A hajdan lázadó Müller Péter Sziámi megmagyarázza, miért ül szembe régi önmagával

Amint azzal tegnap lényegében a teljes magyar sajtó megtelt, Demeter Szilárd, aki többek között a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, megalakította a Petőfi Zenei Tanácsot. Az alapítás szándékai között szerepelt, hogy a tanácsnokok – afféle kiscenzorokként – utat mutatnak a popzene jövőjének, merre is és milyen módon kellene terelődnie az ifjúsági kultúra eme platformjának – a la ’70-es évek.

Bár a névsorból hiányzik például Szörényi Levente csakúgy, mint Bródy János, Demeter szerint a felkért tagok mindegyike a szakma elismert tekintélye, művészeti tevékenységüket tekintve a könnyűzene teljes műfaji spektrumát lefedik, ami már önmagában kiváló fundamentumot biztosít a Petőfi Zenei Tanács működéséhez.

Közéjük tartozik például Kovács Ákos csakúgy, mint Tátrai Tibor vagy a bevezetőben említett Müller Péter Sziámi. Ez utóbbi a nyolcvanas években olyan féllegális zenekarok tagja volt, amiket a kultúrpolitika tűzzel-vassal üldözött, a hivatalos popszakma pedig megtagadott.

Többek között ezért is érte váratlanul a Müller Péter Sziámi munkásságát ismerő és eddig kedvelő közönségét, hogy csatlakozott ehhez a csoportosuláshoz, gyakorlatilag hajdani önmaga cenzoraként.

Feltehetően többről van szó, mint szimpla ízlésvilágbeli különbözőségekről, amit az is igazolni látszik, hogy Müller a közösségi oldalán is fontosnak érezte magyarázni a bizonyítványt.

Bejegyzését szó szerint idézzük, mivel – ismerve a precíz igényességét – a kiragadott mondatok felesleges vitákra adhatnak okot.

„Kedves Mindenki! Aki ismer engem és szeret, tudja azt is rólam, hogy a legdurvábbakat gondolom a „Hogy állhatsz szóba?!... -típusú acsarkodó, gyűlölködő dumákról. Szabadelvű értelmiségiként világéletemben szóba álltam mindenkivel, fajra, nemre, felekezetre és politikai meggyőződésre való tekintet nélkül, ha az illető megszólított. Ettől – megrögzött önjáróként hátralevő napjaimban sem tágítok, aki pedig erőszakosan, primitív, durva indulatokkal mégis követelőzik és számonkéreget, azt sajnos el kell távolítanom a köreimből. Sokszor elmondtam, hogy nálam nem a jobb-bal felosztás működik.  Nem a „vagy-vagy”, hanem makacsul az „is”. (Tudjátok, én írtam azt, hogy „Minden tagság viszontagság.„ – mégpedig akkor, amikor egy hibbant csaj pár éve ujjáalakította nálunk a szálasista nyilaspártot...) Hogy miért kelt hormonzavaros gyűlölethullámot egyesekben, ha örömmel, minimális dijazásért részt veszek egy szakmai testület munkájában, amelyik nulla hatalommal felruházva jobbá tehet valamit, ami fontos nekem is, az sötét rejtély a számomra. Tisztázzuk: nagyjából én voltam és vagyok  az egyetlen, aki dalszerző-énekesként ki merte itt nyitni a száját a gyarmatosítók ellen, és aki ismer, szeret, és olvassa versemet, tudja, hogy azóta sem lettem megalkuvóbb semmiféle  hatalommal szemben, ha megérdemelte. Viszont meggyőzödésem, hogy legfőképpen ettől a beteg, hisztériás fröcskölődéstől rosszabb ebben az országban élni, mint amilyen lehetne. A témáról (költő lévén) prózában többet nem is szeretnék mondani. – Ugye, megértetek? Péter” – írja közösségi oldalán a 71 éves költő-énekes.

(Kiemelt kép: Müller Péter Sziámi szerzői Facebook-oldal)