A kormány köszöni az egészségügyben dolgozók odaadó munkáját
A kormány köszönetet mond az egészségügyben dolgozók odaadással végzett munkájáért, szakmai felkészültségükért, amivel a pandémia minden egyes percében az embereket szolgálták – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkára a Szent Margit Kórházban.
Horváth Ildikó azon az ünnepségen mondott beszédet, melyen a 8 éve újra önállóvá vált 124 éves kórház dolgozóinak a koronavírus-járvány idején tanúsított helytállását köszönték meg egy komolyzenei koncerttel.
Az egészségügyért felelős államtitkár Kásler Miklós miniszter nevében is háláját fejezte ki a kórházban dolgozók megfeszített munkájáért.
Horváth Ildikó emlékeztetett arra, a Szent Margit Kórház átvészelt már háborút, az 1956-os harcokat, a sérültek ellátását, és a romokból mindig újjáépült. Az államtitkár szerint a járvány után a kórház most is megújulva és megerősödve tud majd továbblépni.
Azt hangoztatta, hogy a magyar kormány részéről a kórházban folyó munkát ahogy eddig is, a jövőben is igyekeznek maximálisan támogatni.
Felidézte, hogy „az elmúlt évek során hatalmas összegű támogatások érkeztek a kórházba” azzal a céllal, hogy a dolgozók munkakörülményei javuljanak, a betegeket a legkorszerűbb eszközökkel tudják kezelni és gyógyítani, és hogy a betegek a lehető legnagyobb elégedettséggel mehessenek haza az intézményből.
Hozzátette, büszke az ott dolgozók munkájára, és reményét fejezte ki, hogy most már több időt tölthetnek pihenéssel, a családjuk körében.
A rendezvényen főorvosi és adjunktusi kinevezéseket is bejelentettek, továbbá dolgozóknak adtak át ajándékokat.
(Képünk illusztráció: Megkapja az orosz Szputnyik V koronavírus elleni oltóanyagát egy férfi a Semmelweis Egyetem Szent Rókus Klinikai Tömbjében kialakított oltóponton 2021. március 24-én. Fotó: MTI | Balogh Zoltán)