A kétfarkúak nem támogatják Karácsony Gergely főpolgármesteri indulását

Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke arról is beszélt egy rádióinterjúban, hogy az önkormányzatokban sokkal több mindent lehet elérni, mint az Országgyűlésben. 

2023. március 14., 13:27

Szerző:

Kovács Gergely arról beszélt a Spirit FM-en, hogy 2024-ben indulni szeretnének a fővárosi önkormányzati pozíciókért, de még nem tudja, hogy kinek a főpolgármester-jelöltségét támogatják. A kétfarkúak pártelnöke kijelentette, hogy Karácsony Gergelyt nem fogják külön támogatni, mert „nem tud mit kezdeni” az olyan emberekkel, akik együttműködtek az MSZP-vel, DK-val, vagy akár a Jobbikkal.

„Mi biztos, hogy nem fogunk ezzel az ellenzékkel együtt indulni. Annál jóval nagyobb problémáink vannak velük, bármennyi listás helyet akarnának ígérni” – mondta a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke, aki úgy véli, hogy jelenleg az önkormányzatokban sokkal több dolgot lehet elérni, mint a Parlamentben. A pártelnök elmondta, hogy a jövő évi önkormányzati választásokon a jelenleginél több képviselői helyet szeretnének megszerezni az önkormányzatokban.

Karácsony teljesítményével kapcsolatban azt mondta, hogy túl sok minden nem történik a fővárosban, és ennek nem csak a fővárosi önkormányzat forráshiánya az oka. Kovács nem bánja, hogy nem jutottak be a parlamentbe, annak összetétele láttán, miközben sajnálja a Momentumot, akik nem tudnak mit kezdeni azzal a helyzettel, hogy történetük során először alapíthattak frakciót az Országgyűlésben. 

(Fotó: Ladóczki Balázs / 168.hu)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.