A kormány változtatna a meddőségi kezelésen
A kezelések közötti három hónapos szabályt eltörölnék.
A Belügyminisztérium (BM) a mai nappal társadalmi egyeztésre bocsátotta – mindössze 8 napra – a meddőség kezelésével összefüggő jogszabályok tervezett módosítását. Az előterjesztés szerint már 2023. július 1-jétől hatályba lépne az új szabályozás, amely számos korábbi rendeletet módosít, az indoklás szerint azért, hogy javuljon a demográfiai helyzet, és a meddőségi ellátás helyzete – írja a 24.hu.
A kormány a finanszírozási változtatásoktól azt várja, hogy az asszisztált reprodukciós beavatkozásokkal jelentős gyermekszám növekedés érhető el. A jelenlegi szabályozás szerint az egyes beavatkozások térítésmentesen évente többször, de az egyes beavatkozások közötti három hónapos időközökkel vehetők igénybe. Az életkor előrehaladtával a várandósság esélye csökken, ezért a kezelések közötti három hónapos szabályt eltörölnék.
Az eljárások egymást követő elvégzésével csökken a teherbeeséshez szükséges idő, javulhat az eredményesség. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő az Országos Kórházi Főigazgatóság Humánreprodukciós Igazgatósága elkészítette a humánreprodukciós (meddőségi centrumokra) ágazatra vonatkozó új finanszírozási szabályokat is. A lombikprogramra jogosult egészségügyi szolgáltató a jövőben az érintett beavatkozásokra, eljárásokra az Egészségbiztosítási Alaptól kap pénzt, pl. a gyerekek számától függő fix díjat, ha igazolhatóan a kezelésnek köszönhetően szül az anya.
(Kiemelt képünkön: Orvosok diagnosztikai laporoszkópiát végeznek egy meddőségben szenvedő betegnél endometriózis gyanúja miatt a nizzai Lenval klinikán. Fotó: A. Noor / BSIP/AFP)