A gyerekeinknek a zsidóság már nem jelent szorongást…

Köves Slomó, a hétfői Keljfeljancsi vendégeként, Fiala János kérdésére válaszolva először arról beszélt, szerinte addig mindenképpen meg fogunk emlékezni az évfordulóról, amíg lesz valódi személyes, erkölcsi indíttatás. Az idő múlása azonban valóban nehezíti az emlékezést, hiszen egyre kevesebb túlélő van/lesz közöttünk. Amíg a kilencvenes évek elején 25-30 ezren, ma már csak 3-4 ezren élnek azok közül, akiknek saját tapasztalatuk van a holokausztról – mondta a vezető rabbi, aki ezzel együtt nem tartja lehetetlennek, hogy örökre megmaradjon az emlékezés tétje és relevanciája. A zsidóság évről évre megismételt rituáléiban is fennmaradt a történelem, gondoljunk csak az egyiptomi kivonulásra – utalt a Pészachra.

Viszont miután tényleg lényegesen kevesebb lesz az átélt élmény, valódi a veszély, hogy az emlékezés kihűl, kifakul és személytelen történelmi feladattá redukálódik.

Az a dolgunk, hogy megtaláljuk a személyes szálakat, mert csak így tud releváns maradni az emlékezés – mondta, majd elmesélte, amikor a kilencvenes évek elején először járt Izraelben, a Jad Vasem Múzeumban, végig sírta a kiállítást, két-három évvel ezelőtt viszont a gimnazistái – köztük a lánya – sokkal nagyobb távolságtartással mentek végig. A gyerekeimnek ez már egészen mást jelent, nem találkoztak a dédszüleikkel. Ugyanakkor ez nagyon vidám dolog is, mert számukra a zsidóság már nem jelent annyi szorongást.

Fiala János ezután a jelennel való áthallásról kérdezett, Köves Slomó válaszában pedig elmondta: a történelem sosem ugyanúgy ismételi önmagát. Hangsúlyozta: nincs párhuzam a két kor között, hogy

„a világon a zsidóság nincs az elpusztítás veszélyében, nincs olyan ideológia, amely ártatlan emberek millióinak elpusztítását tűzi a zászlajára”.

Az EMIH vezető rabbija a kis emberi történeteket tartja fontosnak azokból az évekből. Példaként említette Szinetár Miklóst, aki 12 éves volt, amikor a Vörösmarty utcában bujkált ’44 nyarán. Amikor elbombázták a mellettük lévő házat fogalmazódott meg benne, milyen furcsa: három hónappal azelőtt még a matematika osztályzata miatt izgult…

A műsorvezető arról is érdeklődött, hogy a gettó felszabadításának emlékére miért Pauer Gyula Cipők a Duna-parton szoborcsoportjához szerveztek programot. Köves Slomó különös jelentőséget tulajdonít a helyszínnek: Budapest központi része, jelképe a Duna, a helyszínválasztással nagyobb jelentőséget kap az esemény. Majd arról beszélt, hogy a Margit híd nemrég történt felújításakor több tucat emberi csontot találtak, amelyek valószínűleg a Dunába lőtt askenázi zsidóktól származtak.

Fontos, hogy ne csak egy hetedik kerületi falnál emlékezzünk – mondta, majd hozzátette: A történelem velünk él. Bárhová megyünk a városban, az ehhez a történelemhez köt bennünket. A város és a zsidóság története összefonódik. Fontos megünnepelni, hogy a budapesti zsidóság nagy része megmenekült a holokausztból.

Mi az, amit mindenképp meg fog kérdezni ma este Szinetár Miklóstól? – tudakolta Fiala János. Köves Slomó válaszában elmondta: biztosan érdeklődni fog, milyen szerepe volt Szinetár Miklós személyes életében és az alkotásaiban a holokausztnak, milyen volt belülről megélni a mélységes hallgatást közvetlenül a Soát követő években, valamint: milyen a viszonya a saját zsidóságához. Az EMIH vezető rabbija végezetül felhívta a figyelmet a www.emlékezés77.hu oldalra, amelyen minden órában újabb visszaemlékezést lehet megtekinteni.

(Kiemelt kép: Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija imát mond a budapesti gettó felszabadulásának 74. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen az egykori budapesti gettó emlékfalánál a VII. kerületi Dohány utcában 2019. január 17-én. fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)