A kormány jogi lépéseket fog tenni a Norvég Alap ügyében

Ha a kormány nem tudja megmenteni a támogatást, Karácsony megmentené az önkormányzatoknak.

2021. augusztus 4., 17:33

Szerző:

Magyarország nem fogadja el Norvégia "diktátumát", és a kormány jogi lépéseket fog tenni a Norvég Alap ügyében – közölte a Miniszterelnökség szerdán az MTI-vel. Ahogy korábban írtuk, végérvényesen elveszett a Norvég Alap 77 milliárd forintos, civil szervezeteknek szánt támogatása, miután az Orbán-kormány beleszólást akart az egyébként független pénzelosztásba. A norvég külügyminisztérium lezártnak tekinti az ügyet.

A döntést nem fogadja el a magyar kormány, véleményük szerint ugyanis a két ország közötti megállapodás szerint konszenzussal kell kijelölni a Norvég Alap forrásait elosztó szervezetet" – olvasható a közleményben. A hét pályázó közül bárkit hajlandó volt elfogadni a kormány, kivéve az általuk "Soros György által támogatottnak" vélt Ökotárs szervezetet. Hozzátették: Norvégia olyan nemzetközileg is elismert pályázókat zárt ki, mint a Magyar Vöröskereszt.

A kormány szerint Norvégia ezzel megsértette az Európai Gazdasági Térség-tagságból származó kötelezettségeit, emiatt jogi lépéseket terveznek. A kormány az ezzel kapcsolatos feladatokról nyilvános határozatot fogadott el, amelyben lefektették: „Magyarország rögzíti, hogy Norvégia a magyar piaci hozzáférésért 77 milliárd forinttal tartozik Magyarországnak” – írta közleményében a Miniszterelnökség.

A magyar kormány bejelentésével párhuzamosan Karácsony Gergely bejelentette, mindent meg fog tenni azért, hogy az elveszett összeg legalább egy részét megmentse Magyarország számára. Éppen ezért intenzív tárgyalást folytatnak a norvég partnerekkel arról, hogy a támogatást közvetlenül az önkormányzatok és a civil szervezetek kaphassák meg – írta közösségi oldalán Budapest főpolgármestere.

(Kiemelt kép: Hungary's Prime Minister Viktor Orban attends an informal meeting in the framework of the European Social Summit at the Palacio de Cristal in Porto, on May 8, 2021. Fotó: Jose COELHO / POOL / AFP)

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.