A Hertha BSC vezetője ismét Dárdai Pál

Petry Zsolt pedig a kapusedző.

2021. január 25., 16:52

Szerző:

A berlini klub hétfőn a honlapján jelentette be, hogy a 44 éves Dárdai veszi át a csapat irányítását.

Dárdai megbízatása 2022 nyaráig szól. Korábban, 2015 és 2019 között már irányította a Hertha csapatát. Ez idő alatt élvonalban tudott maradni a csapattal, majd európai kupaindulást jelentő helyen végzett vele.     

 "Nem az volt a tervem, hogy a 16 évesek után a profikat vegyem át, de senkinek sem kell magyaráznom, hogy mit jelent nekem a Hertha, tehát nem volt kérdés, hogy segítek ebben a helyzetben" - nyilatkozott Dárdai.

 "Pál a Hertháért él és meg vagyunk győződve róla, hogy a tiszta stílusával megadja a csapatnak a szükséges lendületet" - mondta Carsten Schmidt, az egyesület ügyvezetője utalva arra is, hogy Dárdai klubcsúcsot jelentő 297 mérkőzésen szerepelt a Herthában.

Az egyesület irányítói vasárnap menesztették az eddigi trénert, Bruno Labbadiát, valamint Michael Preetz menedzsert. (MTI)