A kormány mérlegelése több mint 100 milliárd forintjába kerül Magyarországnak
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, a gazdasági bizottság elnöke súlyos megszorításokról, Veres János volt pénzügyminiszter, szocialista képviselő pedig súlyos csúsztatásokról beszélt.
Veres János a műsorban azt mondta: lényeges szempont, hogy az Európai Unió és az IMF együttesen tárgyalt Magyarországgal 2008-ban, és mikor megtárgyalták a magyar szándéklevelet, teljes terjedelmében nyilvánosságra is hozták azt, írja a
hirado.hu."Nincs titok, rejtély, amit most utólag próbálnak csinálni az ügyből" – tette hozzá, kiemelve, hogy a szándéklevél alapján döntöttek a nemzetközi szervezetek arról, hogy 20 milliárd eurós keretlehetőset biztosítanak Magyarországnak. Elmondta: ennek a keretnek a kétharmadát adta az IMF, egyharmadát az Európai Unió.
Rogán Antal erre reagálva azt mondta: a szerdai bizottsági ülésen három tanulságot lehetett levonni. Szerinte az egyik az, amit az ÁSZ-jelentés is megállapít: az IMF-hitel gyors felvételére nem az adósságkezelés miatt volt szükség, hanem mert meg kellett emelni az MNB devizatartalékait, és „össze kellett dobni egy bankmentőcsomagot”. Véleménye szerint tanulság az is, hogy a hitelnek ára volt, és ezért a bérek, a nyugdíjak csökkentését, adóemeléseket, valamint egyéb megszorításokat kellett vállalni. Hozzátette: Magyarországnak 2008-ban nem voltak tartalékai, mint más európai országoknak, így a szocialisták brutális megszorításokat hoztak, ezzel tovább mélyítették a válságot.
Veres János azonban úgy látja: 2008 őszén olyan válsághelyzet volt a világban, illetve Európában, „mikor minden pénzzel rendelkező bizalmatlan volt a másikkal”, így például még Németország sem tudott állampapírt értékesíteni.
Az OTP-részvények, valamint a forint elleni spekulációs támadás miatt kérte Magyarország az IMF és az Európai Unió segítségét. A segítségkérésről szóló bejelentés után a spekulációs támadások jelentősen tompultak, a megállapodással pedig el is hárította azokat – fejtette ki.
Veres János úgy fogalmazott: jelenleg a kormány a saját hibáiból következő helyzetet úgy orvosolta, hogy az IMF-hez fordult, ám eddig nem tudott felmutatni hiteles gazdaságpolitikai programot.
Rogán Antal erre reagálva azt mondta: az Államadósság Kezelő Központ verézigazgató-helyettese (Borbély László András – a szerk.) a bizottsági ülésen azt mondta, el tudtak adni államkötvényeket, be tudtak vonni forintforrásokat. A forint elleni spekulációkra utalva pedig úgy fogalmazott: az elmúlt években is volt példa erre, a jelenlegi kormány azonban tudta kezelni a helyzetet, és nem kellett drasztikus megszorításokat bevezetniük. Hozzátette: nem hajlandók bármilyen feltételekkel megkötni a megállapodást.
Veres János ugyanakkor azt mondta, Rogán Antal "csúsztat", mikor azt mondja, el lehetett adni állampapírt, szerinte ugyanis erre csak akkor kerülhetett sor, miután bejelentették a megállapodást. Kifejtette: a szocialista kormány által benyújtott szándéknyilatkozatban másfajta makropálya ismeretében más típusú vállalások voltak, mint amiről Rogán Antal beszél. Hozzátette: 2009-ben, a súlyos válság következtében valóban történtek parlamenti és kormányzati intézkedések.
A bankmentőcsomaggal kapcsolatban azt mondta: 600 és 800 milliárd euró közötti csomagokat léptettek életbe Angliában, Franciaországban, Ausztriában, Németországban, tehát valamennyi európai ország a közösen vállalt európai felelősség jegyében a saját honos bankjait megmentette. Magyarországnak is volt ilyen kötelezettsége - tette hozzá.
Az első részletből tehát a kormány tett arra félre forrást, hogy a december 15-én elfogadott törvény alapján a következő évben a Magyarországon anyaszékhellyel rendelkező bankok kapjanak segítséget, így a Magyar Fejlesztési Bank, valamint másik két pénzintézet, amelyek vissza is fizették ezt - emelte ki Veres János.
Hozzátette: a hitel azért is kellett, hogy a jegybank a magyar bankokkal olyan tranzakciókat tudjon végrehajtani, hogy a bankok devizaforráshoz jussanak.
Veres János azt mondta: a Számvevőszék azt állapította meg, hogy a megállapodás eredményeképpen rendelkezésre álló forrásból egy bizonyos forrásrészt nem az államadósság finanszírozása céljából vett igénybe Magyarország. Hozzátette: állampapír-finanszírozásra az uniótól felvett forrásokból használt fel Magyarország 2 milliárd eurót.
Rogán Antal szerint ugyanakkor a szervezet nem ezt állapította meg, hanem azt, hogy a gyors IMF-megállapodásra az adósságkezelés céljából nem volt szükség. Mint mondta, az akkori kormánynak nem volt, a jelenleginek azonban van mozgástere, hogy mérlegelje, hogy mit vállal. „Egyvalami biztos: a nyugdíjakból és a közszolgák béréből nem fogunk bankmentő csomagot finanszírozni” – mondta Rogán Antal.
Erre azonban Veres János úgy fogalmazott: az, hogy a kormány mérlegel, az több mint 100 milliárd forintjába kerül Magyarországnak.