságra, és hogy egy ilyen közösség része lehetek. Nagyon nagy dolog ez.
