A közmédia sérthetetlen a közmédia szerint, eszerint is jár el

2018. január 26., 11:58

Szerző:

A Médiahatósághoz fordul az LMP a Duna TV egyik műsora miatt, amelyben a homoszexualitást a drogfogyasztással és az emberkereskedelemmel egyenértékű devianciaként mutatták be, és személyiségzavarból fakadó mentális betegségként hivatkoztak rá. 

Ezt a hírt a párt a nagyközönséggel is meg akarta osztani, ezért elküldték az MTI-nek, hogy közzétegyék az Országos Sajtószolgálaton (OS) keresztül. Ezt a felületet „az állami szervek, más szervezetek és természetes személyek közérdekű, a nyilvánosság számára jelentőséggel bíró közleményeinek a nyomtatott és az elektronikus sajtóhoz történő továbbítása céljából" hozták létre a „médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (Mttv.) 101.§ (1) bekezdése c.) pontjában rögzített közszolgálati feladat ellátására". Az MTI azonban elutasította a megjelenést a az OS működési szabályzatának azon pontjára hivatkozva, mely szerint „a közlemény nem sértheti a közmédia szervezeteinek jó hírét és üzleti érdekeit, nem irányulhat a közmédia bármely szervezete vagy annak munkavállalója ellen".

A lényeg tehát, hogy a közmédiában bármilyen társadalmi csoportot meg lehet bélyegezni, de arról már törvényi kötelezettségük ellenére nem hajlandók hírt adni, ha ez valakinek nem tetszik.

 

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.